Mi lesz az olaj árával?

A Covid óriási sokkja után az olajpiac épp csak elkezdett helyreállni, amikor az orosz–ukrán konfliktus közel egy évtizede nem látott magaságokba repítette az energiaárakat. Mindez nagyot ütött a legtöbb nyugati ország gazdaságán, amelyek már amúgy is szenvedtek a gyenge növekedéstől és magas adósságállománytól. Beköszöntött a stagfláció időszaka, az alacsony növekedés magas inflációval párosult, és máig nem múlt el a recessziótól való félelem sem, ami számottevően csökkentette az olajkereslet növekedését a világon.

Az OPEC+ 2022 végén a lejáró termeléscsökkentési intézkedések helyett újakat vezetett be, amivel sikerült hordónként döntően 80 dollár körüli áron stabilizálni a Brent típusú olaj árát.

2022 vége óta gazdasági fronton keveset javult a helyzet, Nyugat-Európa gyakorlatilag recesszióban van, és a kínai növekedés is lassul, az olajkereslet alacsonyabb ütemben nő, mint a Covid előtti időkben. Az olajár szinten tartása érdekében az OPEC+ a már meglévőkön felül egy újabb önkéntes alapú termeléscsökkentési akciótervet jelentett be 2024 januárjában, amit előző cikkünkben részletesebben is taglaltunk.

Ennek köszönhetően az olajár 2024 első felében végig stabil volt, hordónként valamivel 80 dollár felett, valamint az egyéves várakozás is ott mozgott a 12 havi határidős ügyletek alapján. Kilengéseket leginkább az olyan geopolitikai konfliktusok kiterjedésével fenyegető események okoztak, mint a Palesztin–Izrael–Irán közötti helyzet, vagy a húszik által ellehetetlenített Szuezi-csatornán keresztüli hajózás.

Mi várható 2024 második felére?

Június 2-án volt egy OPEC+-ülés, amelyen a legutolsó önkéntes alapú termeléscsökkentés sorsáról döntöttek, amely június végével lejárt volna. A kartell úgy döntött, hogy 2025 végéig meghosszabbítja ezt, ami összhangban volt a piaci várakozásokkal. A piac arra számított, hogy a teljes termeléscsökkentést megtartják, az OPEC+ viszont úgy döntött, hogy szeptember végét követően fokozatosan enyhítenek majd a csökkentések mértékén, ami negatív piaci fogadtatást kapott, és az olaj ára rövid időre benézett 80 dollár alá. Szaúd-Arábia azonban jelezte, hogy ha a piaci körülmények úgy diktálják, akkor nem feltétlen csökkent, vagy nem csökkent olyan mértékben. Ezt követően gyorsan visszatalált az olaj hordónként 80 dollár fölé.

Mivel az OPEC+-országok költségvetése egyre magasabb olajárat igényel, ezért úgy gondoljuk, hogy a 80 dolláros szint az a padló, amely alá nem csökkenhet hosszú ideig, különben az OPEC várhatóan beavatkozik. Ez igaz lehet a következő másfél-két évben, de legalább addig, amíg egy esetleges amerikai kormányváltáskor az amerikai külpolitika jelentős fordulatot nem vesz, leginkább a Közel-Keleten. A gazdasági problémák miatt gyengélkedő olajkereslet miatt pedig a 90 dolláros szint valószínűleg az a plafon, amelyet hosszú időre nem fog átlépni az olajár az elkövetkező fél-egy évben.

Mindezek alapján arra számítunk, hogy 2024 harmadik negyedévében, amikor szezonális okok miatt a legerősebb az olajkereslet, döntően hordónként 85–90 dollár között alakulhat az olaj ára. A negyedik negyedévben pedig, amikor elkezd csökkenni a kereslet a szezonális okok miatt, valamint az OPEC is elkezdi enyhíteni az önkéntes alapú termeléscsökkentését, inkább 80–85 dollár között alakulhat majd az olajár. Így összességében hordónként 85 dollár körül alakulhat az átlag, ami valamivel magasabb, mint az első fél évben tapasztalt 84 dolláros átlagár. Ez nagyjából összhangban van a Reuters által gyűjtött piaci konszenzussal.

Hosszabb távú kilátások

A hosszú távú olajár tekintetében már megosztottabbak a várakozások. Az ötéves vagy 60 havi határidős Brent-ügyletekből lehet arra következtetni, hogy milyen árat vizionál a piac. A gazdasági válságot követő bő öt éven át a piac hordónként 90 dollárra várta az olajárat stabilan. Ennek az elképzelésnek egyrészt a fejlődő országok, India, Kína erőteljes növekedési kilátásai ágyaztak meg, másrészt az, hogy a Bush-kormány közel-keleti és az Obama-adminisztráció észak-afrikai kalandjai után növekvő geopolitikai feszültség hatására olyan jelentős országok termelése esett ki vagy csökkent le, mint Irak, Szíria vagy Líbia. Volt egy olyan piaci szentiment, hogy a kereslet tartósan meg fogja haladni a kínálatot.

Ez a nézet azonban nagyban megváltozott, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a több lépcsőben repesztett horizontális olajkutak forradalmat hoznak el az amerikai olajiparban. Miután az OPEC egy sikertelen kísérletet tett, hogy elfojtsa ezt a folyamatot, és visszaszerezze piaci részesedését, az olajár stabilizálódott, és hosszú távon 60 dollár körülire várták, ez jelentette ugyanis a gazdaságossági küszöböt az amerikai termelők számára. Akkoriban a hordónkéntt 80 dollárt tartották az elemzők a plafonnak, mivel afölött annyira beindult volna a fúrás az Egyesült Államokban, hogy a megnövekedett termelés azonnal visszahúzta volna az olajárat 80 dollár alá.

Az utóbbi bő két és fél évben a piac hordónként 70 dollár körül árazta az olajat hosszú távon, de ahogy már említettem, az előrejelzések jócskán eltérnek. Fel lehet ezt fogni úgy, mint a régi, 60 dolláros küszöböt a 2022–2023-as inflációs sokk után, mivel a helyzet és a piac dinamikáját meghatározó tényezők keveset változtak (OPEC vs. amerikai olajtermelők, valamint az oroszellenes szankcióknak minimális hatásuk volt a hosszú távú kilátásokra).

Bár egyes elemzések jóval alacsonyabb megtérülési küszöböt állapítanak meg az amerikai olajiparnál, akár 30-35 dollárost, a fúrási aktivitás szemmel láthatóan nem fut fel ilyen olajár mellett, ezért feltételezhető, hogy az átlag valójában feljebb van, vagy vannak egyéb limitáló tényezők (például egyre kevesebb megfúrható pontot találnak a nem konvencionális olajmezőkben).

Az amerikai Energiainformációs Hivatal (EIA) 2030 előtti csúcsot vizionál az olajtermelésben és -fogyasztásban, ami pesszimista képet festhet az iparág számára. Ám a szervezet előrejelzéseit számos kritika érte az elmúlt években, az iparágban érdekelt, várakozásaikra sokszor több tízmilliárdos téteket is helyező szereplők későbbre várják a tetőzést. A Goldman Sachs, az ExxonMobil, a Vitol vagy az OPEC inkább egy 2030–2035 utáni csúcsot vizionál. Még az olyan szereplők is, mint a BP és Shell, amelyek az olajcégek közül a leginkább zászlajukra tűzték a zöldátállás jelszavait, növelték a 2030-as olajkereslet-várakozásaikat. 2045-ig az olajkereslet fő mozgatórúgója India lehet, és egyéb több százmillió lakosú országok a Távol-Keleten.

Mindezt összevetve a várakozásaink szerint hordónként 70-95 dollár körül alakulhat az olajár az évtized végéig, ha nem tör ki valamilyen újabb, széles körű és hosszan ható geopolitikai konfliktus. Az általunk követett cégek értékeléséhez és árazásához 80 dolláros „valós” olajárat használunk 2023-as fogyasztói árszinten értelmezve. A hordónként 70-80 dolláros határt a padlónak gondoljuk, mivel ez az olajár szükséges az OPEC+-országok egyre költekezőbb költségvetéséhez. Másik oldalról pedig a korábbiaknál gyengébb keresletnövekedés erős plafont szabhat az olajárnak 90 dollár körül. Egyes gyorsan fejlődő és nagy lélekszámú távol-keleti országok azonban biztosítják a hosszú távú keresletnövekedést.