BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína a dollárt félti - De nem önzetlenségből…

Az amerikai–kínai „stratégiai és gazdasági dialógus” ez évi, tegnap kezdődött tárgyalásai során a dollár védelmében várható intézkedéseket kéri számon Peking a washingtoni kormányzaton.

A másik oldalon az Egyesült Államok minden eddiginél jobban rá van utalva Kínára azért, hogy szavatolja horribilis összegű, kettős – költségvetési, valamint a folyó fizetési mérlegében meglévő – deficitjének finanszírozhatóságát.

A 2006 óta tartó megbeszélések idei fordulóján a miniszterelnök-helyettes által vezetett kínai delegációt az amerikai pénzügyminiszter és a külügyminiszter fogadja. A tárgyalások első napján Timothy Geithner pénzügyminiszter a belső fogyasztás élénkítésére szólította fel Pekinget.

 

A tanácskozásnak külön aktualitást adnak azok a kínai – és részben orosz – kezdeményezések, amelyek a dollár tartalékvaluta szerepének helyettesítését célozzák. Peking és Moszkva attól tart, hogy Washington folytatja a destruktív hatású pénzteremtést a kezelhetőség határa felé tartó költségvetési hiányának a finanszírozására. Mint a Bloomberg emlékeztet, az amerikai szövetségi államháztartás deficitje elérheti az 1850 milliárd dolláros szintet a folyó, szeptember végén záruló pénzügyi évben, ez mintegy négyszerese a 2008-ban kimutatottnak.

Az irányzat Kína számára azt a dilemmát veti fel, hogy mit tegyen az idei második negyedévben már 2000 milliárd dollár fölé szökő tartalékaival. Peking félelmei szerint a kolosszális méretű pénzteremtéssel Washington esetleg elinflálja a vele szemben fennálló követeléseket, s ez önmagában is kellő indítékot adott egy alternatív nemzetközi tartalékrendszer és -valuta javaslatának a megfogalmazására.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.