BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bemutatkozott a pénzügyminiszter-jelölt - Ismeretlen részletek

A költségvetés rendelkezésére álló forrásokat minél nagyobb arányban a foglalkoztatás bővítésére kell fordítani. Ennek érdekében át kell alakítani az adórendszert is, mind a foglalkoztatottak, mind a munkáltatók oldalán – fogalmazott pénzügyminiszteri meghallgatásán Oszkó Péter az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága előtt szerda délelőtt.

A pénzügyminiszter-jelölt leszögezte: részletes programról egyelőre nem számolhat be, mivel az egyes adó- és járulékmódosításokról először az új kormánynak kell dönteni. Hozzátette: a helyzet valóban nem könnyű, ám ő a pénzügyi irányítás előtt álló kihívásokat válságkezelési feladatnak tekinti.

Oszkó Péter rámutatott: a magyar költségvetés „normális” körülmények között egyensúlyi pályán lenne, ám a külső környezet, a világgazdasági események súlyos nehézségeket támasztanak. Fontos célkitűzésnek nevezte az egyensúly megőrzését, egy új költségvetési szerkezet kialakítását, az állam működésére és a szociális juttatásokra fordított összegek leszorítását.

Bár részletekről ezen a téren sem számolt be, Oszkó Péter érzékeltette: szükség lehet a szolidaritási elv erősítésére is, így akár a vagyonadók szerepének erősítése is az új pénzügyi irányítás fontos feladata lehet.

A bizottság 16 igen szavazattal támogatta Oszkó Péter jelöltségét 13 nem szavazattal szemben.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.