BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áfacsökkentés ügyében lobbiznak az IMF-nél

Az IMF és a magyar kormány közötti tárgyalásokra készül az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséért küzdő ágazati szereplőkből álló csoport. A napokon belül elkészülő hatástanulmánnyal azt szeretnék elérni, hogy az IMF tárgyalódelegációja ne legyen gátja a felvetésben szereplő 7-8 százalék körüli áfakulcs bevezetésének.

„Van egy beütemezett találkozónk a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi delegációjával. A cél, hogy a majdan elkészülő hatástanulmányt részletesen bemutassuk az IMF képviselőinek” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Torba Tamás. A Fórum az Alapvető Élelmiszerek Áfájának Csökkentéséért elnevezésű csoport szóvivője hozzátette: „a kérésünk az lesz, hogy ha a későbbiekben az IMF-fel kapcsolatos tárgyalásokon felvetné a magyar fél az élelmiszerek áfájának csökkentését, akkor a Valutaalap azt jóváhagyólag támogassa.”
Néhány hete a legfontosabb tejtermékek általános forgalmi adójának az 5 százalékos sávba sorolását javasolta a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöksége is.

A Terméktanács ugyan tagja a Fórumnak, a javaslatot a készülő tanulmánytól függetlenül tette meg. Részben ennek hatására az áfacsökkentés kérdésével a kormány is foglalkozott múlt szerdai ülésén, ám – mint azt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az ülést követő sajtótájékoztatón közölte: döntés nem született, a kabinet további hatástanulmányok készítését kéri az ügyben.

Torba szerint erre válasz a legkésőbb szeptember közepéig nyilvánossá váló, az Ernst & Young által készített anyag, amely reményei szerint az IMF-delegációt is meggyőzi majd. „A tanulmány számszakilag fogja bizonyítani, hogy az alapvető élelmiszerek áfájának mérséklése végső soron nem csökkenti a költségvetési bevételeket, hanem növeli” – mondta.

A Fórum tagjai azt várják a kormánytól, hogy akár már január elsejétől csökkentett áfát vessen ki az alapvető élelmiszerekre, addig pedig a csalásokat elkerülendő alkalmazza a fordított áfa rendszerét – „ahol ez lehetséges”.

A tanulmány szerint a Fórum által kívánatosnak tartott áfakulcs az alapvető élelmiszerek esetében 10 százalék alatt lenne, információink szerint 7-8 százalék körüli teher lenne az a mérték az ágazat szereplői szerint, amely elfogadható lenne az élelmiszeriparnak, fehérítené a gazdaságot, és a költségvetés számára sem járna középtávon bevételcsökkenéssel – legalábbis az áfacsökkentés pártolói szerint.

„Egy mindenki számára elfogadható mértékű áfacsökkentést az elképzeléseink szerint nem rontaná a költségvetés egyenlegét, hanem végül még többletbevételt is eredményezne azáltal, hogy a feketegazdaság ellen hatna” – jelentette ki Torba. Hozzátette: „az áfafizetés nélküli kereskedelem ma ugyanis rendkívüli mértékben elterjedt Magyarországon. Az élelmiszeripar területén tevékenykedő cégek nap mint nap tapasztalják, milyen szinten van jelen a csalás, amellyel szemben a hatóságok tehetetlennek bizonyulnak. Bár időnként nagy nyilvánosságot kap egy-egy feketéző csoporttal szembeni hatósági fellépés, mára az élelmiszerekkel kapcsolatos áfacsalás olyan nagyságrendű kárt okoz, mint a kilencvenes években az olajszőkítés” – emelte ki Torba Tamás.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.