A kórházak adósságállományának rendezése 2010 óta megszokott dolog év végén. Idén is 55 milliárd forinttal toldották meg az intézmények büdzséjét. Nem kellene ezt beépíteni a finanszírozási rendszerbe?
Igen nagy utat tettünk meg 2010 óta, a korábbi kormányok több mint 130 milliárdos adóssággal terhelték meg a kórházakat, nemhogy fejlesztésekről nem lehetett álmodni, a napi működés is veszélyben volt. Mára stabilizálódott a helyzet, de persze még van mit javítani. Azzal egyetértek, hogy ezt bele kell kalkulálni a jelenlegi kórházi struktúrába, a cél mindenképpen az, hogy a pénz év közben kiszámítható módon kerüljön a kórházakhoz. Ugyanakkor egy garanciaszabályt is ki kell dolgozni, amely azt szavatolja, hogy év végén nem jelentkezhet olyan hiány, amelyet gondos gazdálkodással kivédhetnek az intézmények. Már tavaly is úgy került sor a működési támogatásra, hogy abban célzott feladatok voltak meghatározva – például a hatékonyságot javító és egészségpolitikai célokat megvalósító fejlesztések –, és eszerint hívhatták le a kórházak a pénzek egy részét. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) elképzelése is az, hogy legyenek ösztönző elemek, amelyek hatékonyabb gazdálkodásra sarkallják az intézményeket. A kifizetetlen számlák teljesítése jogos elvárás a beszállítók részéről. A jövőre nézve a stabilitás azért is kifizetődő lesz, mert az eszközbeszállítóknak már nem kell belekalkulálniuk az árakba a későn fizetést, és ez alacsonyabb árakat tehet lehetővé – erre nemzetközi példák vannak.
Nincs olyan területe a hazai egészségügynek, amelyhez ne lehetne hozzányúlni. A sürgősségi betegellátás a legfontosabb problémás egység?
Bizony, bőven van mit tenni, 2010 előtt végtelenül kivéreztették az egészségügyi rendszert és leamortizálták a kórházakat. A felismerés, hogy ami nem működik jól, azt át kell alakítani, jó ideje megvan. Most mindenki megmozdult az egészségügyben – a róla gondolkodók, a lakosság, a dolgozók, a gazdasági és a jogi oldal is –, és a mostaninál jobb megoldásokat keres. Ezért lépni kell, hogy nagyobb hatékonysággal tudjunk dolgozni. Ám a változás által okozott veszteséget, amely minden változásmenedzsment központi kérdése, minimalizálni kell. Biztosítani kell, hogy legalább olyan jól működjön a rendszer a változások alatt, mint a változások előtt. A sürgősségi betegellátás javítását szolgáló szakmai koncepciót már elfogadta a kormány, következik a végrehajtás.
A köz- és a magánellátás szétválasztásával kapcsolatban milyen elképzeléseik vannak?
Egészségpolitikai szempontból fontos, hogy értsük és lássuk, milyen a kapcsolat a köz- és a magánellátás között. Melyek azok a területek, amelyek nagyon fontosak és egymást támogatják, és melyek azok, amelyek azért nőttek ki, mert vagy szabályozatlan volt a terület, vagy egy megélhetési együttműködés jött létre, amelynek a jogszabályi környezete nincs kialakítva? Hangsúlyozom, hogy az állami intézményekben végzett szolgáltatások szigorú minőségbiztosításon mennek keresztül. Mi ellenezzük a fizetős egészségügyi ellátás beemelését a közegészségügybe. A fizetős egészségügyi szolgáltatásoknak a magánkórházakban van a helyük. Az pedig nem fenntartható, hogy állami finanszírozású intézményekben, állami pénzből vásárolt eszközökkel és állami alkalmazásban álló dolgozókkal tartsanak fenn magánpraxisokat. Az egészségügyre fordított minden egyes forintot a közegészségügy és a betegellátás színvonalának emelésére szánjuk. Világosan szeretnénk látni, hogy egy ilyen szerződéses viszonyban ki mit vár el a másiktól, és milyen arányban van az, amikor egy magánszolgáltató használja az állami ellátórendszer infrastruktúráját, épületét, miközben elad egy szolgáltatást. Ezeket a szerződéseket felül kell vizsgálni, meg kell nézni, mi módon képviselik az állam érdekeit. A választás lehetősége azonban mindenkinek adott: aki szeretne valamilyen szolgáltatást vásárolni, megteheti, de bízhat abban is, hogy jó szolgáltatást kap az állami rendszerben is.
A Magyar Nemzeti Bank 22 pontos egészségügyi javaslatcsomagja mintha nagyobb teret adna a magánszolgáltatóknak, mint amekkorát az egészségpolitika…
Abban a jegybankkal egyformán gondolkodunk, hogy a lakosság várható élettartamát emelni kell, hiszen a számítások szerint plusz egy év a magyar gazdaságnak 4 százalékos GDP-növekedést hoz. Átlagosan egy évvel nőtt a születéskor várható élettartam 2010 és 2017 között, és csökkent az egyik népbetegség, a miokardiális infarktus halálozási aránya. Keressük, nézzük, vizsgáljuk, hogy más országok milyen biztosítási rendszert használnak, és Magyarországon melyik példa lenne megvalósítható. Jöjjenek-e az üzleti biztosítótársaságok, vagy legyen állami biztosító? Ezen még dolgozunk, és ehhez tisztán kell látnunk a köz- és a magánegészségügyi ellátókkal kapcsolatos kérdésekben.
Az úgynevezett teljesítményvolumen-korlát (TVK) felülvizsgálatát is régóta kéri már a szakma. Ebben terveznek valami változást?
Én úgy nézek az egész TVK-ra és a hbcs-alapú (a fekvőbeteg-ellátás finanszírozásában használt, homogén betegségcsoportok szerinti betegosztályozási rendszer – a szerk.) finanszírozásra, mint egy olyan szerkezetre, amelyet két évtizede érintetlenül hagytak. Fontos megkeresni, hogy melyik az a finanszírozási rendszer, amely hatékony és integrált betegellátásra ösztönzi az intézményeket, és elősegíti azt a célt, hogy a beteg legyen a középpontban. Például a miokardiális infarktusok ellátásánál hiába mentesítették a TVK-korlátoktól az intézményeket, hiszen abban, hogy az infarktuson átesettek hány évet élnek még, sajnos nem vagyunk olyan jó helyen. Tehát a rendszerben még vannak kiigazításra szoruló területek.
Ahhoz, hogy a hazai egészségügy átalakuljon, a benne dolgozók aktív közreműködésére is szükség van. Mit látnak, tapasztalnak a humánerőforrás-krízisből?
Becslések szerint hamarosan egymillió alkalmazott fog hiányozni az európai egészségügyből, ez hatalmas szám. Példaként hadd említsem meg, hogy magyar viszonylatban a tüdőgyógyászszakma körülbelül 600 orvost számlál, ám a 17 milliós lakosú Hollandiában 200-250 fős tüdőgyógyászcsapat látja el a betegeket. Statisztikai adatok szerint Magyarországon a tüdőrákos megbetegedések aránya a daganatos betegségek közül 27 százalékon áll, Hollandiában sem sokkal jobb a helyzet a 24 százalékos arányszámmal. Ugyan az orvosok külföldi munkavállalását nem lehet teljesen megállítani, de sikerült lelassítani: míg hat évvel ezelőtt körülbelül 600-an kértek külföldi munkavégzéshez tanúsítványt, ma ez mintegy harmadára csökkent. Azt látjuk, hogy akik már eltöltöttek öt-tíz évet külföldön, kezdenek hazajönni, érdeklődnek az új kórház iránt is. Látják, hogy mind a munkakörülmények, mind az anyagi megbecsülés sokat javult Magyarországon.
Ha már említette az új kórházat, az Egészséges Budapest programnak mi lesz a következő lépése?
Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztési programja egy nagyon fontos állomáshoz ért: az új centrumkórházak tervpályázatainak a kihirdetése megtörtént. Ezt sokan várták, mert ez olyan mérföldkő, amely után lendületesebben lehet továbbmenni.
A teljes interjú a a Világgazdaság pénteki számában olvasható
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.