BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még nem jött el a kamatemelés ideje az eurózónában

A nyersanyagárak és élelmiszerárak elmúlt hónapokban tapasztalt jelentős emelkedése uniós szinten is egyre komolyabb problémát jelent, mivel jelentősen növeli a gazdasági növekedés hatására már amúgy is gyorsuló inflációt. Az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülésén azonban ennek ellenére még nem lehet kamatemelésre számítani - véli a K&H bank szakértője.

Az eurózóna több tagállama ugyanis továbbra is komoly gazdasági nehézségekkel küzd, amit az alapkamat emelése tovább súlyosbítana, de a jelenlegi feszült tőkepiaci hangulatnak sem tenne jót egy kamatemelés - írta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

A nyersanyagok, ezen belül is legfőképpen a kőolaj, valamint az élelmiszerek nagymértékű drágulása veszélybe sodorhatja az EKB által kitűzött 2 százalékos inflációs célt, hiszen a februári adatok alapján már most 2,4 százalékra gyorsult az eurózóna inflációja, és a folytatásban is további növekedésre lehet számítani.

Mind uniós szinten, mind az eurózónában javultak az idei gazdasági növekedésre vonatkozó várakozások, ami elvileg lehetővé tenné az euró alapkamat emelését. Ez azonban előre láthatólag még néhány hónapig várat magára, hiszen az észak-afrikai politikai helyzet miatt kialakult feszült gazdasági hangulat, illetve az eurózóna egyes tagállamainak gazdasági instabilitása miatt a piacok egyelőre nem fogadnák jól a kamatemelést.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.