BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A felzárkózás kulcsa nem a gyengébb forint

A forint legutóbbi erősödése kapcsán érdemes megnézni, hogy milyen tanulságokkal szolgál a többi visegrádi ország eltérő makro- és mikrogazdasági pályája.

Ismét panaszkodnak a magyar gazdasági élet szereplői az erős forint miatt. A hazai kis- és középvállalati exportőröket képviselő Magyar Külgazdasági Szövetség elnöke, Dávid Imre szerint veszélybe kerülnek a kisebb hazai cégek (VG, 2008. június 24.), de Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint is több a kára, mint a haszna az erős hazai valutának. A másik oldalról a Magyar Nemzeti Bank és elemzők – többek között a múlt heti közgazdász-vándorgyűlésen is – azt hozzák fel, hogy a forint reálfelértékelődése természetes folyamat, és jobb, ha a nominális árfolyam erősödésén keresztül megy végbe, mint az infláción.

Azt is gyakran hozzáteszik, hogy a velünk összehasonlítható visegrádi országokban nem okozott problémákat ez a trend. Nézzünk hát körbe egy kicsit, mi történt a térségben. Való igaz, hogy a viszonylag stabil forint sokat veszített értékéből a nominálisan felértékelődő visegrádi valutákhoz képest: a 2004. május 1-jei EU-csatlakozás óta a szlovák korona 26, a cseh korona 27, a lengyel zloty pedig 32 százalékkal erősödött a magyar valutához viszonyítva (lásd ábránkat).

Az is igaz ugyanakkor, hogy – legalábbis a fogyasztói árak vonatkozásában – az infláció ezzel ellentétes trendet követett. Ez természetes is: az úgynevezett Balassa–Samuelson-hatás következtében – kissé leegyszerűsítve – a kevésbé fejlett országok árszínvonala vagy a nominális árfolyam erősödésén, vagy az infláció emelkedésén keresztül zárkózik fel. Sokkal inkább elgondolkoztató, hogy a termelői árindexekre – amelyek az ipar helyzetét szemléltetik – ez a trend már nem volt érvényes, hiszen nálunk ez utóbbi sokkal kevésbé nőtt átlagosan az uniós csatlakozás óta, mint az erős koronával működő szlovák gazdaságban (lásd másik ábránkat).

Ennek a magyarázata meghaladja az elemzés a kereteit, itt legfeljebb a hatósági árakban, vagy az export és a belföldi értékesítés arányaiban mutatkozó eltérésekre utalhatunk.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.