Az EKB a figyelem középpontjában

Nincs könnyű helyzetben az Európai Központi Bank (EKB), miután a közelmúlt gazdasági adatai a korábbi várakozásokkal szemben nem nagyon segítették a tisztánlátást abban a kérdésben, hogy kell-e tovább szigorítani az euróövezeti kamatkondíciókat ahhoz, hogy az inflációs várakozásokat a monetáris politika horizontján a 2 százalékos középtávú célnál horgonyozni lehessen. Ami azt illeti, a fejlett jegybankok egyike sem túl magabiztos ebben a kérdésben, de ez részben érthető is, hiszen a nem túl dübörgő gazdasági teljesítmény mellett még mindig látni olyan folyamatokat, amelyek veszélyeztethetik az infláció normalizálódását. 

Így van ez a nyugat-európai gazdaságoknál is, ahol a külső mellett a belső kereslet is elég gyengécskének mutatkozik, ezt pedig a legtöbb konjunktúramutató vissza is igazolja, ezzel együtt azt is látni, hogy a munkaerőpiac még mindig rendkívül ellenálló, az infláció pedig, amire így a bérkiáramlás továbbra is ösztönzőleg hat, az utóbbi időben nagyon nyögvenyelősen mérséklődik csak. 

holott a piac arra számított, hogy a tavaly októberben 10,6 százalékon tetőző mutató csökkenése az év második felében már zavartalanul folytatódik, sőt egy kicsit talán még gyorsul is az egyre erősebb bázishatás és a gyengébb belső kereslet miatt. Ez persze önmagában még nem tragédia, hiszen kisebb megtorpanás kora tavasszal is előfordult már, amikor a februári 8,5 százalékról márciusban 6,9 százalékra mérséklődött adatot áprilisban váratlanul 0,1 százalékpontos emelkedés követte. Az már inkább elgondolkodtató, hogy a visszarendeződés üteme nyáron lelassult, a májusi 6,1 százalék után júniusban ugyanis csak 5,5 százalékos, de júliusban és az előzetes adatok alapján augusztusban is még mindig csak 5,3 százalékos szintre süllyedt tovább az éves árdrágulás mértéke, vagyis kicsit olyan, mintha megfeneklett volna. A maginfláció egyébként ugyancsak 5,3 százalékon állt augusztusban az Eurostat első becslése szerint, ami 0,2 százalékpontos csökkenés ugyan a június-júliusi szintjéhez képest, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a márciusi 5,7 százalékos tetőzés óta májusra már egyszer lejött ide, vagyis azóta már itt is volt egy kis toporgás. 

Az élelmiszer-infláció is, bár az még 11,6 százalékon állt nemrég, vagyis várhatóan majd csak a közeljövőben fog belépni az egy számjegyű tartományba. Az előbbi 6,8, az utóbbi pedig 17,9 százalékról korrigál. Az energiainfláció, amely 2021-es elszabadulásához köthető lényegében minden más is, és amely pár negyedévvel korábban még 44,3 százalékon is megfordult, augusztusban –3,3 százalékon állt, azaz már negyedik egymást követő hónapja fékezi az általános drágulást. 

ami azért nem túl megnyugtató, mert egyáltalán nem látni még, hogy ez akkor már a tetőzés volt-e, avagy csak egy olyan kis megtorpanás, amit az elmúlt két év során már rengetegszer láthattunk a hosszabb távúnak bizonyuló emelkedő trenden belül. Ezt a kérdést próbálja eldönteni jelenleg mindenki a piacon, többek között a szabályozó is, de ahhoz egyelőre nem nagyon áll rendelkezésre elegendő adat. Azt látni, hogy a feldolgozóipar mellett már a szolgáltató szektor is gyengélkedik. Az előzetes augusztusi BMI-k szerint most már nemcsak a feldolgozóipar (amelynek egyébként immáron 14 hónapja megszakítás nélkül), de a szolgáltató ágazatok többségének kibocsátása is szűkül (amire idén még nem volt példa). Amennyiben ez a gyengélkedés trendszerűen folytatódik a közeljövőben, úgy az megnehezítheti a feldolgozóipari munkaerőpiaci többletkapacitások felszívódását, esetleg véget is vethet neki, ha a szolgáltatói ágazatokban is látványosan felpörögnek a leépítések, mindez pedig a történelmi mélypontjáról (6,4 százalékról) végül felfelé meginduló munkanélküliségi rátához, kiegyensúlyozottabb bérmegállapodásokhoz, vagyis az eddigieknél visszafogottabb bérkiáramláshoz, illetve a gyengébb belső kereslet és gyengébb fogyasztás mentén fokozódó dezinflációhoz vezethet. Ez persze csak pár adat, a szolgáltató szektor pedig még csak most kezdett köhögni, szóval szó sincs még arról, hogy fulladozna. 

Mindenesetre nagyon erős a gyanú a piacon, hogy az év második fele mégsem lesz olyan meggyőző, mint ahogy azt még hónapokkal ezelőtt várták az elemzők. 

Lényegében a legtöbb gazdasági indikátor abba az irányba mutat, hogy a szolgáltató ágazatok többsége már koránt sem olyan reziliens, mint amilyennek ez idáig bizonyult, ez pedig belátható időn belül szépen elintézi az inflációt is, így a jegybankároknak valójában nincs is min töprengeniük. Elegendő az elmúlt egy év 425 bázispontnyi kamatemelése, az eszközvásárlási programok lecsavarása, sőt mi több, lassan jöhetnek a kamatvágások is. Nos, nagyon egyszerű volna, de valójában senki nem gondolja így. A piac még könnyen meggyőzhető volna, de aztán folyton elbizonytalanodik. Erről árulkodik, hogy a szeptemberi döntés kimenetelének árazása 3,75–4 százalék között vergődik most már jó ideje, egy-egy adatra akár az egész 25 bázispontos sávot bejárva, de akár ki is lépve onnan felfelé, vagyis egyszer azt feltételezve, hogy folytatódik a kamatemelés, egyszer pedig azt, hogy júliusban akkor már tetőzött az irányadó kamat. Ezzel szemben a Monetáris Tanács továbbra is óvatos, és ami azt illeti, teljes joggal, hiszen az euróövezet történelme túl rövid a magabiztosabb, bátrabb lépésekhez tankönyvből olvasva, ráadásul eddig az évtizedig a pénzügyi válságokat leszámítva szinte eseménytelen is volt. Ilyen világjárvány, ami az ellátási láncokat ennyire szétzilálja, nem volt. De ilyen gigantikus pénzügyi mentőcsomagok sem nagyon az EU-ban, amik még célba sem értek, az EKB-nak mégis valahogy számolni kell a várható hatásukkal. És igen, az inflációra, ami pusztán már attól berobbant 2021 közepén, hogy a gazdaság újraindult a lockdown után. De említhetnénk az energiaválságot, vagy Ukrajna lerohanását, amelyek ugyancsak mind-mind még több kockázatot támasztanak az EKB számításaiban. Abszolút érthető, hogy még a mostanában kiábrándítóbb gazdasági adatok fényében is inkább olyan véleményeket fogalmaznak meg a döntéshozók, amelyek elsősorban arról akarják biztosítani a piacot, ha kell, akkor készek bármit megtenni, hogy megőrizzék az euró vásárlóerejét. 

Eddigi rövid, de nem eseménytelen szakmai karrierje során már megtanulhatta, hogy ez nem feltétlenül veszélytelen. A végére mondjuk annyi csontot mégiscsak dobott a piacnak, hogy határozottan kijelentette, „a világ még nem nyerte meg az infláció elleni harcot”, ez pedig arra éppen elegendő volt, hogy a bankközi árazások alapján se legyen könnyebb eldönteni a szóban forgó vitát. Nem tudni még, hogy mi lesz a következő ülésen, hiszen maga az EKB sem tudja még. Annyi azonban bizonyos, ha valaki nyugodt szeptemberre készült, könnyen csalódhat.