BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A gazdaság javul, a háztartások nyögnek

Enyhe pozitív meglepetést okozott elemzői körökben a legfrissebb magyar GDP-adat, de a recesszió még nem ért véget. A tavalyi negyedik negyedévben 4 (a munkanaphatást figyelembe véve 4,1) százalékkal zsugorodott a magyar gazdaság az előző év azonos időszakához képest – derült ki az Ecostat és a KSH előzetes adatából.

Ez az eltelt egy év legkedvezőbb negyedéves statisztikája, az előző negyedben 7,1, a mélypontot jelentő másodikban pedig 7,5 százalékos zuhanást regisztrált a hivatal. Egyelőre a szezonálisan igazított negyedéves adat is mínuszban van, de már csak 0,4 százalékos csökkenésről tanúskodik, ennél 2008 második negyedéve óta csak nagyobb mértékű esés volt látható.

Az utolsó negyedévvel együtt az év egészére is kijött az első adat: a 2009-es GDP volumene 6,3 (a naptárhatás kiszűrésével 6,2) százalékkal múlta alul a 2008-ast. Ennél nagyobb mértékű visszaesés az utóbbi évtizedekben csak a rendszerváltást követően volt. Az év első felére a fokozott pénzügyi bizonytalanság, a hitelezés terén bekövetkezett hirtelen leállás jelentette a gazdaság számára a fő gondot, de a külső piacokon bekövetkezett kereslet-visszaesés is jelentős károkat okozott.

A belső piac kevésbé gyorsan reagált a történtekre, s ebben a kormány is szerepet játszott azzal, hogy a kényszerű megszorítások nagy részét az év második felére időzítette. Emellett egy ideig az állami megrendelések felpörgetésével, az EU-s pénzek gyorsított lehívásával és munkaerő-piaci programokkal igyekezett a vállalkozások segítségére.

A háztartások viszont egyértelműen a recesszió kárvallottjai, a reáljövedelmek visszaesése, az összességében növekvő adóteher és a megszűnő munkalehetőségek miatt a fogyasztás volt az egyik legnagyobb mértékben csökkenő tétel a GDP-n belül.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.