Monetáris szigorítás kontra célzott támogatások

A világszerte meredeken elszálló infláció a jegybankokat a kamatok emelésére, a likviditás csökkentésére és más szigorító lépésekre kényszerítette. Erre szükség is volt a jegybankok hitelességének megőrzése érdekében. A jegybankok mindazonáltal elsősorban a keresleti oldalt tudják befolyásolni, a kínálati oldal befolyásolására minimális hatásuk van. A központi bankok ezenkívül a másodlagos inflációs hatások és az ár-bér spirál kialakulásának megelőzését igyekeznek elérni. Mivel a jelenlegi inflációt túlnyomó részben kínálati hiányosságok okozzák, a kereslet-kínálat egyensúlyi állapotához a keresleti oldal szűkítésére van szükség, valamint a munkaerőpiacok feszességének enyhítésére. 

A kínálatoldali problémákat elsősorban a geopolitikai feszültségek, a háború, a szankciók és az erre adott ellenlépések okozzák, amire semmilyen hatásuk nincs a jegybankoknak. A kínálati problémákhoz a mezőgazdasági termelés klímaválság által okozott visszaesése is hozzájárul, a jegybankok ezen sem tudnak segíteni. Sőt, lehetséges, hogy olcsó hitelekkel kellene ösztönözni a termelőket öntözőrendszerek és más, hatékonyságot fokozó beruházások kivitelezéséhez. Szintén a jelenlegi helyzet érdekes vonása, hogy a gazdaság várt visszaesése ellenére a munkaerőpiacok továbbra is feszesek, stabilak, sőt elég robusztusak, amit a betöltetlen állások rekordközeli értéke és a számos országban továbbra is akut munkaerőhiány tükröz. 

A mostani helyzet azonban ennél is összetettebb, ha az energiaválság külkereskedelmi mérlegekre gyakorolt hatásait is vizsgáljuk. 

Ennek során az előbbiek esetében meredeken romlik a külső egyensúly az utóbbiak javára, azaz ez pénzszivattyúként is felfogható, kvázi hasonlóan ahhoz, mintha az energiaexportőrök brutális adót vetnének ki az importőrökre, vagy mennyiségi szigorítást, likviditásszűkítést hajtanának végre. Ennek során az importőr országok számára elkölthető jövedelem nagymértékben csökken, amit a jegybankok szigorító lépései tovább mélyítenek. Felmerülhet a kérdés, hogy szükséges-e pótolni az így keletkezett veszteséget. Az európai kormányok többsége már vagy valamilyen közvetlen támogatást ad állampolgárainak és vállalkozóinak, vagy energiaársapka bevezetésével próbálja megakadályozni mély társadalmi válságok kialakulását. Ez szükségképpen elvezet a költségvetési egyensúlyok romlásához, ami így látszólag a monetáris szigorítás ellen dolgozik, azonban valójában nem gazdaságösztönzésről, hanem a még mélyebb krízis megakadályozásáról van szó. A hiányt csak részben mérsékelhetik az egyre általánosabb extraprofitadók, amelyeket döntően az energetikai vállalatok valóban csillagászati nyereségére vetnek ki, ám az extraprofit legnagyobb része valójában az exportőr országokban keletkezik, amelyekre nem tudnak adót kivetni. 

Ez pedig eleve szükségképpen szűkíti az elkölthető jövedelmet, tehát már önmagában csökkenti a keresletet. Azaz előbb-utóbb meg fogja törni az inflációt. A jelenlegi energia- és élelmiszerárak közép- és hosszú távon fenntarthatatlanok, sok gazdasági szereplő számára megfizethetetlenek és kigazdálkodhatatlanok. A korrekció már elkezdődött, és előbb-utóbb folytatódnia kell. Persze a háború előtti szintekre valószínűleg már nem lehet számítani. A gazdasági szereplőknek is alkalmazkodniuk kell, elsősorban az energiahatékonyság, az önellátás, a sérülékenység csökkentése irányában.  Éppen ez az alkalmazkodás az, amely elvezethet az energiahordozók iránti kereslet tartós csökkenéséhez és az árak hosszabb távú mérsékléséhez és stabilizálásához. 

A magyar kormány is bejelentett több intézkedést a vállalatok támogatására, cél a kínálati oldal szűkülésének elkerülése, ami az indokoltnál nagyobb munkanélküliséghez vezetne. Az energiahatékonysági beruházások célzott támogatása és ösztönzése – akár közvetlenül, akár kedvezményes kamatokkal – teljesen összhangban lehet az ár- és pénzügyi stabilitással. A gazdasági szereplőknek, a vállalatoknak és a háztartásoknak szükségük is van a tetemes forrást igénylő energiahatékonysági beruházási támogatásokra, hiszen sok esetben nincs meg a szükséges önerő. Az energiaválság nyertesei pedig csak azok lehetnek, akik előrelépést tudnak tenni a hatékonyság javításában, ennek hiányában nagy az esély az elbukásra. Szembetűnő például, hogy az élelmiszerek kiemelkedő mértékben drágultak Magyarországon, aminek csak részben oka a forint gyengülése, nagyobbrészt a hazai élelmiszeripar gyenge hatékonysága okozza. Éppen ezért, ha sikerülne javítani az energiahatékonyságon, az energiaár-robbanás vélhetően csak kisebb részben jelenne meg az élelmiszerek árában, alacsonyabb inflációt okozva. 

Éppen ezért az ilyen beruházások alacsonyabb kockázata miatt az energetikai beruházások akár alacsonyabb kamattal – állami kamattámogatás vagy garanciavállalás mellett – is finanszírozhatók lennének. Sőt, a jelenlegi energiaárak mellett az energiahatékonyságot célzó beruházások megtérülése is jóval gyorsabb, mint korábban.  

Nem utolsósorban az energetikai korszerűsítési támogatásokkal a vállalatokon keresztül az ország versenyképessége is fokozható, hiszen a versenyképesebbé váló hazai vállalkozások a nemzetközi piacokon is jobban megállhatják a helyüket, hozzájárulva az exporttal is a versenyképességünkhöz. Emellett az energetikai támogatások csökkentik a hazai gazdaság egyik Achilles-sarkának tekintett energia-, ezen belül földgázfüggőségünket, sérülékenységünket, az importot, végeredményben javítanák a gyorsan romló folyó fizetési mérleget, ami szintén támogatná a pénzügyi stabilitást a forint árfolyamán keresztül.