Stratégiai megállapodás plusz

Az elmúlt évtized egyik meghatározó és előremutató gazdaságpolitikai lépése volt a stratégiai megállapodások megkötése, amelyek következtében GDP-növelési, foglalkoztatási, térségfejlesztési és innovációs (K+F+I) célok váltak valóra. Az első szerződést még a Coca-Colával kötötte a kormány, azóta további 91 alkalommal ismétlődött meg ez az egymást megerősítő elhatározás egy gazdasági kulcsszerepet játszó multinacionális nagyvállalat és az ország vezetése között. 

Bizton állíthatjuk, hogy ez az eszköz stabilan be tudott épülni a magyar gazdaság fejlődését támogató intézkedésrendszerbe, ahogy azt is, hogy a megállapodások számszerű növelése és komplexitásának erősítése lehetséges, sőt szükséges. A gazdasági világválság után például a régió más országai hiába jutottak túl a válság periódusain, és álltak át pozitív növekedési pályára, a magyar teljesítmény ismét visszaesett. A bizonytalanságok közepette e stratégiai megállapodások segítő kezet nyújtottak a magyar gazdaság számára – habár ettől nem nőtt a hazai kis- és közepes vállalkozások beruházási kedve, és nem csökkent a pénzügyi sebezhetőségük.

Felvetődik azonban a gondolat: érintheti-e ez a kkv-kat, egyetemeket, netán a startupokat? A válasz lehet elutasító, mondván a fentebb említett gazdasági és nem gazdasági szereplők fejlődését más eszközrendszerrel kell előmozdítani. Ha azonban abból indulunk ki, hogy hazánk fenntartható és tartós növekedése a magyar tudástőkére épül (és az egyetemek vállalati kapcsolatán nyugszik), illetve hogy a magas tudástartalmú startupok a nemzetközi kiválóság létrehozásának letéteményesei, akkor a korábbi állítás aligha tartható.

Elengedhetetlen a kormány stratégiai megállapodásait a jövőben egy új körre kiterjeszteni: az egyetemekre és a köréjük szerveződő vállalkozásokra, beleértve a startupokat is. Nota bene, a stratégiai megállapodás alanya lehet egy egyetemi tulajdonú vállalkozás, sőt spin-off is. Minden esetben cél, hogy egy olyan, hosszú távú stratégia kidolgozására és későbbi megvalósítására kerüljön sor, amelybe az egyetem szellemi potenciálja tevőlegesen bekapcsolható. Hogy hogyan szerveződnek a szereplők? Nem a formát kell újra felfedezni (klaszter), hanem a már kicsit közhelyszerűnek tűnő megoldást kell valós tartalommal megtölteni.

A magyar gazdaságra korszakváltás vár, ez a szerkezetváltozás azonban nem sikerülhet a kis- és középvállalkozások megerősítése nélkül. A generációváltás előtt álló cégek számára pedig kihagyhatatlan lehetőség lenne egy szemléletváltás. A digitalizáció által hajszolt újabb ipari forradalom, az Ipar 4.0 akár a várva várt áttörést is elhozhatná az ország számára. Ez egy olyan vonat, amelyre érdemes jegyet váltani, hiszen aki lemarad, az kimarad. Nem maradt más lehetőségünk, csak az, hogy megbízzunk a döntéshozók tudásában, akik minden bizonnyal érzik, a jövő sikerei a mostani problémákra, kihívásokra adott jó válaszokban keresendők.

Félmilliónál is több kkv található Magyarországon, amelyek csaknem kétmillió ember és családjuk megélhetését biztosítja. Az elmúlt több mint tíz évben csökkent a vállalkozások társasági adója, ezzel együtt adóterhelésük is, az Új Széchenyi terv mellett a Széchenyi 2020 keretében nagy összegű fejlesztési programokon keresztül is támogatta az állam a szektort, s az ő fejlődésüket segítette a Növekedési hitelprogram is – a csökkenő kamatterheket pedig még meg sem említettük. Úgy látszik, nem elég a segítő kéz, a szemléletváltás jelentheti a feloldozást a hazai kis- és közepes vállalkozások számára. 

Látható, hogy a kormány által kötött stratégiai megállapodások az esetek többségében gyümölcsözőnek bizonyultak, így érdemes lenne ezt az eszközt kiterjeszteni a kisebb piaci szereplőkre is. Fektessünk a jövőbe, és ezzel a kkv-kba, startupokba, felsőoktatási intézményekbe – és merjük a szellemi potenciálra építeni a jövőt!