BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriástüntetés a megszorítások ellen Bukarestben

A Ceausescu-diktatúra bukása óta nem látott méretű tiltakozást tartanak a román fővárosban a kabinet által tervezett megszorító intézkedések miatt. A rendőrség becslése szerint 18-20 ezer ember gyűlt össze Bukarestben ma reggel azt skandálva, hogy „Le a kormánnyal!”.

A lakossági reakció hevességét látva több elemző is elképzelhetőenk tartja, hogy a bukaresti kabinet végül meghátrál a népharag elől, és enyhít a lefaragások mértékén. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Románia rendelkezésére bocsátott 20 milliárd eurós hitelkeret fejében az elszaladó költségvetési hiány megzabolázását kötötte ki feltételül.

Konkrétan ez azt jelentené, hogy az állami fizetéseket 25, a nyugdíjakat pedig 15 százalékkal kurtítanák. A román költségvetési deficit tavaly 7,2 százalékos volt, és az IMF előrejelzése szerint idén 9 százalékra emelkedhet, ha Bukarest nem kezd el takarékoskodni.

A megszorítások ugyanakkor óriási tömegeket érintenek. A román gazdaság egyik nagy problémája, hogy a korrupt és rossz hatékonysággal működő állami szektor adja a munkahelyek közel harmadát.

A romániai tüntetésekre híre az euró miatt amúgy is ideges piacokra sem gyakorolt jó hatást.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.