BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak Magyarországon került hatalomra nacionalista eurószkeptikus párt

Európa és Amerika ugyanazon kihívásokkal néz szembe: roppant alacsony gazdasági növekedés, beláthatatlan ideig elhúzódó magas munkanélküliségi ráta. Ezért persze, hogy nem emelhet kamatot az Európai Központi Bank sem, bár az euróövezetben egyelőre nem süllyedt a szint nullára, ahogy az USA-ban – fejtette ki az alapblog.hu-nak adott interjúban Jacob Funk Kirkegaard, a nemzetközileg is óriási tekintélynek örvendő, Amerikában ténykedő dán gazdaságtudós.

Magyarországról azt mondta, tisztában van azzal, hogy itt sokan gyarmattartó mentalitásnak tartják Brüsszel hozzáállását, és szerinte ezzel minden más amerikai és nyugat-európai megfigyelő is tisztában van. „Magyarországot éberen figyeljük mindannyian, mert kiemelkedő példa annak alátámasztására, hogy micsoda politikai, gazdasági különbség létezik az euróövezet és az Európai Unió perifériája között. Az euró-szkepszisnek jobboldali, nacionalista-populista vonulata azonban eddig egyedül Magyarországon került kormányra” – mondta Jacob Funk Kirkegaard.

Arra a felvetésre, hogy euró-szkepszis jellemzi Nagy-Britannia és Csehország kormányait is azt mondta, hogy: mindenütt más a motiváció. „Az Egyesült Királyságban nincs e mögött semmiféle radikális jobboldaliság, vagy nacionalizmus. A britek történelmi alapon mindig is bizonyos mértékig el akartak különülni a kontinenstől” – magyarázta a dán közgazdász. „Viszont borítékolom, hogy – ha tartanak is referendumot erről – a britek többsége az Unióban maradás mellett fog voksolni! Azért, mert ezt diktálja a józan eszük, ezt diktálják alapvető érdekeik”, tette hozzá.

Csehország politizálásában meghatározó faktor, hogy hosszú éveken át különösen nagy hatást tudott gyakorolni a közvéleményre a Margaret Thatcher nézeteit „vallásosan” követő politikus, Vaclav Klaus, aki – már nem sokáig – Csehország államfője. De a csehek esetében sincs szó jobboldali nacionalista motivációról – vélte.
 
„Meggyőződésem szerint Lengyelországban sem fognak már tudni győzni választásokon az éles Európa-kritikus hozzáállásukról ismert populista-nacionalisták. Ilyesfajta lehetőséggel az Unió tagországai közül Romániában és Bulgáriában számolhat az ember” – mondta Jacob Funk Kirkegaard.

Szerinte ez a politikai vonal eddig csak Magyarországon került hatalomra. A közgazdász a magyar kormányt nacionalistának és populistának tartja. „Ez szerintem Önöknél történelmi okokkal, tudniillik a Trianonban elszakított területek iránt felelevenített nosztalgiával hozható összefüggésbe. Azzal, hogy óriási számban élnek magyarok a szomszédos országokban. És mindebből kialakult egy olyan belpolitikai helyzet, hogy a nacionalisták egyre nagyobb emberi tartalékot, óriási választói bázist tudtak felhalmozni” – magyarázta Jacob Funk Kirkegaard.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.