A versenyképesség még nem életminőség

A globalizáció előrehaladtával felerősödő „versenyképesség kontra jólét” vitához adhat újabb adalékot az a jelentés, amely a világ nagyvárosainak tőkevonzó képességét hasonlítja össze. Az ez év júliusában megjelent Global Urban Competitiveness Report (2007–2008) című tanulmányt a kínai Ni Pengfei és az amerikai Peter Karl Kresl professzor állította össze, és azt kísérli meg összehasonlítani, hogy a vizsgálatba bevont ötszáz városban milyen gyorsan és milyen módon lehet gazdagságot teremteni.

A kutatók ehhez kilenc mutatót vesznek alapul: a GDP-t, az egy főre jutó GDP-t, az egységnyi területre eső GDP-t, a munkaerő termelékenységét, a városban letelepedett multinacionális cégek számát, a benyújtott szabadalmi kérelmek számát, az árelőnyöket, a gazdasági növekedés ütemét és a foglalkoztatási rátát.

Talán nem meglepő módon az így összeállított listát New York vezeti, és az élmezőnyben dominálnak az észak-amerikai nagyvárosok. Európából a második helyezett London mellett még Párizs, Helsinki, Madrid és Bécs tudott bekerülni az első húszba. Bár Ázsia egyelőre hátrébb képviselteti magát, a leggyorsabban az ottani városok – különösen a kínaiak – törnek előre.

De vajon hogy szerepelnek ezek a városok azokon a listákon, amelyek az életminőséget hasonlítják össze? Ezek közül a legismertebb a Mercer tanácsadó cég felmérése, amely abból a szempontból veti össze az egyes településeket, hogy azok mennyire vonzók egy külföldi kiküldetésre vállalkozó alkalmazottnak (VG, 2008. június 11.).

Ennek mérésére a Mercer tíz tényezőcsoportot vett alapul: a politikai és társadalmi környezetet, a gazdasági környezetet, a szociokulturális környezetet, az egészségügyet és a tisztaságot, az oktatást, a közszolgáltatásokat és a tömegközlekedést, a szabadidős tevékenységeket, a fogyasztási javakat, a szálláskörülményeket és a természeti környezetet.

A versenyképességi listát vezető New York ebben az összesítésben csak a 49. helyen szerepel, tehát a jó üzleti környezet nem biztosít automatikusan jobb életfeltételeket is. Az amerikai metropolisokban alaposan lehúzzák az összhelyezést a személyes biztonságot érintő tényezők, a közlekedési helyzet vagy a légszennyezettség. Érdekesség, hogy a legjobb amerikai város Honolulu lett a 28. helyezésével.

Az európai és a kanadai városok tarolnak az életminőségi listán, például a jobb és tisztább tömegközlekedésüknek köszönhetően. A svájci városok kiemelkedően szerepelnek az egészségügyi ellátásuk színvonalát illetően is. Azt azonban Rebecca Powers, a Mercer szakértője is elismeri, hogy meglehetősen sok „alvóváros” szerepel az élbolyban, amelyek nem túl izgalmasak az éjszakai élet szempontjából.

Míg a Mercernél Zürich a legélhetőbb város a világon, az Economist Intelligence Unit (EIU) a kanadai Vancouvert, a 2010-es téli olimpia házigazdáját hozta ki győztesnek az ez év áprilisában közzétett, tavaly decemberi állapotokat tükröző felmérésében. A brit kutatóintézet élhetőségi indexe harminc kvalitatív és kvantitatív mutatót vett számba öt fő csoportban: stabilitás, egészségügy, kultúra és környezet, oktatás, valamint infra-struktúra. Az első tíz között itt sem szerepel egyesült államokbeli metropolis, annál több európai, kanadai és ausztrál.

Mint az eddigiekből kitűnik, a szigorúan vett versenyképesség nem jár kéz a kézben a jó életminőséggel. Van azonban egy további mutató, amely igyekszik mindkét tényezőt valamennyire figyelembe venni. Ez az Anholt City Brands Index 2007, amely azt mutatja meg, hogy a világ milyennek látja az adott várost, más szóval mennyire erős a brandje. A híres és sikeres települések általában összekapcsolódnak az emberek fejében valamilyen minőséggel, ígérettel, jelzővel vagy történettel.

Ennek az érzetnek óriási szerepe lehet abban, hogy valaki meglátogasson egy várost, megvásárolja termékeit, igénybe vegye szolgáltatásait vagy oda telepítse üzletét. Mivel minden döntés – legyen az vásárlás vagy befektetés – tartalmaz racionális és emocionális elemeket, a városok imázsa képes alátámasztani az érzelmi részt, ezáltal befolyásolni a tudatost.

Az index elkészítői hat tényezőt vettek figyelembe. Az első a jelenlét, amely az adott város nemzetközi ismertségét (például nevezetességek, kulturális hatás) vizsgálja a több mint 15 ezer megkérdezett körében. A második a hely, amely a település szépségét és klímáját írja le. A harmadik a potenciál, ez a gazdasági és oktatási lehetőségeket térképezi fel. A negyedik a pulzus, amely a vibráló városi életre utal. Az ötödik az emberek kedvességét és előítéleteit deríti fel. Végül az utolsót előfeltételeknek nevezték el, amely például a lakhatásra, a közlekedésre, a sportlétesítményekre vonatkozik.

Ezek alapján az első helyezett Sydney lett; vele kapcsolatban felhívják a figyelmet a tanulmány szerzői, hogy akár egy-két meghatározó épület is képes lehet egy metropolis brandjét a valós súlyánál jóval feljebb tolni. Az összetett szempontok miatt ráadásul ezen a listán már például New York is jól szerepel, ami jelzi, hogy jól el tudja adni magát a külvilágnak.