BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mérsékelt a januári infláció

Januárban a fogyasztói árak 3,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

Az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk az átlagnál jobban drágultak, míg a tartós fogyasztási cikkekért kevesebbet kellett fizetni, mint egy éve - adta ki a KSH.

1 hónap alatt – 2012. decemberhez viszonyítva – a fogyasztói árak átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek. Ezen belül az élelmiszerek 1,6 százalékkal drágultak. Növekedett az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség és gyümölcs – (10,0%), a csokoládé, kakaó (4,2%), a száraztészta (3,8%) és a kávé (2,3%) ára.

Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva, az élelmiszerek 0,6 százalékkal drágultak. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt egy hónap alatt, 2,6 százalékkal, meghatározóan a jövedéki adó mértékének emelése miatt. A ruházati cikkekért átlagosan 3,3 százalékkal kellett kevesebb fizetni, míg a háztartási energia ára 1,2 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek ára 0,5 százalékkal csökkent egy hónap alatt. Az eddigieken kívüli termékek körében szintén átlag feletti drágulás következett be (1,2%), ezen belül a járműüzemanyagokért 2,8 százalékkal kellett többet fizetni. Az átlaggal megegyezően drágultak a szolgáltatások (0,8%), ezen belül a postai szolgáltatások ára átlagosan 5,6, a helyi tömegközlekedés 4,5, a szemétszállítás 3,5 százalékkal nőtt.

12 hónap alatt, 2012. januárhoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 5,8 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt az idényáras élelmiszerek (18,3%), a tojás (17,0%), a liszt (15,2%), a sertészsiradék (14,5%), az étolaj (9,9%), a sertéshús (8,2%) és a párizsi, kolbász (8,1%) ára. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 13,1 százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára is. A szolgáltatások esetében átlag alatti, 3,1 százalékos volt az áremelkedés mértéke, ezen belül a szemétszállítás 8,4, a helyi tömegközlekedés 5,2 százalékkal drágult. A háztartási energia szintén átlag alatti 2,4 százalékos áremelkedésén belül a palackos gáz 12,1, a vezetékes gáz 3,1 százalékkal drágult, míg a távfűtés esetében 8,5 százalékos árcsökkenés volt megfigyelhető. Szintén átlag alatt drágultak a ruházkodási cikkek (0,8%), míg a tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 2,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, 2012. januárhoz képest.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.