Uber: szabályok kellenek a közösségi gazdaságra

A múlt héten az Uber ügyében született főtanácsnoki indítvány jól mutatja, hogy az internetre, illetve az okostelefonokra alapuló közösségi gazdaság (sharing economy) elképesztő sebességű terjedése az unió helyenként fél évszázados szabályrendszerével egyre kevésbe értelmezhető. Bárhogy döntsön is az Európai Bíróság az Uber ügyében, jól látható, hogy az információs társadalommal összefüggésben számos részterületen van égető szükség közösségi szintű irányelvek, szabályrendszerek kidolgozására.

Két éve egy spanyol taxisszövetség arra kérte a helyi bíróságot, hogy minősítse versenyt sértő és tisztességtelen magatartásnak az Uber spanyolországi leányvállalatának azt a tevékenységét, hogy engedély nélkül nyújt személyszállításhoz kapcsolódó szolgáltatásokat. Az ügy uniós szintre került, és a napokban hirdették ki az Európai Bíróság főtanácsnoka, Maciej Szpunar indítványát, amely szerint az Uber tevékenysége nem közvetítő, hanem elsősorban közlekedési jellegű, és ezért nem vonatkozik rá a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás szabadsága. Az Európai Bíróság döntése – amely körülbelül fél év múlva várható – eltérhet az indítványtól, de az tűnik valószínűnek, hogy továbbra is nemzeti hatáskörben szabályozhatják az Uber szolgáltatásait az uniós tagállamok. Ez azt is jelenti, hogy a magyar szabályok, amelyek az Uber Magyarországról való kivonulásához vezettek, nem ütköznek uniós jogba.

Érdemes megnéznünk a főtanácsnok értelmezését a teljes közösségi gazdasági szféra szemszögéből. Az álláspontja szerint egy internetalapú szolgáltatás csak akkor tekinthető „információs társadalommal összefüggő” közvetítő szolgáltatásnak, ha gazdaságilag független a közvetített tevékenységtől (például szállásfoglaló és repülőjegy-vásárló felületek esetében). A főtanácsnok úgy véli, hogy az Uber esetében ez a feltétel nem teljesül, a platform keretében dolgozó sofőrök tevékenysége nem függetleníthető az elektronikus felülettől, hiszen annak köszönhetően létezik. Például előzetes feltételeket szab a sofőröknek a tevékenységben való részvétel során, pénzbeli juttatást nyújt a jól teljesítő sofőröknek, ellenőrzi a munkájuk minőségét – akár a platformról is kizárhatja őket –, és ténylegesen meghatározza az árat. Ezek pedig a főtanácsnok szerint kizárják, hogy az Ubert a sofőrök és az utasok közötti egyszerű közvetítőnek lehessen tekinteni, így az Uber tevékenysége nem minősíthető „információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak”, és nem esik a 2000/31/EK irányelv – a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás szabadsága – hatálya alá.

Mivel a főtanácsnoki indítványban foglaltakat a bíróság nem köteles elfogadni, az ügyben ezen megállapításokkal ellentétes ítélet is születhet. Az Uber tehát még meggyőzheti a bírákat arról, hogy az applikáció által nyújtott szolgáltatás lényegében független a sofőrök fuvarozási tevékenységétől. A főtanácsnoki indítványban foglaltakat azonban – az érvelés egyes elemeit legalábbis – a bíróság általában fel szokta használni az ítélet meghozatalakor. Ha a bíróság valóban megállapítaná, hogy az Uber szolgáltatása közlekedési tevékenységnek minősül, közös uniós szabályozás híján az Ubernek európai tevékenysége során annyiféle szabályozásnak kellene megfelelnie, ahány országban, illetve városban szolgáltat. A bíróság döntésére még nagyjából fél évet kell várni.

Megoldaná a problémát, ha uniós szinten szabályoznák az autós személyszállítási szolgáltatás általános feltételrendszerét. A nemzetközi autóbuszos személyszállításra vonatkozóan már létezik egységes rendelet, amely biztosítja külföldi szolgáltatók más tagországok piacára történő belépését. Ha az Európai Unió hasonló szabályozást alkotna az autós személyszállításra, az Uber holland leánycégének lehetősége lenne egész Európában taxiszolgáltatást nyújtani anélkül, hogy üzleti modelljének közvetítő jellegét hangsúlyozná. A spanyol ügyön kívül más országból is érkezett az Uberrel kapcsolatos előterjesztés, ami szintén azt mutatja, hogy a probléma megoldására európai szinten is igény mutatkozik.