A háború árnyékában

Egy háború szomorú, hideg árnyékában élünk itt, Európa szívében, és azt szeretnénk érezni, hogy óráról órára közelebb van a béke, mert ez a népek közös érdeke. A világ hírcsatornái és portáljai megrendítő képeket mutatnak városok pusztulásáról, az értelmetlen halálról. A ma élő emberek többsége hasonló drámákat csak háborús filmfeldolgozásokban látott, és szerencsére eddig keveseknek volt közvetlen tapasztalata a háborúk következményeiről, a nélkülözésről, az egzisztenciális bizonytalanságról. Ezek a következmények nemcsak a lelki traumákban és a testi szenvedésben mutatkoznak meg, hanem romboló hatásai kiterjednek az élet minden más területére, így a világgazdaságra és a mi gazdaságunkra is. Éppen elég volt az elmúlt két év a pandémia szorításában; emlékezzünk csak arra, hogy mennyi energiát követelt tőlünk a helyzet megítélése, egészségügyi kezelése, majd a járvány gazdaságokra gyakorolt negatív hatásainak csökkentése, és a járvány nagymértékű terjedésének – tömeges oltással való – megállítása. Ez most időlegesen sikerült, ám alighogy kicsit kifújtuk magunkat, jött az újabb humanitárius katasztrófa: a legközelebbi szomszédságunkban, a határaink mellett zajló háború, amely a szó szoros értelmében érinti a kárpátaljai magyarokat, és kihat a mi mindennapjainkra is. 

A világ számos országa, gazdasági és katonai hatalma – mérlegelve a kínálkozó lehetőségeket – gazdasági szankciókkal sújtotta Oroszországot, remélve, hogy ez az eszköz hatékony lesz, legalább olyan, mint a vakcinák voltak és lesznek a Covid ellen. De tudatában kell lennünk annak, hogy a gazdasági szankciók nemcsak az orosz gazdaságot teszik sérülékennyé, sőt vetik vissza hosszabb időre, hanem az európai országok is megsínylik a korlátozások következményeit. Most azonban minden megfontolás a szankciókat helyezte előtérbe. Nemcsak a sokat és sokszor, jogosan hangoztatott energiaellátásra, és energiabiztonságra gondolok, a gáz- és kőolajfüggésre, hanem arra is, hogy az európai országok gazdasága is komoly veszteségeket könyvelhet el az orosz bojkottal. Tehát ha teszem föl például, hogy alkatrészhiány fenyegetné a budapesti metrókocsik működését, mert az orosz gyártó potenciálja meggyengült, és nem tudja ellátni a kötelezettségét, valahogy nekünk kell segíteni a bajokon, vagyis magunkon. Ezt mindig szem előtt kell tartanunk. Ezért fontos, hogy patrióta gazdaságpolitikát folytasson egy ország a globális világban is. Joggal gondolhatjuk, hogy a magyar gazdaság ma jóval ellenállóbb a válságokkal szemben, mint 2010 előtt volt. A kormány ugyanakkor tisztában van a nehézségekkel, és azzal is, hogy milyen gazdasági veszélyekkel lehet és kell számolnunk már most is, a háború elhúzódása pedig további erőfeszítéseket igényel majd a gazdaság egyensúlyához. 

És itt térnék rá a mondanivalóm lényegére mérnöki szempontból: olyan idők köszöntöttek ismét ránk, hogy szükség van a műszaki társadalom összefogására, a mérnöki kreativitásra, az elhivatottságra. A mostani napokban elsősorban a humanitárius segítségnyújtásé a főszerep, a menekültek emberséges ellátása, melyből, mind a kamara egésze, mind a mérnökök is egyedi módon kiveszik a részüket. Kamaránk jelentős pénzügyi támogatással, mérnökeink pedig hajlékbiztosítással, adományokkal és egyéb karitatív módon segítik a menekült családokat.

A humanitárius segítségen túl gazdaságunknak elengedhetetlen szempontja, hogy gondoskodjunk energiabiztonságunkról. 

A mostani helyzet sürgetővé teszi az energiahatékonyság előtérbe helyezését, ami a rendelkezésre álló energiaforrások észszerű felhasználását, az energiapazarlás megszüntetését és nem utolsósorban az megújuló energiák kihasználását jelenti.

Folyamatosan figyelemmel kell lennünk a Nemzeti Energia Stratégiában megfogalmazott irányelvekre, ezek fő célja az energiakitettségünk csökkentése. Ez elérhető az energiatakarékossággal, a megújuló energiák lehető legmagasabb arányban történő felhasználásával és nem utolsósorban a biztonságos atomenergiával, és az erre épülő közlekedési elektrifikációval. 

Az újratervezéshez, hogy ezt a ma gyakorta elhangzó kifejezést használjam, már szükséges az összehangolt mérnöki és műszaki munka, a mi aktív, cselekvő és konstruktív részvételünk, ahogy a pandémia idején is történt. Idetartozik a korábban többször hangoztatott igény, „amit lehet, gyártsunk itthon”.

Egy közeli tűzszünet után sem látjuk a gyors gazdasági kilábalás esélyeit, hiszen a pusztítás már eddig is óriási mértékű, az viszont tudható, hogy a helyreállítás hatalmas energiákat és pénzt emészt majd föl, tehát ismét okosan kell gazdálkodni az erőinkkel és a lehetőségeinkkel itthon is. A helyreállítás lelki és fizikai terheket ró ránk, próbáljunk mindnyájan megfelelni a kihívásnak! Mérnökeink most is készen állnak!