Oszkó: Öngyilkos vállalkozásnak tűnt a program végrehajtása

A szakmai, szakértői munka különösen válság idején nem korlátozódhat steril programok laboratóriumi körülmények között történő előállítására és érintetlen állapotban való megőrzésére. A valódi szakértői munka az effajta programok végrehajtását, intézkedések sorozatának kidolgozását jelenti, és szakmai sikernek bizonyára ennek elvégzése tekinthető. Márpedig ez a folyamat a tervezést követően szükségszerűen taktikai lépéseken, konfliktusokon és kompromisszumokon keresztül vezet, melyek nélkül végrehajtásról nem is beszélhetnénk. S hogy ez kiben milyen benyomást kelt, ki tekinti azt félsikernek, az eredeti koncepció felpuhulásának, esetleg kudarcnak, az sokszor szinte azon múlik, hogy mely megfogalmazásnak van inkább hírértéke.

Ha magunkkal szemben is őszinték próbálunk lenni, el kell ismernünk: a szakértői kormány megalakulásakor nem sokan fogadtak volna arra, hogy a válságkezelő program minden egyes elemét az előre tervezett ütemezésben sikerül elfogadni. A sokáig tabunak tekintett nyugdíjrendszer, a legkülönbözőbb állami támogatások és juttatások visszafogása, illetve az adórendszer átalakítása, eközben pedig a nemzetközi hitelek feltételeinek, valamint a költségvetés keretszámainak könnyítésére vonatkozó tárgyalások lezárása lényegében két hónap alatt eleve öngyilkos jellegű vállalkozásnak tűnt.

Az ismert politikai feltételek, a különböző választási fordulók hatása nem könnyítette meg az amúgy is konfliktusos válságkezelést. Ha ennek – egyetlen parlamenti végszavazás híján történő – elvégzése után még ma is a kritikai észrevételek, a válságkezelést hiányoló megjegyzések, az egyszer túlontúl megengedő, máskor túlzottan szigorú kormányzati magatartást kifogásoló megnyilvánulások maradnak uralkodók, annak oka vagy az intézkedések végrehajtása során kialakult érdeksérelmek sajátos kifejezésre juttatása, vagy az eleve prekoncepcionális hírszolgáltatás lehet.

Talán jellemző, hogy nálunk mostanság a pénzügyi válság vezető hírei a cafeteria adóztatása, a vagyonadó, valamint az offshore jogügyletek témái köré csoportosulnak. A tomboló pénzügyi válság közepette viszonylag csekély az érdeklődés a devizaárfolyamok alakulása, a krízist okozó eladósodottság visszafogásához szükséges lépések és elért eredmények, a szűkös pénzügyi keretek között a növekedés érdekében tett intézkedések és az ennek eredményeként a régiós munkaerőpiacon közeljövőre prognosztizált versenyelőnyünk iránt. A sikernek láthatóan alacsony a hírértéke.

Hiába született a cafeteriajuttatások adóztatásában eközben az eredeti tervek szerinti kompromisszum, hiába alakult a vagyonadóztatás koncepciója még a Reformszövetség korábbi javaslatainak megfelelően, mintha a szakmai nyilvánosság mindkettőt a válságkezelés minden eredményét elnyomó kudarcnak szeretné értékelni. S hiába került az adótörvényekbe az offshore ügyletekkel kapcsolatos eddigi legkövetkezetesebb és legszigorúbb szabályozási koncepció, nehéz eldönteni, hogy annak érvényesülését a politika vagy a megszokott adótervezési technikáihoz ragaszkodó szakma igyekszik inkább elmosni, illetve gátolni.

Mert persze a válságkezeléstől mindenki azt várná, hogy a reformokat máson hajtsák végre, de a válságot és annak hatásait állítsák meg, mielőtt hozzá elérne. A válságkezelés leglelkesebb támogatói képesek az intézkedéseket a leghangosabb kritikával illetni, amint az az ő érdekviszonyaikat is érinti. Ebben nyilván nem járhatunk sikerrel, arra nem is vállalkozhatunk. Amire vállalkoztunk, az egy gyors, tudatos és határozott válságkezelő program végrehajtása akár kritikákon, konfliktusokon és kompromisszumokon keresztül is. Ennek során pedig az igazi szakmai megpróbáltatást nem is a program kialakítása, hanem az egyes programelemek viharos politikai viszonyok közepette történő megértetése és társadalmi elfogadtatása jelenti.

A szerző Magyarország pénzügyminisztere