BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még nem lábaltunk ki

A beruházások egyelőre tovább csökkennek Magyarországon

A feldolgozóiparban már megindult az élénkülés, a magyar gazdaság egészében azonban gyenge maradt a beruházási aktivitás. A harmadik negyedévben 1,9 százalékos csökkenést mért a statisztikai hivatal, ez ugyan kedvezőbb az elmúlt három év adatainál, kitörő sikernek azonban így sem nevezhető. Ha azonban az üzleti feltételeket nézzük, akkor nem meglepő a lejtmenet folytatódása.

A cikkhez tartozó jegyzet itt olvasható!

A recesszió éppen hogy véget ért, érezhető gazdasági növekedés azonban még nem indult be, így a válság során felszabadult kapacitások nagy része még most is kiaknázásra vár. Amíg ez a helyzet, bővítő beruházásra nincs szükségük a vállalatoknak. A hitelezési aktivitás sem közelíti meg a válság előttit, habár az idén már érezhetően javult a piaci szereplők visszajelzései szerint a helyzet.

Emellett az uniós források is egyre nagyobb ütemben érkeznek, még ha vannak is elmaradások ezen a téren. A legnagyobb bajban a mezőgazdaság van, ahol bő 30 százalékkal estek a beruházások éves alapon, az érintettek állami ösztönzést sürgetnek. Szakértők szerint a következő években indulhat meg az igazán érdemi bővülés.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.