BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eltűnt az infláció, Matolcsy lépéseket fontolgat

Nagy meglepetésre 1 százalék alá került az infláció októberben, amire utoljára 1974-ben volt példa. Az újabb rezsicsökkentés még lejjebb viheti az indexet, ugyanakkor a maginfláció stabilan 3 százalék felett áll.

A szeptemberi 1,4 százalékról meredeken, 0,9 százalékra süllyedt az infláció októberben az előző év azonos időszakához képest, ami óriási meglepetést okozott. Szakértők arra számítottak, hogy nem változik érdemben az áremelkedési ütem a szeptemberi szinthez képest. Az infláció utoljára 1974 elején volt alacsonyabb a jelenlegi szintnél, ám a következő hónapokban az akkori 0,6 százalékos mélypontot is alulmúlhatja az ütem.

Októberben a termékek széles körében mért áresést a Központi Statisztikai Hivatal. A háztartási energia, a tartós fogyasztási cikkek, valamint az üzemanyagok árcsökkenése húzta le az éves indexet, ugyanakkor az alkohol és a cigaretta ára több mint 10 százalékkal emelkedett. A pénzügyi szolgáltatások 54 százalékkal drágultak éves szinten a tranzakciós illeték emelésének hatására. „Az infláció mérséklődése elsősorban gyakran változó termékek áresése miatt következett be” – mondta a Világgazdaságnak Samu János. A Concorde közgazdásza szerint az idei év végére az újabb rezsicsökkentés hatására fél százalék alá kerülhet a pénzromlás üteme.

„Az üzemanyagok ára jelentősen, 5,5 százalékkal csökkent, és az élelmiszerárak csak óvatosan emelkedtek” – nyilatkozta lapunknak Török Zoltán. A Raiffeisen Bank vezető közgazdásza szerint a kedvező globális teremés húzza le az árakat. A ruházati cikkeknél pedig a gyenge keresletnek lehet az oka a szokatlanul alacsony szezonális áremelkedésnek.

Szeptemberhez képest 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. A háztartási energia ára a rezsicsökkentés ellenére 0,1 százalékkal emelkedett havi alapon. Kollár Beáta, a KSH szakértője a Világgazdaságnak azt mondta, hogy a háztartási energia drágulásában a szén és a tűzifa árának emelkedése játszott szerepet.

Az alacsony inflációnak ugyanakkor negatív hatásai is lehetnek. „A nagyon alacsony infláció a költségvetés szempontjából kedvezőtlen” – mondta Török Zoltán. Ha alacsony az infláció, akkor a GDP-deflátor is alacsony, vagyis csekély reál-növekedés mellett a nominális GDP így nem tud sokat növekedni. „Több makrogazdasági mutató (például GDP-arányos adósság) szempontjából nem kedvező a nagyon alacsony infláció” – fejtette ki a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza.

A maginfláció ugyanakkor továbbra is magasabb szinten mozog. A szeptemberi 3,5 százalékról 3,4-re mérséklődött, vagyis az elmozdulás nem jelentős. „A maginflációban nem szerepelnek egyes tételek, amelyeknek az ára leginkább csökkent az idén” – mondta a Világgazdaságnak Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője. Ez az index nem tartalmazza a hatósági áras termékeket – háztartási energiaárak, víz- és csatornadíj, szemétszállítás –, az üzemanyagárakat és a nem feldolgozott élelmiszerek áralakulását sem. „A maginfláció az árváltozás tartós trendjét fogja meg, kiszűrve az egyszeri tételeket, és a piaci folyamatokat próbálja megragadni” – fejtette ki Mináry. Hozzátette, ha jövőre kikerül a rezsicsökkentés hatása a főindexből, akkor újra közelíthet a maginflációs mutatóhoz.

Muníció az MNB-nek

Az alacsony infláció újabb muníciót adhat a Magyar Nemzeti Banknak, hogy tovább csökkentse a jelenleg 3,4 százalékos alapkamatot. Elemzők szerint novemberben és decemberben is 20 bázisponttal mérséklődhet a kamat, így az év végére 3 százalékig süllyedhet az irányadó ráta. Az Európai Központi Bank monetáris lazítása támogatja, míg a Federal Reserve kötvényvásárlásának várható visszafogása korlátozhatja az MNB mozgásterét. Elemzők felvetették, hogy a kamatvágások után a jövő év második felében már szigoríthat a jegybank, részben a Fed lépései miatt.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.