Célkeresztben a hidrogénpiac

Az Európai Bizottság 2021 júliusában fogadta be a Fit for 55 elnevezésű javaslatcsomagot arról, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása az unión belül 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkenjen az 1990-es szinthez képest. Ehhez a bizottság szerint szükséges a hidrogén szélesebb körű alkalmazása energiahordozóként, amit a magyarországi Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Európai Bizottság által közzétett hidrogénstratégiák is támogatnak. A technológia elterjedését azonban sok, egyelőre megválaszolatlan kérdés övezi, ezeket tekintjük most át. 

Az Európai Unió egyik kulcsfontosságú környezettudatossági célkitűzése, hogy 2030-ig minimum 55 százalékkal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es értékhez képest.

Ezt az unió számos alacsony, illetve zéró szén-dioxid-kibocsátással járó energiahordozó termelésével, valamint felhasználásával érné el, amelyek között – más technológiák mellett – a hidrogén is helyet kap. A nyáron elfogadott Fit for 55 elnevezésű javaslatcsomag szorgalmazza a hidrogén felhasználását a közlekedésben, elsősorban a helyi járatú városi buszok, a kereskedelmi flották (pl. taxik), valamint egyes vasúti hálózatok esetében. A javaslatcsomag megállapítja, hogy ezt leginkább az üzemanyag-utántöltő infrastruktúra alulfejlettsége korlátozza.

Ennek megoldása érdekében a javaslat a tagállamok főbb autópályái mentén 150 kilométerenként kiépítendő töltőállomások kötelezővé tételét javasolja.

Ez fontos előrelépés lenne a jelenlegi, átlagosan 625 kilométerenkénti EU-s lefedettséghez, valamint a Magyarországon található egyetlen töltőállomáshoz képest. 

Ennél is fontosabb szerepet szán a hidrogénalapú technológiák alkalmazásának a magyar és az európai uniós hidrogénstratégia, amelyek a közlekedési felhasználás mellett az energetikai célú felhasználási lehetőségeket is vizsgálják. Mindkét stratégia egyetért abban, hogy a hidrogén hasznosításában – többek között klímatudatossági szempontból  is – hatalmas potenciál rejtőzik, kiaknázásához azonban mindenképpen szükséges a környezettudatos hidrogén-előállítási módok versenyképessé tétele. Európában ugyanis ma a hidrogén termelésének hozzávetőlegesen 96 százaléka földgáz felhasználásával történik. Emiatt a hidrogéntechnológia ökológiai lábnyoma nagy, főleg az alacsony energiasűrűségéhez képest, és e két tényező megkérdőjelezi a technológia energetikai és ökológiai hatékonyságát.

A tiszta, azaz karbonsemleges hidrogén előállítása ma is lehetséges, ám megfelelő ösztönző- és befektetéstámogató programok hiányában rövid és középtávon sem versenyképes más hidrogéntermelési módokkal szemben. Ezen a téren a szén-dioxid-kvótaár 2021 kezdete óta tartó, drasztikus mértékű emelkedése hozhat változást, ha megfelelő mértékben csökkenti a fosszilis alapú hidrogéntermelés versenyképességét a tiszta verzióhoz képest.

A termelési oldal mellett azonban a szállítási, az elosztási és a fogyasztói oldalon jelentkező nehézségekkel is szembe kell nézniük azoknak, akik a hidrogént energetikai célból használják, a problémák megoldása elengedhetetlen az időtálló értéklánc és a profitábilis piaci környezet megteremtéséhez. Az egyik kulcsfontosságú kérdés a szállítóhálózat, mert a használatban lévő földgázhálózat nem képes magába fogadni a hidrogént. Ennek oka, hogy a kompresszoroknak gondot okoz a hidrogén alacsony fajsúlya, az acélvezetékek anyagába pedig idővel „beeszi” magát a gáz, rideggé és törékennyé téve azt, és ezzel robbanásveszélyt okozva. 

Hidrogént szállító vezetékekre márpedig szükség lesz! Hogy mennyire, azt jól mutatja, hogy a European Hydrogen Backbone (Európai hidrogéngerincek) című tanulmány szerint a 2040-ig megépíteni tervezett hidrogénhálózat várhatóan mintegy 75 százalékát a hidrogén szállításához átalakított földgázvezetékek adják majd, míg a maradék 25 százalék specifikusan hidrogén szállítására tervezett, új építésű vezeték lesz.

A meglévő földgázhálózat újrahasznosításának fontosságát mutatja, hogy míg vezetékhosszban a teljes infrastruktúra 75 százalékát fogják kitenni az átalakított földgázvezetékek, addig a teljes beruházási költség mindösszesen 50 százaléka származik majd innen.

Ez egyben azt is előrevetíti, hogy a közeljövőben nem várható a dedikált hidrogénhálózatok nagy léptékű bővítése.

Ha ez megoldódik, akkor is probléma marad, hogy a használatban lévő végfogyasztói termékek (gázbojlerek, sütők stb.) eltérő arányú hidrogén-földgáz keveréket képesek károsodás nélkül hasznosítani.

Amit lényegében minden eszköz elbír, az az 5 százalékos hidrogénbekeverés, erős korlátot szabva a hidrogén kibocsátáscsökkentő hatásának.

Megoldás lehet az eszközök lecserélésének ösztönzése. Problémákat vetne fel, ha az egyes országok eltérő bekeverési arányt céloznának meg, mert ez megbéníthatja az országok közötti hatékony földgáz-kereskedelmet. Fontos továbbá kiemelni, hogy az ACER felmérésében megkérdezett 23 nemzeti szabályozó hatóság közül mindössze hét jelezte, hogy a területén jogilag engedélyezett a hidrogén bekeverése a földgázba. Mindezek ellenére mind a nemzeti, mind az EU-s hidrogénstratégia hangsúlyozza, hogy a bekeverés segíthet felkészülni a hidrogén-infrastruktúra kiépítésének kihívásaira, és megalapozhatja a későbbi átállást a tiszta hidrogénre.

További nehézséget okoz a hidrogénértéklánc egyes elemeinek költségmeghatározása és előrejelzése, ami lassíthatja az iparág fejlődését. Az EU célja, hogy a későbbiekben egy nemzetközi szinten átlátható és összehasonlítható hidrogénpiac jöjjön létre. Összességében elmondható, hogy a várható költségek és hasznok minél pontosabb előrejelzése kulcsfontosságú egy olyan, meglehetősen fiatal iparág esetében, mint a hidrogénipar, melynek kockázati tényezője még magasabb, mint a fejlettebb szektoroké.  

Magyarországon a hidrogén szállításának és elosztásának jogszabályi környezete kidolgozatlan, a jövőbeni támogatások mértéke és igénylésük feltételei nem pontosan definiáltak, továbbá a hidrogénalapú technológiák gyakorlati alkalmazási lehetőségei, profitabilitása további vizsgálatokat és K+F+I-tevékenységet igényel.

Mindezek ellenére a hidrogénben rejlő energetikai potenciál megkérdőjelezhetetlen. Ennek megfelelően nemzetközi szinten több elismert, piackutatást, illetve üzleti tanácsadást végző cég, így a KPMG is foglalkozik a hidrogén jogszabályi környezetének, társadalmi megítélésének, valamint piaci és technológiai potenciáljának felmérésével:

az ausztrál iroda kifejlesztette a nemzetközileg elismert H2City nevű értékelési eszközt, amely által mérhetővé válik egy adott közigazgatási egység vagy közösség alkalmassága a hidrogénre való átállásra.

A KPMG részt vesz egy egymillió ausztrál dollár értékű délausztrál tanulmány összeállításában is, ami mérföldkőnek tekinthető a helyi hidrogénipar pénzügyi, befektetési és munkahelyteremtési potenciáljának értékelésében. Az utóbbit a WSP-vel együttműködve a jelenlegi és a jövőbeni hidrogénpiac komplett modellezése által méri fel. Ezenfelül az indiai iroda több olyan kutatás-fejlesztési projektben is részt vett, amelyek fő kérdése a hidrogénalapú technológiák jövője volt, emellett házigazdája volt az ENRich 2020 nevű eseménynek, amelynek központi témájaként szerepelt a karbonsemleges jövő megvalósítási lehetőségei mellett a hidrogén energetikai célú hasznosítása.

A fentebb említett országokon túl a KPMG Angliában is aktívan kutatja a hidrogén energiahordozóként való felhasználásában rejlő lehetőségeket, és orosz multinacionális cégek menedzsereivel egyeztetve méri fel a helyi cégek felkészültségét a hidrogénforradalomra. 

A hidrogénalapú technológiák gyors ütemű elterjedését előrejelző globális trendekkel összhangban a KPMG magyarországi leányvállalata is tetemes forrásokat fektet a hidrogénalapú technológiák fejlesztésének támogatásába, a jogszabályi környezet, az intézményi és a társadalmi támogatottság felmérése, valamint a megfelelő megtérülési és egyéb piaci alapú modellek kidolgozása által, mely tudással a hazai és a nemzetközi ügyfelek igényeit igyekszik a lehető legnagyobb mértékben kiszolgálni.