BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
kamatadó

Kettészakadt a bankok tábora

A szocho megjelenése a kamatok adóztatásában váratlan volt, de egyértelműen megmutatta, hogy mely bankok szeretnének küzdeni a betétesek kegyeiért egy hirtelen jött betétgyűjtési lehetőséggel élve, és melyek nem szállnak be ebbe a versenybe továbbra sem.
2023.06.22., csütörtök 11:00

Még néhány nap, és életbe lép a kamatokat megadóztató szocho, amely a 15 százalékos kamatadó mellett egy újabb 13 százalékos közterhet jelent a bankbetétekben takarékoskodók számára. Ezzel a kamat több mint negyedét kapja az állam.

Nem vonja el ugyanakkor a kockázatmentes befektetések közül az állampapírok kamatából a szochót és a kamatadót, illetve a tartós befektetési számlákat (tbsz) sem érinti egyik elvonás sem, ha legalább 5 naptári éven át nem vesz ki a számláról pénzt a számlatulajdonos.

A lekötött betétekre azonban egy kiskaput nyitva hagyott a kormány: ha a betétes még július 1. előtt indítja a lekötését, akkor a kamatot akkor sem érinti az új szochoelvonás, ha annak kifizetése már a jogszabály hatálybalépése után történik.

Ez egy remek alkalmat kínált (volna) a hazai bankoknak, hogy megküzdjenek az ügyfelek kegyeiért, a pástra azonban csak 4 bank lépett, a többiek inkább a háttérből figyelik az eseményeket vagy legfeljebb kötvényeket kínálnak magasabb kamatokkal.

Two,Businessman,Investment,Consultant,Analyzing,Company,Financial,Report,Balance,Sheet
Fotó: Shutterstock

Az igaz, hogy a 16 százalék körüli, kamatadómentes állampapírkamattal nem lehet versenyezni, de úgy tűnik, hogy a kormányzat szándékai ellenére a lakosság még mindig nem rohant hanyatt-homlok kölcsönadni az államnak, viszont a bankoknál változatlanul látra szóló számlákon tartja a pénzét. A jegybank legutóbbi, májusi Stabilitási Jelentése szerint a lakosság még mindig 8300 milliárd forintot tart közel 0 százalékos folyószámlákon, ami egyet jelent a pénz értékének biztos romlásával. Egy erős inflációs környezetben ez nem logikus magatartás.

Talán érthető a lakosság idegenkedése az állampapírpiactól, hiszen az nem olyan, mint egy bankbetét. De vajon miért nem fektetnek be a megtakarítók a bankban, hiszen ott csak néhány kattintás a pénzromlás értékének megállítása?

Hát azért, mert nincsenek látható kamatok. 

Négy banknál találhatunk érdemi kamatot mindössze.

A MagNet Bank Prizma Forint Betétje legalább 500 ezer forinttól 3 hónapra évi 11,12 százalékos, 6 hónapra évi 10,56 százalékos, 12 hónapra évi 10,88 százalékos kamatot kínál a márciusi átlagegyenleghez képesti új pénzekre. Ez a kamat 3 hónapig érvényes. Alternatívaként a jegybanki alapkamat mínusz 6,75 százalékos kamatot kínáló Aktív Plusz Közösségi Betétben lehet elhelyezni a pénzt 3 évre, amely jelenleg évi 6,25 százalékos betétkamatot kínál 1 millió forintnyi új betéttől a márciusi átlagegyenleghez képest. Itt az első 3 hónapban aktivált mobilbanki szolgáltatással és havi legalább 30 ezer forintos kártyás vásárlással évi 9 százalékra is fel lehet tornászni a kamatot. A kamatfizetés 3 havonta történik, így nem kell feltétlenül 3 évig a betétben tartani a pénzt a kamatért. A betétes ráadásul ebben a konstrukcióban egy hitelfelvevőt vagy egy hitelcélt is támogathat a bank pénzéből, a MagNet közösségi banki elvei alapján.

Ugyancsak magas kamatot kapnak a betétesek a Gránit Banknál a 6 hónapos Gránit KamatMax betétre, amely évi 9 százalékos kamatot kínál már 50 ezer forinttól, ha a betétlekötés teljes ideje alatt havonta legalább 20 ezer forint értékben vásárol a kártyájával a betét tulajdonosa. 12 hónapra (Gránit KamatMax Plusz betét) már évi 11 százalékos a kamat (a mindenkori jegybanki alapkamat mínusz 2 százalékos) szintén 50 ezer forinttól. Ehhez viszont nincs más feltétel, mint egy aktivált bankkártya a betétlekötés teljes ideje alatt. A Gránitnál magas kamatot fizet még a Gránit eBank betét, 3 hónapra, évi 8,50 százalékos kamat érhető el egy aktivált eBank szolgáltatással és új pénz lekötésével a betétlekötés ideje alatt, 50 ezer forinttól.

Corporate,Businessman,Inserting,A,Coin,In,A,Piggy,Bank:,Saving
Fotó: Shutterstock

Ha pedig valaki a kedvező euró–forint árfolyam miatt inkább devizában szeretné tartani a pénzét, akkor választhat devizabetétet is, a Gránit Banknál például az euró- és dollárbetétek esetén az eddigi 1, 3 és 6 hónapos konstrukció mellett a 12 hónapost is bevezették. Az euróbetétnél 12 hónapra 3 százalékos, a dollárbetétnél pedig 4 százalékos kamatot fizetnek.

Az Oberbanknál évi 7,75 százaléktól (1 hónap) 10,75 százalékig (12 hónap) terjed a lekötött betét kamata legalább 8 millió forinttól.

Magas kamatot fizet a Magyar Cetelem Bank is az 1 évre lekötött betét után (10,5 százalékot), míg 2 évre évi 12 százalékot, már 100 ezer forinttól.

A hazai bankszektor többi tagja (Erste Bank, K&H Bank, MBH Bank, OTP Bank, Raiffeisen Bank, UniCredit Bank) évi 0,01–0,15 százalék közötti kamatot kínál. Egyedül a CIB Banknál van 3 évre évi 1 százalékos, 5 évre pedig évi 1,5 százalékos ajánlat.

Ha ez a váratlan betétgyűjtési lehetőség nem hívta ki ezeket a hitelintézeteket, akkor nagy valószínűséggel megállapíthatjuk, hogy jelenleg semmilyen esély nincs versenyre kelteni őket.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.