BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még mindig az export esik jobban

A belföldi kereslet meredeken esik, ám még mindig kisebb a piacszűkülés, mint amit az exportőrök tapasztalnak. További ipari zsugorodást jeleznek a rendelésállomány számai.

Az ipari termelés augusztusban az előzetesen jelzetthez képest 0,1 százalékponttal kisebb mértékben, 19,8 százalékkal csökkent – jelentette a KSH. A termelés volumene az év első nyolc hónapjában 21,9 százalékkal alacsonyabb volt a 2008-as azonos időszakinál. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési index augusztusban 0,5 százalékkal csökkent.

Az ipari export 2009 első nyolc hónapjában 24,5, augusztusban 18,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához mérten. Az augusztusi exportértékesítés több mint felét a feldolgozóipar két alága adta. Az év nyolcadik hónapjában a feldolgozóipari export több mint egyötödét kitevő járműgyártás kivitele jelentősen, 37,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A másik meghatározó alág, a feldolgozóipar legnagyobb exportőrének számító, a feldolgozóipari export közel egyharmadát képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene kisebb mértékben, 3,2 százalékkal csökkent.

A feldolgozóipar január–augusztusi és augusztusi belföldi értékesítése közel azonos mértékben, 15,4, illetve 15,2 százalékkal csökkent, ami elsősorban az exportra termelő vállalkozások hazai beszállítói hálózatait érintő megrendelések, valamint a lakossági kereslet visszaesésével függ össze. Az ipar belföldi eladásai az év első nyolc hónapjában 12,7, augusztusban 15 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. 2009 augusztusában a feldolgozóipar termelése az előző év azonos hónapjához viszonyítva 19,8, a csekély súlyú bányászaté 19,1 százalékkal esett vissza. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 16,7 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2008 augusztusában, elsősorban a gazdasági válsággal összefüggően lecsökkent energiaigény miatt.

Augusztusban a feldolgozóipari alágak többségében visszaesés figyelhető meg. Az alágak közül a legnagyobb mértékben, 38,9 százalékkal a feldolgozóipari termelés egyötödét képviselő járműgyártás kibocsátása maradt el az egy évvel korábbitól. A közúti gépjármű gyártásában nagyobb volt a visszaesés, mint az alkatrészgyártásban. A feldolgozóipari termelés közel egynegyedét kitevő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 8,3 százalékkal alacsonyabb volt. Az alágon belül a legnagyobb visszaesést az elektronikai alkatrész gyártása szakágazatban regisztráltuk. A kisebb súlyú kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás termelése 23,2 százalékkal csökkent, részben már a korábban felhalmozódott készletek értékesítése miatt. Az előző havihoz hasonló mértékben, 5 százalékkal mérséklődött a feldolgozóipari termelés több mint egyhetedét képviselő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása. Kisebb mértékű volumencsökkenést regisztráltunk a csekélyebb súlyú gyógyszergyártásban is.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése jelentősen, 21,8 százalékkal visszaesett 2008 azonos hónapjához viszonyítva. Az új exportrendelések 22,7 százalékkal, az új belföldi rendelések ennél kisebb mértékben, 16,8 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány 21,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.