Spanyolország eddig 13-szor került csődbe - mi segíthet?

A kormányok kezdetben mindig tagadják, hogy válság lenne – ez a tagadás szakasza, amikor azt halljuk, hogy ez csak ideiglenes, külső tényezők okozzák. A politika költségvetési hiány vállalásával reagál (akárcsak Európa 2008 és 2010 között).

Egy-két év elszelel, és némi stabilizáció látszik kibontakozni, de még mindig válság van, mert az alapvető dinamizmusokat valódi szerkezeti változtatások még nem alakították át. A szavazókat feldühíti a folyamatos szenvedés, és a válságra reagálva az ellenzéket ültetik a hatalomba, lásd Hollande és Rajoy választási győzelmét, és Berlusconi lelépését, vagy az USA-ban a Tea Party által 2010-ben szervezett tiltakozást.

Az új kormány ígér fűt-fát, de hivatalba lépésével eleve azt bizonyítja, hogy képtelen változást hozni, továbbra is a régi paradigma rabja, így aztán igazi változás helyett csak kamatvágást, leértékelést és erőteljes jegybanki monetáris lazítást látunk. Ez jellemezte 2011-2012 alatt Európában a tiltakozás szakaszát.

Európának a válságból való kiemelkedéshez tulajdonképpen igazi felhatalmazásra lenne szüksége, csakhogy a történelem arra tanít bennünket, hogy a döntéshozók és a politikusok a tagadásból a tiltakozás szakaszába lépnek, majd visszazuhannak a tagadásba, és ezt unos-untalan ismétlik egészen addig, amíg a válság akkora méretet ölt, hogy végül megszüli a felhatalmazást a változtatásra – véli Jakobsen.

Ilyen felhatalmazást politikus utoljára 1979-ben kapott és fogadott el Thatcher asszony személyében, aki akkor vette át az „Európa beteg emberének” hívott Egyesült Királyságot – megvívta csatáit a szakszervezetekkel, az EU-val, és drámai változásokat vezetett be a szigetország társadalmában, amely a válság kirakós játékának utolsó pozitív elemeként a mentális hozzáállás erőteljes átalakulását is magával hozta.

Amikor a többség belső ellenállásán túllépve belátja, hogy valódi változtatás szükséges, akkor a válság lezárásának feladata már viszonylag egyszerű, sőt erőt is ad. Fontos szempont az is, hogy demokráciákban élünk (még akkor is, ha nem mindig fest feltétlenül úgy), és ez voltaképpen azt jelenti, hogy tőlünk, szavazóktól függ, kik lesznek a politikusaink, mert ahhoz, hogy ők megváltozzanak, előbb nekünk kell a hozzáállásunkon változtatni. Ehhez előbb fel kell ismernünk azokat a rövidtávú áldozatokat, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy új vezetőinknek megadhassuk a felhatalmazást a változtatásra, a jövő útjának kijelölésére. Ne féljünk a válságtól – inkább éljünk a lehetőséggel – szólít fel a Saxo Bank közgazdásza.