BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lázár János talált 685 milliót

Ma kell a kormánynak leadnia azt a listát, melyik a jövő évi költségvetéshez beérkezett módosításokat támogatja. Vannak esélyesek. A kancelláriaminiszter személyesen növelné meg az áfabevételt, hogy legyen miből kutatni a Seuso kincseket, Csepel pedig új birkozócsarnokot kaphat Németh Szilárdnak hála.

Alaposan átírhatják a kormánypárti frakciók a költségvetési törvényjavaslatot, már előzetesen is több mint harminc módosító indítványt támogatott az Országgyűlés költségvetési bizottsága, és csak ezen a héten kezdődik igazán a tánc. A kormánynak elvben ma kell megmondani, milyen változtatásokat látna szívesen, valójában azonban a szerdán és csütörtökön a költségvetési bizottságban dől majd el, mely javaslatoknak marad esélye (a kabinet szóbeli kiegészítéseket is tehet). Most annyit tudunk, melyik képviselői indítványra bólintott rá a kormány a bizottságban, vagyis ki lehetett sikeres a lobbizásban. Ezek a változtatások általában nem növelik a hiányt – egyetlen olyan javaslat van, amelyben a képviselő nem keresett olyan ellentételezést, ami legalább látszólag nem növeli a deficitet.

A miniszterelnökség frissen kinevezett kereskedelmi biztosa, a nemzetgazdasági tárca egykori államtitkára Szatmáry Kristóf úgy kért 150 milliót az általa elnökölt BVSC-nek, hogy nem találta ki, honnan is kéne elvenni a pénzt. Módosítása ezért növelné a hiányt, s vélhetően emiatt nem is támogatta a vitában a kormány, de a költségvetési bizottság jóváhagyását elnyerte, vagyis a kétharmad segítségével jutott tovább.

A többi képviselő jellemzően a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-re utazik: itt az állam kötelezően állja a garanciaügyletek költségét, amire jövőre 16,6 milliárdot terveztek. Számtalan képviselő gondolta azt, hogy ennél biztosan kevesebb is elegendő, csakhogy innen elvenni majdnem olyan, mint semmit sem beírni ellentételezésként: miután kötelező kifizetni a számlákat, a keretet bármikor túllépheti a kormány, ha túl alacsonry sikeredett a tervszám. A kormányzat ennek ellenére számos olyan módosításra bólintott rá a vitában, amely innen venne el: összesen több mint 800 millióval csökken a keret. Ebből a kvázi pénzből jut az önkéntes tűzoltóknak további 200 millió, és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatalára további 108 millió (így egész évre lesz neki 608). A legnagyobb tételt itt a Csepeli Birkózó Club jelenti, amely 400 milliót az új sportcsarnokra kaphat a helyi képviselő és volt polgármester, a rezsicsökkentési biztos Németh Szilárd javaslatára. Ő egyébként civilben a klub elnöke is.

Elegánsabb megoldást választott a forrásszerzésre a kancelláriaminiszter. Lázár János két módosító javaslattal összesen 685 millió forintot juttat a Bán László vezette múzeumi konglomerátumnak. Ebből 600 millió általános kiállítási célokra jut, míg 85 millió forintból a Seuso kincseket lehet majd kutatni. Lázár a szükséges összeget az áfabevételek előirányzatának emelésével teremtette elő, bár azt a javaslatok indoklásában nem igazán fejtette ki, szerinte miért emelhetők tovább a forgalmiadó-bevételek.

Mindenesetre a miniszterelnökség már nyertese lehet a módosításoknak – most ugyanis utólag rendezik a megváltozott feladatokhoz a költségvetési kereteket is a változtatásokkal. A kancellária több mint 380 fős létszámmal gyarapodik, az igazságügytől és a Belügyminisztériumtól is átvesznek feladatokat. Igaz, ez még nem a bürokráciacsökkentés, hiszen a kiadási keretek ezzel nem változnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.