BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Napi harmincmilliárdot kaszál az új szuper-adóhivatal

Az összevont új adóigazgatási szervezetnek naponta több mint 30 milliárd forint bevételt kell biztosítania; mindezt úgy kell elérnie, hogy közben folytatódnia kell az integrációs munkának, össze kell hangolni a szervezeti fejlesztéseket, s megfelelni az uniós elvárásoknak is - mondta Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke kedden.

Vida Ildikó a Nemzetközi Vámnap alkalmából rendezett ünnepségen ismertette: tavaly a két jogelőd szervezet - az adó- és a vámhatóság - együttesen 9.311 milliárd forint bevételt biztosított, több mint 282 ezer ellenőrzést végzett, mintegy 418 milliárd forint jogerős adókülönbözetet megállapítva. A nyomozószolgálat több mint 17 ezer bűncselekményt derített fel, 119 milliárd forint elkövetési értékben.

"Tehát a munka nem torpant meg, függetlenül attól, hogy nagyon nehéz körülmények között dolgoztunk" - mondta Vida Ildikó. Mint rámutatott, az integrációra csak néhány hónap állt rendelkezésükre, és ebben nem segítette őket - mint más országokban - előtanulmány. Ezzel ugyanakkor a lehetőségeik is bővültek, mert szabad kezet kaptak az arculat kialakításában, lehetőséget és bizalmat arra, hogy a korábbinál jóval hangsúlyosabb szervezet, egy kormányhivatal alapjait rakják le - tette hozzá.

A NAV elnöke szerint az integráció során könnyebbséget jelentett, hogy a két jogelőd szervezet korábban is közös célok mentén, együttműködve végezte munkáját.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.