A globalizáció nem vész el, csak átalakul

A világgazdaság egymással korlátozottan együttműködő tömbökbe való átrendeződése alapvetően politikailag vezérelt, gazdaságilag nem egy vegytiszta folyamat, ahogyan a zöldátállás jegyében kialakuló nemzetközi versenyt is a politika indította be. A globalizáció így továbbra is politikai meghatározottságú, mert mélységét és irányát geopolitikai szándékok vezetik. Ma egy bővülő, zöldülő globalizációt látunk. Ezt az új globalizációt pedig a lokalitásra, az önellátásra, a regionális válságállóságra irányuló erősebb törekvés egészítheti ki és teheti akár stabilabbá.

Mi változott meg a globális gazdaságban?

Néhány évvel ezelőttig a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat meghatározó alapvetések és alapfeltételek viszonylag stabilak voltak, ennek azonban ma éppen az ellenkezője mondható el. Az ázsiai országok hosszú távú felemelkedése és vele a Nyugat gazdasági térvesztése már a 2008-as pénzügyi világválság, a 2020–2022-es világjárvány és a tavaly kirobbant háború előtt is megkérdőjelezhetetlen folyamatok voltak, az utóbbi fejlemények azonban felgyorsították és megerősítették a változásokat.

A 2008-as pénzügyi világválságot követően a nyugati szövetségi rendszer, különösen Európa viszonylag későn ismerte fel gazdasági és világhatalmi térvesztését. 

A háború kirobbanását követően pedig az ellentétek villámgyorsasággal terjedtek át az élet szinte minden területére, közte a külkereskedelemre, a határokon átívelő tőkebefektetésekre, a technológiai és innovációs kezdeményezésekre és a katonai-biztonsági szférára is.

A következmények látványosak és egyértelműek. Évek óta csökken a világkereskedelem és az országok közötti tőkebefektetések GDP-arányos volumene. Márpedig ezek a mutatók a globalizáció fontos fokmérői. A kereskedelmet korlátozó intézkedések, tiltások, embargók, szankciók száma és gyakorisága közben ugrásszerűen megemelkedett. Európában ennek a folyamatnak a leglátványosabb megjelenési formája Oroszország leválasztásának kísérlete az európai gazdaságról. Míg nemrég az eurázsiai gazdasági együttműködés (szabadkereskedelmi régió) egy létező vízió volt, mára Európa vezető gazdaságai hátraarcot vettek. 

Miközben Európa elvesztette az olcsó nyersanyag és a világelső technológia kombinációját, Kína bebiztosította magának azt. Az elektromosautó-gyártásban az ország elképesztő technológiai előnyre tett szert úgy, hogy a gyártáshoz nélkülözhetetlen alapanyagokban 80 százalékos a piaci részesedése. Nem véletlen, hogy a kínai autók egyre-másra hódítják meg a világ piacait, az ország mára a világ első számú autóexportőre Japánt és Németországot megelőzve. Sőt, Kína lehet az, ahol az olcsó nyersanyag, az energia és az élvonalbeli technológia képes lehet egyedülálló módon szimbiózisba lépni. Ugyanakkor Amerikában is az látható, hogy a zöldátállás eddig az európainál többszörösen olcsóbb energiaárak mellett valósult meg.

Blokkosodás és leválás helyett összekapcsoltság és kockázatcsökkentés

A világkereskedelem korlátozások miatti visszaszorulása valójában senkinek sem érdeke. A folyamat kárvallottjai végső soron a fogyasztók lesznek, akik kisebb áruválasztékkal, silányabb minőséggel és magasabb árakkal lesznek kénytelenek szembesülni – a nyugati szankciós politika hibáinak költségeit tehát végső soron a választók fizetik meg. A témával behatóan foglalkozó tanulmányok a globális GDP 2-10 százalékára teszik a világkereskedelmi kapcsolatok széttöredeződése miatt várható jóléti veszteséget, ám ez csak az átlag, az elemzések szerint nagy nyertesek is lesznek, így például leginkább Kína.

Ezt a világszintű GDP-ből való részesedésen túlmenően tükrözi a külkereskedelem és a működő tőke volumenének és szerkezetének alakulása. Kína Közép- és Délkelet-Ázsiába irányuló exportja az elmúlt öt évben megháromszorozódott. Kínából az elmúlt években dollárbilliókban mérhető befektetések ömlöttek az ezen országokban fellelhető energiaforrásokba, ásványi kincsekbe, infrastruktúrákba. Kína ráadásul nemcsak önmagát, hanem a térség országait is képes ellátni infrastruktúrával és a legalapvetőbb fogyasztói javakkal, miközben hitelt és finanszírozást is kínál számukra. Emellett a világ más meghatározó térségeibe, Afrikába és Dél-Amerikába is hasonló nagyságrendű kínai befektetés érkezett, sőt (Mexikót leszámítva) a legnagyobb térségbeli országok első számú kereskedelmi partnerévé mára Kína vált. Kína ma már 120 ország, vagyis a világ nemzeteinek közel kétharmadának a legnagyobb kereskedelmi partnere, és sokaknak egyben a legfontosabb hitelezője. Ez úgy történhetett meg, hogy az Egyesült Államok például sokáig elhanyagolta a nyugati sajtó által hátsó udvarként emlegetett latin-amerikai térséget.

A világon számottevő azon országok csoportja – köztük több középhatalommal –, amelyek ki akarnak maradni a blokkosodásból, a két gazdasági nagyhatalom, az Egyesült Államok és Kína közötti rivalizálásból, ráadásul politikailag semleges álláspontot képviselnek az orosz–ukrán háborút illetően. Számukra mindkét pólus és az egymás közötti gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztése egyaránt fontos. 

Talán nem véletlen, hogy a G7 legutóbbi, május 19–21-én Hirosimában tartott csúcstalálkozóján már érzékelhető hangsúlyeltolódás volt megfigyelhető. Az elmúlt hetekben ugyanis a blokkosodás, illetve a leválás (de-coupling) helyett a kockázatcsökkentés (de-risking) fogalma kezdi átvenni a retorikai főszerepet. Persze jogos kérdés, hogy miért nem hagyják a piaci szereplőkre az ipar újrarendezését, a diverzifikációt, és miért kell a (geo)politikai érdekeknek ebbe a folyamatba belefolynia.

A globalizáció három okból sem írható teljesen újra

1. Alapanyag- és nyersanyagcsapda

A gyártáshoz nélkülözhetetlen kritikus nyersanyagok és ritkaföldfémek fellelhetősége koncentrált, mostanra a legtöbb ilyen nyersanyag elsődleges forrása vagy Kínában található, vagy pedig más országban kínai tulajdonba került. Nagyfokú a koncentráltság és függőség egyes feldolgozóipari ágazatokban (ezek közül kiemelendő az elektronikaicikk- és műszergyártás) használt köztes termékek és alkatrészek terén is. Az Európai Unió iparpolitikai javaslatait megalapozó elemzések feltárták az európai ökoszisztéma azon stratégiai fontosságú termékeit, amelyek esetén erős a külföldi beszállítóktól való függőség: az elemzés szerint a stratégiai jelentőségű termékek 52 százaléka Kínából és 11 százaléka Vietnámból származik. 

2. Termelési láncok

A Kínáról való leválást pártolók gyakorta hivatkoznak lehetséges új délkelet-ázsiai gyártói bázisokra (Vietnám, Thaiföld, Malajzia, Indonézia, India). A gyártás áttelepítése néhány vállalatnál kétségkívül megindult, mivel a kínai munkaerőköltségek ma már háromszor-négyszer magasabbak, mint a többi délkelet-ázsiai országban. Ezzel a tervvel azonban több probléma is van, és a megvalósítása is időigényes lesz. A feldolgozóipari gyártás folyamata ugyanis nehezen átrendezhető. A gyártás olcsóbb ázsiai országba mozgatása tovább növeli a délkelet-ázsiai gazdaságok Kínától való függését, és bár a látszat az, hogy a fejlett nyugati gazdaságok ezáltal kevésbé függenek majd Kínától, az alapvető függőségi viszony mégiscsak fennmarad, a globalizáció mélyül, a kockázatok csak látszólag, legfeljebb a politikai kommunikáció szintjén csökkennek.

A gyártókapacitások műszaki összetettsége, a gyártási folyamatok „bitszintű” ismerete, a részt vevő munkaerő speciális képzettsége és az ezekre épülő szerviz együttesen olyan értéket képvisel, amely mögött sok-sok évnyi tőke-, infrastrukturális és humánerőforrás-befektetés figyelhető meg. Kína ezt a képességet olyan nagy tömegben tudja produkálni, amellyel jelenleg egyetlen más ország sem képes versenyezni. A Sencsen, Dongguan, Huizhou város köré épült ipari-kereskedelmi erőcentrumban 30 év tudatos gazdaságfejlesztésének eredményei mutatkoznak meg.

3. Logisztikai kényszerzubbony

A nemzetközi árukereskedelem 80 százaléka tengeri szállítással valósul meg. A nagy konténerhajók kezelésére alkalmas kikötők számát tekintve Kína előnye rövid távon behozhatatlan. Az Ázsia és Európa közötti áruforgalom kétharmadát ezek a nagy konténerhajók bonyolítják. Annak a kilenc délkelet-ázsiai országnak az összkapacitása, amelyek egyáltalán komolyan labdába rúghatnak a tengeri logisztika területén, együttesen sem teszi ki a kínai kikötők felét (31 kontra 76). 

Az említett számok tudatos gazdaságfejlesztés eredményei: Kína 2016 és 2021 között 40 milliárd dollárt költött kikötőfejlesztésre, amivel óriási előnyre tett szert. Egy nagyméretű kikötőterminál építése nagyjából öt évbe telik, így nem csoda, hogy iparági szakértők szerint legalább 5-10 évet vesz igénybe, míg India és a többi ázsiai ország erre a szintre felhozza kikötőkapacitásait. Időközben ráadásul maguk a kínaiak is elkezdtek aktívan befektetni a környező országok kikötőfejlesztéseibe, például Pakisztánban vagy Srí Lankán az Egy övezet egy út program keretében.

A globalizációnak nemcsak mélysége, hanem iránya is van

Az éghajlatváltozás jelentette kihívások nem új keletűek. Miközben a nemzetgazdaságok közötti verseny tovább fokozódik, a fenntartható fejlődést szolgáló gazdaságszerkezetre történő átállás – közkeletű nevén a zöldfordulat – folyamata láthatóan új irányt vett. A gazdasági önellátás, az energiafüggetlenség és általában véve az ellátásbiztonság előtérbe kerülése prioritást ad a fenntarthatósági szempontoknak. A háború szintén felgyorsította a zöldátállást, előrehozva korábbi tervek megvalósítását az államok egyre aktívabb gazdasági szerepvállalásának köszönhetően.

A témával foglalkozó nemzetközi szervezetek előrejelzései szerint a zöldátállás üteme a világgazdaságban az elkövetkező években tovább gyorsul. 

Az Egyesült Államok tavaly elfogadott törvénycsomagja 369 milliárd dollár támogatást irányoz elő megújuló energetikai beruházásokra, de az Európai Unió is 250 milliárd euróval támogatná a tiszta technológiát használó vállalatokat, és megduplázná naperőmű-kapacitását 2025-ig. Németország az energiatermelésben 65 százalékról 80 százalékra emelte a megújulók 2030-ra megcélzott arányát. A McKinsey tanácsadó előrejelzése szerint, ha a kitűzött célok teljesülnek, 2030-ban a zöldenergiához kapcsolódó vállalatok négyszer annyi embert foglalkoztatnak majd, mint ma.

A világpiaci energiaárak tavalyi drasztikus emelkedése mindenkit rádöbbentett arra, hogy az egységnyi kibocsátásra jutó energiaköltség (UEC – unit energy cost) a versenyképesség legalább olyan fontos, ha nem fontosabb tényezője, mint az egységnyi kibocsátásra jutó bérköltség (ULC – unit labour cost). A fajlagos energiaköltség ezáltal a külföldi működő tőkét vonzó képességet is nagyban meghatározza.

Erős láncszem a globális gépezetet hajtó ellátási láncokban

Magyarország számára a zöldátállás globális folyamata a kihívások mellett egyben óriási lehetőség is, amely segíti, hogy a mélyülő globális összekapcsoltságban úgy vegyünk részt, hogy abból a hasznokat és ne a kockázatokat húzzuk magunkra. Ehhez a globális trendhez kapcsolódunk, amikor az elektromobilitást kiszolgáló iparágakba ruházunk be, idevonzzuk a külföldi működő tőkét, és azt az újraiparosítás egyik húzóágazatává tesszük. A legfejlettebb országok kormányai is állami támogatásokkal és adóhitelekkel terelik az elektromos járművek felé az autógyártókat és a vevőket.

A felfutó ipari termelőkapacitások növekvő energiaigénye miatt (elemzéseink szerint az ország villamosenergia-fogyasztása 2030-ra 55 százalékkal fog növekedni) a zöldátállás Magyarországon mindenekelőtt az energiatermelés szerkezetének átalakításában, a megújuló energiába történő új beruházásokban lesz tetten érhető – természetesen a paksi beruházás felgyorsítása mellett.

A növekvő villamosenergia-igény kielégítése érdekében a nukleárisenergia-termelés bővítésével párhuzamosan további naperőművek, szélerőművek és kombinált ciklusú gázturbinás erőművek épülnek majd.

Ez pedig szintén hozzájárul majd ahhoz, hogy egy potenciálisan veszélyesebb világgazdasági korban egy erősebb Magyarország vegyen részt.

A fentieken túl az energiatermelés területén jelentős potenciál van a biomassza hasznosításában az egyéni fűtőberendezésekben és a távhőszolgáltatásban, valamint a hőszivattyúk intenzívebb használatában is. Az ország geológiai adottságainak kiaknázásával a geotermikus hőenergiában rejlő lehetőség a távhőtermelésben és az agrárgazdasági hasznosításban használható ki a legintenzívebben.

A globalizáció nem áll meg, mozgó járműből pedig nem érdemes kiszállni

A globalizáció nem fordítható vissza a gazdaságdiplomáciai érdekek, az anyagszükségletben kialakult koncentrált függőségek, a gyártási folyamatok bonyolultsága és a logisztikai kapacitáskorlátok miatt sem, de a nemzetgazdaságra vonatkozó kockázatai csökkenthetők. Magyarország arra építi gazdaságfejlesztési stratégiáját, hogy az új nemzetközi realitással, a mélyülő és zöldirányba tartó átalakulással előnyére éljen, a konnektivitását úgy őrizze meg, hogy közben a szuverenitását megerősíti – meglátásunk szerint ehhez a zöldglobalizáció támogató környezetet teremthet. Számunkra nem ideológiai jellegű a zöldgondolatkör lényege, hanem a válságoknak ellenálló, trendszerű jólétnövekedés egyik eszközeként tekintünk rá. A mi víziónk egy olyan Magyarország, amely úgy kapcsolódik más nemzetgazdaságokhoz, hogy közben mégsem kiszolgáltatott.