BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bill Gates: Évekig tart majd a kilábalás

A Microsoft alapítója az ABC Jó reggelt Amerika című műsorában a költségvetési egyensúly hiányára figyelmeztetett és adóváltozást sürgetett.

Bill Gates szerint egy a jelenlegihez hasonló krízist követően évekig tart a kilábalás. A Microsoft alapítója a népszerű reggeli műsorban adott interjúban elmondta: a költségvetési egyensúly nem fog helyreállni adóváltozások nélkül. Ha ebben az irányban nem történnek lépések, az felhívja a pénzpiacok figyelmét és gondot okoz majd.

Az adóknak emelkedniük kell – idézi a Microsoft alapítójának véleményét a Reuters. Gates hozzátette: a gazdaság állapota lassan javul, ezt mindenki számára frusztráló, de a kormányzat nem tehet sokat a tempó növelés érdekében. Redmond egykori ura szerint ráadásul nem is szabad túl intenzív lépésekkel próbálkozni, mivel az állam feladata a hosszú távú feladatok, például az oktatás javításának megvalósítása.

Bill Gates hozzátette: a gazdaság érdekében a költségek csökkentésére van szükség. A remények szerint erre nem az olyan kulcsterületeken kerül sor, mint a szegény országok megsegítése, de a megszorítások elkerülhetetlenek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.