BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Most először kutattak át lakást uniós ellenőrök

Két évtizeden át károsította meg a kőolajszállító cégeket és végső fokon a fogyasztókat az a kartell, amelynek tagjaira tegnap összesen 131 millió euró bírságot szabott ki az Európai Bizottság.

Az 1986-ban létrehozott és 2007-ben leleplezett együttműködésben – amely a kőolajnak a konténerhajók és a szárazföld közötti továbbítását szolgáló víz alatti csövek piacát szabályozta – hat iparvállalat vett részt. Közülük a kartellt „feldobó” japán Yokohama büntetését teljes mértékben elengedte Neelie Kroes versenyügyi biztos, míg a hatóságokkal a nyomozás során együttműködő olasz Manuli 30 százalékos engedményt kapott, és így mindössze 4,9 millió eurót kell fizetnie.

A kartellt irányító japán Bridgestone és az olasz–amerikai Parker ITR esetében viszont különös szigorral járt el Brüszszel: előbbi cég 58,5, utóbbi 25,6 millió eurót köteles fizetni. A francia–svéd Trelleborg 24,5, a brit–német Dunlop Oil & Marine/Continental 18 millió euróval kénytelen levezekelni, hogy két évtizeden át egyeztette versenytársaival a csövek árát, elosztotta a piacokat, és megosztott különböző piaci információkat. Az érintett cégek persze nem lehetnek biztosak a számla végösszegében, hiszen a kartell miatt veszteséget szenvedett cégek vagy magánszemélyek kártérítési pereket indíthatnak ellenük a tagállamok bíróságainál.

A csőkartell tagjaira kiszabott büntetés – amelyet azok az Európai Bíróságnál megtámadhatnak – nem tartozik az unió történetének legnagyobb összegű versenyfelügyeleti bírságai közé. Ugyanakkor a 2007 májusában indult nyomozás során először éltek az Európai Bizottság szakemberei azzal a lehetőséggel, hogy egyes üzleti vezetők magánlakásait is átvizsgálhatják.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.