Bajnai: Osszuk be, amink van!

Már 1980-ban, majd 1995-ben is majdnem fejre állt az ország. Három válság érte utol tavaly Magyarországot, a pénzügyi intézményrendszert érte el először, majd a reálgazdaságra terjedt át, de a harmadik az nem tavaly októberben kezdődött. És ha ezt nem oldjuk meg, akkor újra és újra visszatér.

Kelet-nyugat határán vannak a nyugatias struktúrák, amelybe keleties tartalom kerül. Most egy felzárkózási, modernizációs kísérlet zajlik a régióban, azokat a működési formákat próbáljuk átültetni, amelyek nyugaton működnek. Nagy kérdés, mennyire lehet lerövidíteni ezt az utat, mely lépéseket lehet kihagyni.

Bizonyos szempontokból hátrébb tartunk, mint tizenöt éve. Determinálja az előrehaladásunkat, hogy milyen állapottal érkeztünk bele ebbe a foylamatba. Az első nagy probléma a foglalkoztatás, a rendszerváltás után megszűnt 1-1,2 millió munkahelynek csak kis része teremtődött újra. Emiatt fejlődési csapdáma került az ország. Felzárkózó országokban nagyon gyors az első időszakban a fejlődés, de a rétegek és területek közötti különbség is növekszik.

Budapest az EU átlagos fejlettségének 125 százalékán van, míg a Dél-Alföld mintegy 40 százalékon. Akkor lehetne lerövidíteni a felzárkózást, ha lecsorognának annak előnyei minden réteghez. Így a döntéshozók minél nagyobb újraelosztást hoznak létre, amely így a hiányt növeli. Egy rossz kompromisszum alakult ki: a hatalom megszerzése fontosabb, mint az ország jövőjének biztosítása, ez az utóbbi 12 évre legalább igaz. Viszont egyre kisebb a torta, amit el lehet osztani, ezért egyre ádázabb a küzdelem a szeletekért.

A hiány mindig a választási években szaladt el, és így azadósság megnőtt, ám nem mindenki számára volt ez még akkor észrevehető. Ördögi kör alakult ki, Az alacsony növekedés deficitnyomás magas munk terh adók, rossz allokáció, amit hajtott az alacsony munkakínálat.

A piacgazdaság a mohóság és a félelem közti egyensúlyon alapul. A profit megszerzése iránti mohóság és a befektetés elveszítése miatti félelem a két tényező, és jó esetben valahol középtájon mozog, azonban az utóbbi években erőteljesen kilengett. Először a mohóság irányába, majd a válság bekövetkezésével a másik irányba, ezért a pénz elakadt, leállt a hitelezés, majd a pénzügyi válságot reálgazdasági követte.

Magyarországot sokan bírálták külföldről is. A lakosság eladósodása a GDP 10 százalékáról 35-re ugrott, és zömmel devizában. A forinthitel kamata magas volt, mert kockázatosnak minősült, ugyanakkor a svájci frank kamatszintje nem a magyar kockázati szintnek felelt meg. Tavaly októberben meg is történt ez, elfogyott a levegő, és a magyar gazdaság elkezdett fuldokolni.

Az adósságállomány korábban magas államadóssággal rendelkezett, de a következő évtől kezdve ez csökkenő trendre áll majd, míg az európai átlag növekedni fog, és hét év alatt eléri a GDP 100 százalékát, a magyar adat jövőre 79,8, 2011-re 79,1 százalékos lehet.

A válság kitörésének másnapján elmentünk a nemzetközi szervezetekhez, és kértünk hitelt, hiszen az IMF-et erre találták ki, de világos volt, hogy határozott válságkezelésre van szükség. Sokan nevezték ezt úgy, hogy a szégyenpadra kerültünk, de azóta tele van ez a pad.

Arra volt szükség, hogy olyan nagy tartalékot mutathassunk fel, amely bármilyen esetben tudja fedezni a szükségletet. Idén év elején azonban még ez sem látszott elegendőnek, a forint gyengült, további válságkezelő intézkedéseket kellett bevezetni. Ezért kellett elvállalni azt a népszerűtlen, és sok kockázattal járó felkérést. Sokan akkor megértették, mekkora bajban vagyunk. 1,7 millió lakossági devizahitel van az országban, ezért sok ember a bőrén érezhette, mit jelent, ha az euró 317 forint.

Egy fejnehéz kiigazító programot kellett létrehozni, amely hosszútávon, rendszerszerűen tesz rendbe problémákat. Azonban ha egyensúly van is, de nincs növekedés, akkor könnyen nem tudjuk kinőni az adósságunkat, ezért szükség van gazdaságélénkítésre. Ezek mellett a rövid távú kármentésre is kellett gondolni. Az európai gazdaságtörténetben nem volt olyanra példa, hogy a GDP 5 százalékát kitevő kiadáscsökkentést hajtson végre egy ország, mint amit 2008-ról 2009-re végrehajtotta Magyarország, ami 1200 milliárd forintos megtakarítást jelentett. Ez olyan, mintha egy hónapnyi jövedelemmel kevesebbel lehetne gazdálkodni. Fájdalmas lépésekre került sor, ami részben már el lett fogadva, részben a hétfői szavazáson dől majd el.

A gazdaságélénkítés érdekében adó- és járulékcsökkentést hajtottak végre, a munka terheinek csökkentésével a foglalkoztatás növelése volt a cél. Ezzel a munkapiac keresleti oldalát kívánták ösztönözni. Azonban az alacsony aktivitás miatt sok vállalkozó arra panaszkodott, nincs elég szakképzett munkaerő, ezért kellett kitolni a nyugdíjkorhatárt, lerövidíteni a gyest, de támogatási programok is indultak.

Lapozzon!

Eközben arra is kellett figyelni, ne essen szét az ország, megpróbálták védeni azokat, akik munkában vannak, például munkahelymegtartó támogatással, a krízisalappal, a távhő áfájának csökkentésével. A vezetőket is arra kérték, hogy járuljanak hozzá a fizetésük egy részével a válságkezeléshez.

A bizalomhiány helyreállításához az egyensúlyt kellett helyre hozni, ez erősíti az árfolyamot, ami a kamatokra jótékonyan hat, ez beindítja a hitelezést és így a növekedést, végül ez a munkahelyek számának növekedésében testesül meg. Most ott tartunk, hogy a kamatok csökkennek, és remélhetőleg jövőre beindul majd a növekedés is. Jövőre az ötödik legkisebb hiányunk lesz az Európai Bizottság szerint, az OECD pedig azt mutatta be, hogy a válság hatásainak kiszűrésével Magyarország lenne az első, mert többlete lenne a büdzsének. Magyarország fiskális értelemben a legerősebb lesz a válság után, amit a Merryll Lynch is mondott.

A legjobb mutató a bizalomra a CDS-spreadek alakulása, ami a bedőlés kockázata miatti kamatfelárat mutatja. Ez a válság csúcsán 6 százalékpontra ugrott, jelenleg harmadára esett vissza. Még ez is sok, de már csak 2 százalékpont felárat kell fizetnünk. Amióta kormányra került, 41 forinttal erősödött a hazai fizetőeszköz, ami 500 milliárd euróval csökkentette a lakosság adósságállományát. A jegybanki alapkamat pedig jóval a válság előtti szint alatt van.

A növekedés terén a kisebbik rosszat kellett választanunk. Mélyebb visszaesést rövid távon, de a jövőben gyorsabbat. Évente ennek nyomán 1000 milliárd forinttal több keletkezhet 2011-től, létrejön az a kívánatos növekedési többlet, amellyel közelíteni lehet az EU szintjéhez. Magyarországon második legnagyobb volt az Unióban az adócsomag előtt. A csomag azt eredményezi, hogy nyolc százalékponttal kevesebb megy a teljes bérteherből az államhoz, 46 százalék, míg 54 a munkavállalónál marad.

Miközben jelentős áldozatokat kértek a lakosságtól idén, jövőre már minden szinten javulni fog a nettó bér. Jóval az átlagbér alatt érződik ez majd, az átlag környékén 14-15 ezer forinttal emelkedik a nettó fizetés.

Mindennek az az eredménye, hogy jobbak a rólunk alkotott külföldi vélemények, idézett egy román lapot is, amely szerint a stabilitás oázisa vagyunk. Ott most irigykedve néznek minket, mert nem tudnak megállapodni az IMF-fel, mert nincs kormány.

A mostani válságba azonban már a következő is be van programozva, lényegesen lassabb növekedés várható külföldön a következő időszakban. Ha az USA vagy Franciaország több kölcsönt kér, akkor a kisebbeknek kevesebb jut. Magyarországnak le kell szokni arról a drogról, amit a korlátlan hitelfelvétel jelent. Prudens gazdaságpolitikát kell folytatni, mert a válság társadalmi kockázatot jelent. Óriási tömegek kerültek be a világban a középosztályba, de ha a hitelek bajba kerülnek, akkor sokan csúszhatnak vissza.

Nem azok csinálják a forradalmat, akik szegények, hanem akik csalódottak. Nagy veszély, amire készülnünk kell, a demokráciára veselkedik. A múlt században azt láttuk, hogy a viszonylag új demokráciák, országokban súlyos következmények keletkeztek. Erősödnek a szélsőséges mozgalmak, ez egy nagyon nagy kockázat, ezért a társadalom immunrendszerét meg kell erősíteni.

Tartósan egy gazdaság geopolitikai súlya és gazdasági szerepe nem válhat el egymástól. Ha a világ nagy országai nem tudnak túllenni mindezen, akkor nagy változások lehetnek. A liszaboni stratégia viszonylagos kudarca rámutatott, hogy Európának növelnie kell a versenyképességét. Magyarország hasonló lesz azokhoz, akik nagy sikereket tudtak elérni a válságokból tanulva. Magyarország feladata az lenne, hogy rajta amradjon a józan ész politikáján, a 2011-től 4 százalék körüli növekedési lehetőséget nem szabad elpazarolni. Folytatni kell a hiány csökkentését, hogy osszuk be amink van.

Ahhoz, hogy a szükséges változások végbe menjenek, mindennek a kulcsa, hogy nőjön a foglalkoztatás. Ehhez modernizálni kell az ország rendszereit, amit ez a kormány csak elkezdeni tudott. Ezek most sokszor nem azok érdekét szolgálják, akikét kéne, hanem akik működteti. AZ állam lesz az mindig, amely a reformokat végrehajtja, ezért a államot kell megváltoztatni. Jelenleg túl gyenge, hogy a közérdeket érvényre juttassa, a részérdekek mindig arra törekednek, hogy felzabálják a közjót. A bennfentesek sokszor a saját érdekeikkel maguk alá gyűrik az államot. Erősebbé kell tenni az államot, de lehet, hogy kisebbé is. A politikusok dolga, hogy irányítsák az államot, ezért meghaladva eddigi önmagukat, hogy arra kérjenek felhatalmazást, ami az ország érdeke, ne pedig ígérgessenek. Így végig is tudják vinni, amit akarnak, ellenkező esetben elveszítik a hitelüket.