Az állam szerepe az innovációvezérelt gazdaságban

Napjaink politikai, szakpolitikai diskurzusában visszatérő vitatéma az állam szerepe az innovációvezérelt gazdaságban. Egyes szereplők jellemzően úgy mutatják be az államot ebben a vitában, mint az innováció és a hatékonyság gátját, amely az újító gondolkodásnak keretet szab. A valóság ezzel szemben az, hogy egyes nemzetközi példák szerint az állam sok esetben jóval hatékonyabban működhet, mint egyes piaci szereplők.

Miért ne lehetne az állam a kockázatvállalásban élen járó és piacalakító hatású, vállalkozó szellemű entitás? Miért ne lehetne elengedni azt a régi téveszmét, hogy az államnak nincs valós szerepe a technológiai innovációs ciklusok elindításában?

Elemzésemben ezekre a kérdésekre keresem a választ. A gyógyszer- és biotechnológiai ipar érdekes példája az innovációs munkamegosztásnak. Ahhoz, hogy az államilag finanszírozott kutatások hatásait megértsük, elengedhetetlenül fontos bemutatni, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya a gyógyszerészeti és biotechnológiai kutatások mely szakaszába kapcsolódott be.

A New-England Journal of Medicine volt szerkesztője, Marcia Angell (2004) erélyesen érvelt amellett, hogy míg a gyógyszerészeti vállalatok a gyógyszerek elképesztően magas árát azzal magyarázzák, hogy fedezniük kell a magas kutatás-fejlesztési költségeket, a valóságban az igazán nagy áttörést hozó új gyógyszerek az államilag támogatott laboratóriumokból kerülnek ki. A gyógyszeripar magánszektorbeli szereplői sokkal inkább a már meglévő gyógyszerek nem túl nagy különbséget mutató variánsaira, az iparág növelésére (ideértve a klinikai kísérleteket is), valamint a marketingre fókuszálnak. Mindez nagyon is ironikus, tudva, hogy a szektor állandóan a fojtogatóan szigorú szabályozás miatt kesereg.

A termelékenységet a közgazdászok a termelésbe tett összes erőforrás és a létrejövő termelési eredmény összehasonlításával mérik le. Ebben az értelemben az innovációkat tekintve a nagy gyógyszerészeti cégek termelékenysége megkérdőjelezhető az elmúlt években. Az FDA (Food and Drug Ad­mi­nis­t­ration) által 1993 és 2004 között elismert 1072 gyógyszer közül csak 375 minősült új molekulaszerkezetűnek, míg a többi csak már meglévő gyógyszerek variánsa volt.

A fontos, „elsőbbségi” gyógyszerek száma még ennél is nagyobb aggodalomra ad okot: ezen gyógyszerek közül mindössze 146 kapta meg az elsőbbségi besorolást, így mindössze 14 százalék tekinthető igazán fontos, új készítménynek.

Szükséges kiemelnünk, hogy az új molekulaszerkezetű gyógyszerek 75 százalékánál a kutatást nem magáncég, hanem az állami támogatású National Institutes of Health kezdeményezte. És amíg az államilag finanszírozott laboratóriumok a kutatások legkockázatosabb fázisába fektettek be, a nagy gyógyszerészeti cégek a már meglévő gyógyszerekkel kapcsolatos kutatásokat részesítették előnyben. Az USA biogyógyszerészeti ágazata a fejlődését nem a magánszférából eredő finanszírozásnak köszönheti, mint azt sokan állítják, hanem állami befektetések és ráfordítások indították el és támogatták. A jelentős állami részvétel és támogatás segítette az ágazat növekedését az elmúlt évtizedben. Tulajdonképpen az USA-ban az állam kulcsszerepet játszott a tudásbázis kialakításában, és ez vezetett a biotechnológiai ipar magabiztos sikeréhez és általános fejlődéséhez. Leszögezhető, hogy a magánszféra sokkal inkább meglovagolta a hullámokat, mintsem gerjesztette őket.

Miért tulajdonítják hát a kockázati-tőke-alapoknak a biotechnológiai forradalmat? A biotechnológiába történő köz- és magánbefektetések történetét Paul Berg kémiai Nobel-díjas tudós 1980-ban kiválóan összefoglalta. Berg jól látta, hogy merészség, előrelátás és tőke révén – melyek a magánszektorból hiányoztak – az állam mennyit tett az iparág jövőbeni fejlődéséért. Vagy pontosabban szólva:

mennyit tett az új technológia finanszírozása révén a fejlődésért egészen addig a pontig, míg a riasztó bizonytalanság átalakult egyszerű kockázattá. A

magánszektor sok tekintetben kevésbé vállalkozó szellemű, mint az állam: visszariad az igazán radikális új termékektől, eljárásoktól, és ráhagyja az államra az első, igazán rizikós befektetések bevállalását.