Találd fel magad újra, Európa!

A 2020-as Covid-pandémia első hónapjai rávilágítottak, hogy milyen veszélyekkel jár, ha a gazdaságok a gyártókapacitásukat, de sokszor a teljes kutatás-fejlesztési tevékenységet is távol fekvő országokba szervezik ki, ahol kellő számú megfelelően képzett munkaerő áll rendelkezésre, ráadásul a bérköltségek is kedvezőbbek, sőt a szabályozási környezet is megengedőbb (például környezeti sztenderdek szempontjából). A logisztikai láncolatok látványos összeomlásának hatása tisztán megmutatkozik a hétköznapi fogyasztó számára is. A járvány okozta káoszt csak erősítette az Ever Green konténerhajójának elakadása a Szuezi-csatornán. Mindezek együttesen ráirányították a figyelmet arra, hogy jelenkori gazdaságszervezésünk végtelenül törékeny, tartalék nélküli túlhajtott tempóban pörög. (További aktualitást ad a témának, hogy augusztus 27-én a kecskeméti Mercedes Benz-gyár félvezetőipari alkatrészek hiánya miatt volt kénytelen ismét bezárni.)

Peter Altmaier német kereskedelmi miniszter jó egy éve, már tavaly májusban kijelentette:

A piacgazdaság megreformálására, reneszánszára van szükség Németország és Európa kitettségének csökkentése és a versenyképesség fokozása érdekében.

Európa kitettsége minden gazdaságterületen, de különösen a technológiaintenzív és a digitális területeken fennáll. Így a tagállamok vezetői számára adva van a harci feladat, nevezetesen, legalább a kulcsterületeken a minimális önellátás lehetőségét biztosító kutatás, fejlesztés és gyártás ismételt európai megtelepítése. De vajon felnőhetünk ehhez a feladathoz? Egyáltalán, honnan kellene talpra állítani az európai versenyképességet?

Digitalizáció! De mivel?

Annak ellenére, hogy Európában már a Horizont 2020 programnak célterülete volt a digitalizáció, és a 2021–27 közti programozási időszak öt S3 stratégiai célterületének is elemét képezi az intelligens Európa megvalósítása, a digitális versenyképességben egyre nagyobb lemaradásra számítanak az iparág vezető képviselői. A német VDE (Verband der Elektrotechnik Elektronik und Informationstechnik – Elektronikai, Elektrotechnikai és Információtechnológiai Szövetség) 2017-ben figyelmeztetést, majd 2019-ben riasztást adott ki, amelyben óva inti Európát és a német technológiaintenzív gazdaságot az Ázsiától és az Egyesült államoktól való függés veszélyeitől. A VDE több ok miatt is félreverte a harangokat:

1. Európa informatikai kiszolgáltatottsága: 2010-ben a világ minden tizedik mikrocsipjét az EU-ban állították elő. Már ez is óriási versenyhátrányt mutatott, ezért a régió vezető döntéshozói azt a célt fogalmazták meg, hogy 2020-ra megduplázzák ezt az arányt, a világ csipjeinek 20 százaléka az unióban készüljön. Ezzel szemben a valóságban mára a csipeknek már csak mindössze 6 százaléka gördül le európai gyártók szalagjáról!

2. Forráshiány: a versenyképesség további gyengülése várható a húzóiparági kutatás alulfinanszírozása miatt. Az európai vállalkozások 59, a felsőoktatási intézmények 50 százaléka vallja meggyőződéssel, hogy Európa vészesen keveset invesztál az USA-val és Kínával való összehasonlításban a területbe, és ez tovább mélyíti lemaradásunkat. Ezt igazolja a mesterséges intelligencia (MI) kutatásának finanszírozásába az elkövetkező évtizedben befektetni tervezett források aránya:

• Németország 0,7 milliárd USD/év
• USA 1,3 milliárd USD/év
• Kína 15 milliárd USD/év
  
  3. Kiművelt fők hiánya: nem új keletű a harmadik nevesített európai deficit sem, a mérnökhiány. Európában már ma is 100 ezer frissen végzett mérnök hiányzik. A hiány mértéke csak Németországban évente 10 ezerrel növekszik.

A jelentésből kiderül, hogy a fentiek különösen nagy veszélyt rejtenek a mesterséges intelligencia, az Ipar 4.0 és az 5G-hálózat-technológia területein a versenyképességünkre, ugyanis az ezen iparágakhoz szükséges valamennyi kulcsfontosságú berendezést, a műszaki infrastruktúra elemeit máshol tervezik és gyártják.

Azaz Európa nemhogy nem önellátó, de egyenesen tökéletesen kiszolgáltatott más gazdasági hatalmaknak. A szervezet 2021-es sajtótájékoztatójából már az is kiderül, hogy Japán is lekörözte az EU-t. 

A VDE szerint a tanulság nyilvánvaló: Európának vissza kell szereznie technológiai önellátó képességét, szuverenitását, függetlenségét, amihez az oktatásba és kutatásba fektetett forrásokon és fejlesztésen keresztül vezet az út.

A szabadalmi körkép is Európa lemaradásának kórképe

Az egyik leghitelesebb, legobjektívebb, globális összehasonlítást nyújtani képes innovációs mutatószámot talán a találmányok hasznosítására vonatkozó szabadalmi monopoljogok statisztikái nyújtják. A szabadalmi oltalmak azok az időleges legális monopoljogok, amelyek a kutatás-fejlesztésbe invesztált források megtérülését hivatottak biztosítani, lévén, hogy húsz évre szóló kizárólagos hasznosítási monopoljogot keletkeztetnek, ami kellő időtartamot biztosít a befektetés megtérülésére, illetőleg a kockázatvállalás fejében tisztességes piaci haszonhoz jutásra. Így tehát a találmányok kidolgozói többnyire érdekeltek is abban, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenységük megtérülését a szabadalmi oltalmi rendszer kizárólagossága révén biztosítsák. Emiatt jó mutatószámai az innovativitás mérésének a szabadalmi statisztikák.

A Szellemi Tulajdon Világszervezetének felmérése arra mutat rá, hogy az évezred elején Japán a méretéhez képest óriási intenzitással jelentett be szabadalmakat találmányaira, attól jócskán lemaradva az EU, majd az USA következett, Kína pedig a „futottak még” kategóriájában leledzett

– majd Kína 2011-12 körül nemcsak hogy behozta, de napjainkra megdöbbentő mértékben le is előzte a korábbi vezető szabadalmi nagyhatalmakat. Ma már Kína körülbelül 2,5-szer annyi bejelentést produkál évente, mint az USA vagy Európa. 

A PCT (Patent Cooperation Treaty – Szabadalmi Együttműködési Szerződés) rendszere lehetőséget teremt arra, hogy a nemzeti területre vonatkozóan tett monopoljogokat kiterjesszék nemzetközi relációba is. A jelentősebb találmányok esetében szinte mindig élnek is vele. Így az egyes országokból indított PCT-bejelentések száma alapján következtethetünk arra, hogy az adott ország milyen eredményesen, agresszívan hasznosítja a kutatás-fejlesztésbe fektetett forrásait. Kína domináns szereplővé vált a nemzetközi találmányi monopóliumszerzés terén, ráadásul 2020-ban több mint 16 százalékkal tudta növelni aktivitását az előző évihez képest, a globális pandémia ellenére is.

Kínát 15 százalékos lemaradással követi az USA, amely egy évvel korábbi szintjéhez képest csak 3 százalékkal volt képes növelni új bejelentései számát. Az Európa hat legaktívabb országa által tett PCT-bejelentések a globális aktivitásnak mintegy 16,5 százalékát teszik csak ki. 

Az sem mindegy, hogy a fenti bejelentések mely iparágakat érintik. A digitalizáció ugyanis alapvetően a komputertechnológiai és telekommunikációs (ICT) iparágak szabadalmaira támaszkodik. Ezen számok elemzése azt mutatja, hogy a komputertechnológia terén bár az USA vezet a PCT-bejelentések abszolút számát tekintve, ám tavaly már Kína tette a legtöbb ilyen tárgyú bejelentést. Európa domináns ipari zászlóshajójának, Németországnak a lemaradása – az autóipari és az elektromos és gépipari területtől eltekintve, melyek nem kifejezetten digitális élvonalbeli területeket jelölnek – itt is tetten érhető. 

Az is beszédes, hogy a világon 2019-ben született szabadalmi bejelentések 40 százaléka már Kínát célozta meg. A számokat részletesen megvizsgálva pedig még megdöbbentőbb, hogy csak Kínára vonatkozóan annyi szabadalmi bejelentést tettek szerte a világból, mint az utána következő 30 országba (USA, Japán, Dél-Korea, Európa országai és India) összesen! Ez pedig a kínai gazdaság versenyképességének jelentős mérvű piaci felértékelését, elismerését jelzi.

Tanulság

A kérdésfeltevés tehát, hogy „digitalizálni, de mivel?”, nem nélkülöz minden alapot Európa esetében. A digitalizációt lehetővé tevő technológiák terén jelentős beruházásokra, erőforrás ráfordítására és gazdasági és iparpolitikai fordulat végrehajtására lesz szükség, hogy a kontinens a saját lábára álljon. Az előremenekülés lehetősége az okos, racionális, az ökológiai rendszereket is védő, értékláncelemzésen alapuló struktúrákban fedezhető fel, ahol az alacsony megmunkálási szintű nyersanyagok utaztatása nem elsődleges cél, ugyanakkor az elektronikai félkész termékek beszállítása már jelentősebb logisztikai prioritást élvez. Ebben a modellben magas szintű hozzáadott értéket produkáló végtermék gyártása révén a jól képzett európai munkaerő hozzáadott értékének aránya tovább nőhet alacsonyabb logisztikai és anyagmozgatási környezeti lábnyom mellett. A digitális tartalmak mobilitása viszont – ami nem az áruk fizikai mozgatásán, hanem a szolgáltatások és a tudás mobilitásán alapszik – jelentős lehetőséget rejt magában. 

Tehát, Európa, horgonyt fel: Navigare necesse est! De inkább fiataljainkat, tudósainkat, szakembereinket, illetve az általu(n)k létrehozott szellemi alkotásokat utaztassuk, semmint az árukat.