Cserearányromlás – a pénzszivattyú

Az elszálló energiaárak, különösen a földgázárak, tektonikus mozgásokat idéztek elő az egyes országok külkereskedelmének és folyó fizetési mérlegének egyenlegeiben, az irányt az határozza meg, hogy az adott ország energiaexportőr vagy -importőr. Míg az energiaexportőr országok értelemszerűen nyertesei az energiapiacokon zajló folyamatoknak, az importőr országok általában vesztesei, a mértéket számos tényező mellett az energiamix, az energiaintenzitás vagy éppen az energiabeszerzések diverzifikációja is meghatározza, egyúttal kijelölve, hogy milyen területen érhető el javulás. 

Az energiapiaci turbulenciák külkereskedelmi folyamatokra gyakorolt hatásait jól szemlélteti az euróövezet és Norvégia külkereskedelmi egyenlegének ellentétes alakulása. Míg az idei első fél évben az euróövezet mérlege mintegy 241 milliárd euróval romlott, Norvégiáé 45,5 milliárd euróval javult a tavalyi első fél évhez képest. A trendeket tükrözi, hogy az euróövezet külkereskedelmi mérlege hosszú időn keresztül stabilan többletes volt, nemegyszer elérve a 30 milliárd eurót is, tavaly november óta viszont folyamatosan deficites. A német külkereskedelmi mérleg többlete pedig töredékére csökkent három évtizednyi masszív szufficit után. Ezzel szemben Norvégia többlete kilőtt, a jelenlegi energiaárak mellett az sem kizárt, hogy az idei évben összességében eléri hazánk bruttó hazai termékének értékét. 

A cserearányoknak az energiahordozó-árak által kiváltott romlása a hazai külkereskedelmi folyamatokban is döntő szerepet játszik. Külkereskedelmi mérlegünk az első hat hónap után 3,98 milliárd euró hiányt mutatott, ami megközelítően 5,6 milliárd euróval alacsonyabb az egy évvel ezelőttihez képest. Ebből 4,2 milliárd eurót az energia és az energiahordozók egyenlegének romlása magyaráz, ez a romlás háromnegyedéért felelős. Az előzetes adatok alapján a folyó fizetési mérleg 3,9, ezen belül az áruk egyenlege közel 5,4 milliárd euróval romlott az első fél évben az egy évvel ezelőttihez képest, tehát az energiaárak elszabadulása nélkül nagy valószínűséggel a folyó fizetési mérleg romlására sem került volna sor. Az első fél évben még élénk fogyasztás és a beruházások ugyan némileg ronthatták az áruforgalmi egyenlegeket, ezt azonban szinte teljes mértékben ellensúlyozta a szolgáltatások egyenlegének javulása. 

Az Oroszország elleni szankciók ellenére az orosz folyó fizetési mérleg többlete a sokszorosára ugrott, az első fél évben csaknem 100 milliárd euróval haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet. Ennek egy részét a szankciók miatt erősen visszaeső import okozta, azonban az energiahordozó-árak alakulása szintén számottevően befolyásolta a folyamatokat. Annak ellenére, hogy a szankciók, valamint Oroszország európai országok irányába történő gázszállításainak töredékére csökkentése miatt érdemben visszaestek a volumenek, az energiaárak ezt meghaladó emelkedésének következtében nagyot nőttek a bevételek. Az orosz olajkivitel európai visszaesését jórészt ellensúlyozták más, főleg ázsiai országok felé irányított szállítások is. Mivel a holland tőzsdei gázárak a második negyedévhez képest is bőven megduplázódtak, az időnként leálló európai gázszállítások ellenére is folytatódhat az orosz folyó fizetési mérleg robbanásszerű emelkedése. 

Az előbbi példákon is látszik, hogy az energiahordozók árainak meredek változásai – ami más nyersanyagárak esetében is igaz lehet – igen erős mértékű cserearány-változást idézhetnek elő, az exportőrök esetében javulást, az importőrök esetében pedig romlást. Ez pedig a kereskedelem és a folyó fizetési mérleg adatait is drámai mértékben befolyásolja. Valójában óriási jövedelmeket csoportosít át az importőröktől az exportőrök felé, azaz pénzszivattyúként működik. Ez a jövedelem pedig hiányzik az importőr országok háztartásainak, vállalkozásainak és állami szereplőinek zsebéből, miközben jókora inflációt okoz. Ez hovatovább fokozza az importőr országok jegybankjainak, kormányainak dilemmáját. 

Az infláció ellen természetesen szigorítani kell a monetáris politikán, azonban a probléma éppen az, hogy a jövedelmek átcsoportosítása során csökken a rendelkezésre álló pénzmennyiség, ami már önmagában is egy monetáris szigorítás. 

mivel az energia és más megélhetéshez szükséges termékek, szolgáltatások árainak növekedése az adóemeléshez hasonló módon működik, csak éppen egy külső ország emel adót az importőr országban. Ezt a hiányzó összeget tehát szükséges lehet pótolni, ami még csak nem is nevezhető gazdaságélénkítésnek, mivel még az is kérdés, hogy a szintfenntartáshoz elégségesek-e az egyes országok által eddig meghozott támogató intézkedések. Szintén kérdés, hogy egy ilyen esetben egy esetleges monetáris lazítás vagy akár a hiányzó pénzmennyiség pótlása okoz-e többletinflációt, vagy az ezzel ellentétes restriktív politikával a szükségesnél nagyobb visszaesést érnek el, amit a megélhetési válság amúgy is előidézne.