BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemzők: Az infláció rendben, de az eurónak integethetünk

Az euróbevezetés időpontját leszámítva valamivel optimistábbak lettek a magyar piaccal foglalkozó elemzők. Úgy tűnik, az infláció nem okoz majd különösebb gondot – derült ki a Reuters rendszeres felméréséből.

A GDP növekedésére vonatkozó várakozások ugyanakkor nem lettek sokkal derűlátóbbak. Az idei visszaesést változatlanul 6,3 százalékosra teszik a szakértők, míg a 2010-es további 0,3 százalékos visszaesés helyett már átlagban változatlan bruttó hazai terméket jósolnak.

A harmadik negyedévre vonatkozó várakozások mediánja ugyanakkor lényegesen kedvezőbb, mint amelyet nemrégiben a kutatóintézetek becsültek. A Reuters által megkérdezettek 6,5 százalékos zsugorodást várnak, míg az Ecostat és a GKI is 7 százalékot meghaladó ütemmel kalkulál. Utóbbi persze csak azt jelzi, hogy más lefutást várnak a különböző szakértők, a piac most egyre inkább kezd hinni a V alakú lefutás forgatókönyvben.

Az inflációs várakozások is tovább enyhültek a rendre várakozásokon aluli tényadatok nyomán. Jelenleg ez évre 4,4, jövőre 4 százalékos drágulást várnak a megkérdezettek. Jelenleg úgy fest, hogy a jövő év végi 3 százalékos inflációs cél nemhogy teljesül, de még alá is lövi a monetáris politika.

A júliusi áfaemelés hatása ugyan kiesik 2010 közepétől, de 2011 közepéig megmarad a tizenkét havi átlagos mutatóban – emelték ki a Takarékbank elemzői a hírügynökségnek. Ez azt jelenti, hogy 2012-ben nem tudjuk felmutatni azt, hogy egy évig teljesítettük az euróbevezetés inflációs kritériumát.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.