A magyar iparvállalatok jövője az átrendeződő energiapiacon

A Covid–19 okozta világjárvány után, mintegy ezt követő láncreakcióként határozta meg az elmúlt hónapokat az az energiaválság, amelyről májusban a davosi Világgazdasági Fórumon is az első globális energiakrízisként nyilatkoztak a szakértők. Többek között Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ügyvezető igazgatója is, aki szerint az 1970-es évek két, egymást követő nagy olajválságát követően most a meg nem újuló, fosszilis energiahordozók – az olaj, a szén és a földgáz – globális krízisét éljük. Birol nem véletlenül említette az 1973-as és az 1979-es nagy olajválságot, hiszen ezek is gazdasági, illetve háborús (az 1973-ban kitört jom kippuri háború) okokra vezethetők vissza, illetve a következményeik is a jelenlegi válsághoz hasonlók voltak, kezdve a drasztikus áremelkedéstől a kereslettől elmaradó kínálaton át a globális erőviszonyok átrendeződéséig. 

A történelmi példák ugyanis jellemzően azt a mintát rajzolják ki, hogy a nagy válságok, krízisek katalizátorként is működnek, hatásukra jókora változások indulnak el a világban. Így az 1970-es évek olajválsága rövid távon például elsősorban az Egyesült Államokban, később pedig több másik országban is olajembargót és ezzel együtt az olajár tetemes emelkedését, a gépkocsiforgalom korlátozását, racionalizált benzinfogyasztást, hosszú távon pedig többek között az autóipar átalakulását, az alternatív megoldások felé fordulást, illetve az atomerőművek és a megújuló energiaforrások előtérbe kerülését eredményezte. Ám az 1970-es évek nagy válságai ellenére a világ olajfelhasználása aligha csökkent az elmúlt ötven év során. A Worldometers legutóbbi, 2016-os adatai szerint a világon több mint 97 millió hordó olaj fogy el naponta. Az előrejelzések szerint 2030-ra a napi olajfogyasztás csaknem 120 millió hordóra emelkedhet, miközben olajtartalékunk még kb. 47 évre elegendő. Az a tény, hogy a világ a 2050-es évekre kifogyhat az olaj-, a 2070-es évekre pedig a gáztartalékokból, már napjainkban is erős hatással van a meg nem újuló fosszilis energiahordozók árának alakulására, a következő évtizedekben pedig a jelenleginél is drasztikusabb ütemű emelkedés várható. 

Mindezeken túl a már napjainkban zajló globális energiaválság hatására a világgazdaság, ezen belül az energiapiac is felismerte, hogy hosszú távon a kőolajfüggőség nem csak környezetvédelmi szempontból fenntarthatatlan. Az energiaválságot vagy energiahiányt leginkább úgy lehetne jól meghatározni, hogy miközben az energia iránti igény egyre inkább növekszik, a meg nem újuló erőforrások képtelenek ezzel az egyre gyorsuló fogyasztói ütemmel lépést tartani. A kereslettől elmarad a kínálat, és a deficiten csak tovább rontanak a világban zajló folyamatok, legyen szó akár az orosz–ukrán háborús konfliktusról, vagy a Covid–19-világjárvány jelenleg is érezhető gazdasági hatásairól. 

A zöldfordulat szükségességét tehát már a májusi davosi világcsúcs is megerősítette, hiszen a már említett Fatih Birolon, az IEA igazgatóján túl több szakértő, gazdasági és politikai szereplő is arról beszélt, hogy a tiszta villamos energia és a megújuló energiahordozók hatékonyabb felhasználását már nemcsak a 2050-re kitűzött klímacélok, hanem a jelenlegi energiaválság is indokolja. A 2020–2030 közötti időszakot emiatt sokan az elektromosság évtizedének is nevezik. A villamosenergia-rendszerek fenntarthatóságban játszott szerepére ugyanis egyre nagyobb figyelem irányul. Jól mutatja ezt az is, hogy az IEA adatai szerint 2021-ben 290 gigawatt új megújulókapacitást telepítettek világszerte, ami mintegy 3 százalékkal nagyobb növekedés a 2020-asnál. A bővülés pedig elsősorban a fotovoltaikus naperőmű-beruházásoknál érhető tetten. Az IEA előrejelzése szerint 2026-ig a világon épülő villamosenergia-termelő erőművi kapacitás csaknem 95 százalékát a megújulók adhatják majd. A villamos energia iránti megnövekedett igény ezáltal egyre inkább érezteti hatását többek között a transzformátorgyártás piacán is. A megújuló energiahordozókon – nap-, szél- és vízenergia, biomassza stb. – és a megújuló energiával működő erőműveken alapuló energiatermelés ugyanis ezt az évszázados múlttal rendelkező, évtizedekig keveset változó iparágat is új kihívások és ezzel együtt új lehetőségek elé állította: a megújulás és a növekedés lehetősége elé. A megújuló energia termelésének alapját is adó transzformátorgyártás piacán pedig ma már egyértelműen érzékelhető a gazdaságosabb és fenntarthatóbb digitális megoldások, illetve okoshálózatok felé fordulás, az ezek iránti növekvő piaci igény. 

A transzformátorgyártás iparága – amelynek élmezőnyében Magyarország is helyet kapott a több mint 140 éves iparági múltja révén – már a 2020-as évek nagy válságait megelőzően rálépett az úgynevezett „zöldútra”, elindítva egy környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontból is számottevő fejlődést. A transzformátoregységek alkotórészei ma már 90 százalékban újrahasznosíthatók, digitális, úgynevezett intelligens állapotfigyelő rendszerekkel is elláthatók, ezáltal működésük hatékonyabb, élettartamuk pedig jócskán meghosszabbítható. Az utóbbi években pedig egyre népszerűbbé váltak a hagyományos transzformátorolajokat kiváltó, biológiailag gyorsan lebomló észterekkel töltött transzformátorok is, amelyek anyaghasználata szintén kevésbé terheli meg a környezetet. Ezeknek a digitalizált, állapotfigyelő rendszerrel ellátott, környezetkímélő olajjal működő egységeknek – és ezzel együtt a fejlődő transzformátorgyártásnak – meghatározó szerepük lehet az olajról való lecsatlakozásban, illetve az energiapiac és a villamosenergia-ipar zöldfordulatában. 

Az energiakrízis tehát, akárcsak fél évszázada, napjainkban is lehetőséget nyújt az energiapiac átalakítására, fenntarthatóvá tételére. Ahogy lehetőséget nyújt a magyar ipari vállalatok, a több évtizedes vagy akár évszázados tapasztalattal rendelkező magyar energetikai szereplők számára is, hogy nagyobb szerephez jussanak, és intenzívebben jelenjenek meg a nemzetközi színtéren, felvéve a versenyt a globális tömegtermeléssel. Nemcsak Magyarországon vagy Európában, hanem a fejlődő világ országaiban is, amelyek számos lehetőséget rejtenek többek között egy feltörekvő magyar ipari vállalat számára is. 

A jövőre, az előttünk álló évtizedekre vonatkozóan nem túlzás azt állítani, hogy az energia, ezen belül is a megújuló energia hatalmi tényező lesz, az energiabiztonság pedig a jelenlegi geopolitikai, gazdasági körülmények és a természetben zajló folyamatok miatt is sokkal lényegesebb kérdéssé válik. Ahhoz viszont, hogy a magyar iparvállalatok meglássák a kihívásban a lehetőséget, élni tudjanak az átrendeződő energiapiac kínálta lehetőségekkel, és lépést tudjanak tartani a változó gazdasági körülményekkel, stabilitásra, erősödő exporttevékenységre, kiterjedt partneri kapcsolatokra, megbízható szakemberekből álló gárdára, valamint arra van szükség, hogy adott esetben képesek legyenek újrafogalmazni önmagukat, és ne zárkózzanak el az innovatív megoldásoktól vagy a digitalizációtól. 

A magyar iparvállalatok jövője és az, hogy hosszú távon milyen szerepet tölthetnek be a zöldülő energiapiacon, a fejlődő vagy akár az ennél szélesebb értelemben vett világpiacon, nagyban függ tehát az alkalmazkodóképességüktől. Valamint attól is, hogy ezek a vállalatok hogyan tudnak megküzdeni a megújulópiac adta nehézségekkel, hogyan tudják felvenni a versenyt többek között a tömegtermelést biztosító globális nagyvállalatokkal, és hogyan képesek az egyedi termékek gyártása révén úgy megfelelni a növekvő igényeknek, hogy közben a fenntarthatóságot, a hosszú távú jövőt sem tévesztik szem elől. 

A kihívások tehát adottak, kérdés, a jövőre nézve hogyan tudjuk azokat lehetőségekké, ugródeszkává alakítani.