BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bajnai: 2009-et nem lehet elfelejteni

Személyre szabott üzenete volt a gazdasági válságnak minden ország számára – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Euromoney bécsi konferenciáján.

A miniszterelnök szerint Magyarországnak a 2009-es évet sosem szabad elfelejtenie, hogy többé ne kövesse el ugyanazokat a hibákat. Az országnak 2008-ban az IMF-hez kellett fordulnia hitelért, de ez nem oldotta meg a problémákat, strukturális változásokra is szükség volt, ugyanis nem csak a gazdasági válság hatásait, de az elmúlt tíz év hibáit is orvosolni kellett.

Tavaly a cél a piaci bizalom visszaszerzése volt, ehhez a GDP 5 százalékával kellett fél év alatt kiigazítani a büdzsét. Ennek eredményeként a forint 15 százalékot erősödött az euróval szemben, az alapkamatot 11,5 százalékról 6,25 százalékosra lehetett csökkenteni.

Bajnai három fontos reformot említett meg beszédében: a nyugdíjrendszer, a szociális rendszer és az adórendszer átalakítását. A kormányfő szerint ezek az alacsony foglalkoztatottság ellen hozott intézkedések voltak. A GDP-arányos költségvetési hiány ennek köszönhetően 3,9 százalékosra csökkent, ami az egyik legjobb Európában, igaz – ismerte el a miniszterelnök – ez sok fájdalmat okozott a társadalomnak.

Bajnai kiemelte: Magyarország volt az első olyan állam Európában, amelynek hosszú távú adósságbesorolását felfelé javították, az S&P ugyanis nemrég negatívról stabilra módosította a kilátásokat.

Két probléma veszélyeztette az országot – közölte Bajnai. Az egyik a magas államadósság, a másik a hosszú távú növekedési kockázat. A miniszterelnök szerint Magyarországnak 2 százalékkal magasabb GDP-növekedést kell felmutatnia, mint az európai átlag ahhoz, hogy felzárkózhasson.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.