BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Merkel: nem lesz számottevő adócsökkentés

A gyorsan növekvő költségvetési hiány miatt a leendő német kabinet nem tudja majd végrehajtani az ottani szabaddemokraták által korábban követelt – és kormányra kerülésük esetére kilátásba helyezett – adócsökkentést.

A konzervatív uniópártok által adott, régi-új kancellár, Angela Merkel közölte, hogy 2011 előtt a közterheket semmilyen címen sem lehet leszállítani.

A vasárnapi választások utáni első koalíciós egyeztetés során Merkel kijelentette, hogy a kiadási oldal rendbetétele és a deficit növekedésének megfékezése lesz az új kabinet legfontosabb feladata 2010-re és az utána következő pénzügyi évekre. Mint a Bloomberg emlékeztet, a folyamatba helyezett – és 2010-re áthúzódó – gazdaságélénkítő csomagtervek miatt a kormány amúgy is kénytelen lesz rekord-összegű, 329 milliárd eurós hitelvételhez folyamodni a következő pénzügyi évben. A hírügynökség egyébként az adópolitikai kérdésekben, a munkaerőpiac deregulálásában és a külpolitikai vonalvezetésben meglévő különbségek gyors feloldását tekinti annak feltételeként, hogy a tervezett, november 9-i időpontra létrejöjjön a konzervatív-szabaddemokrata koalíciós kormány.



A német liberális párt (FDP) eredetileg 35 milliárd eurós összegű adócsökkentést követelt, már a közös kormányzás első évére, a választási kampány során. A pártot a költségvetési bizottságban képviselő Otto Fricke a látványos előretörésüket hozó vasárnapi választásuk után is megerősítette azt a követelést, hogy enyhíteni kell a középosztályt sújtó adókat, amire Merkel kancellárnak valamilyen formában megoldást kell találnia. A közterhek csökkentésének részeként az FDP három kulcsos (10-25-35 százalékos) személyi jövedelemadót vezetne be. A párt vezetője, Guido Westerwelle maga is kijelentette, hogy kemény koalíciós tárgyalásokat fognak folytatni, mert a meghirdetett programjukból a lehető legtöbbet érvényesíteniük kell.



A költségvetési vitán kívül a leendő koalíciós partnerek nézetei a munkaerőpiaci deregulálás kérdésében is eléggé távol állnak egymástól. Az FDP szeretné lényegesen megkönnyíteni a feleslegessé váló állomány elbocsátását, főleg annak révén, hogy a jelenlegi kétszeresére (20 főre) emelné azt a határt, amely felett a különleges foglalkoztatási védelmet nyújtó jogszabályokat lehet alkalmazni.

További vitás ügy az afganisztáni katonai szerepvállalás. A szabaddemokraták nagyrészt annak köszönhették a látványos előretörésüket, hogy a konfliktusban való német részvétel mielőbbi befejezését követelték. A kormány vezető erejét adó CDU-CSU viszont ahhoz kötné a kivonulást, hogy milyen ütemben lehet megerősíteni a közép-ázsiai államban a helyi fegyveres testületeket és a biztonságot.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.