BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem akarnak áfacsökkentést - Romániában vizsgálódik az IMF

Soron következő hatodik felülvizsgálati látogatását kezdte meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely a Romániának nyújtott elővigyázatosságihitel-megállapodás fejében vállalt kötelezettségek teljesítését veszi számba.

Florin Georgescu pénzügyminiszter a múlt héten jelentette be, hogy Románia teljesítette az államháztartási hiánycélt az első fél évben, amikor a GDP-arányos deficit 1,12 százalék volt. Georgescu szerint ez lehetővé teszi az idei évre tervezett 2,2 százalékos hiánycél teljesítését. Ez lehetővé teszi azt is, hogy a júniusi 8 százalékos emelés után decembertől 7,4 százalékkal növeljék meg a közalkalmazottak bérét.

A Victor Ponta vezette kormány ezzel a 2010 júniusában véghezvitt 25 százalékos visszavágást igyekszik kompenzálni.
A mostani tárgyalások egyik központi témája várhatóan az állami vállalatok helyzete lesz. Bukarest ugyanis nem tartotta az állami vállalatok privatizációjára vonatkozó ütemtervet, és az állami vállalatoknál tervezett, a magánszférából kiválasztott vezetők kinevezése is késik.
Szóba kerülhet Victor Ponta terve a csökkentett – 24 helyett 9 százalékos – áfa bevezetéséről. Korábban az IMF jelezte: ezt nem támogatja.

Verseny nélkül

A jövőben 15 ezer euró helyett 30 ezer eurós értékhatárig vásárolhatnak versenyeztetés nélkül a román közintézmények. Ezt tartalmazza Victor Ponta kormányának sürgősségi rendelettervezete. A közvetlen bevásárlási lehetőséggel élő hatóság köteles tájékoztatni a 3 ezer eurót meghaladó ügyletekről az Állami Elektronikus Közbeszerzési Rendszert. Az új „rugalmas és átlátható” rendszerre a kormány szerint azért van szükség, mert nagyon vontatottan halad az uniós pénzek elköltése a bürokratikus akadályok miatt.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.