BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az eurózóna lehet a befektetők következő kedvence

Európa az igazán jó hely azoknak, akik a legjobb befektetési lehetőségeket keresik a következő 12 hónapban - derül ki a Bloomberg felméréséből. A gazdasági hírügynökség előfizetői közé tartozó elemzők, kereskedők és pénzügyi vállalatvezetők bevonásával készülő Bloomberg Markets Global Poll most közzétett eredményei szerint az 1280 megkérdezett 35 százaléka jelölte meg az eurózónát olyan piacként, mint amelyik az első vagy második legjobban teljesítő lehet a jövő áprilissal záruló időszakban. A második helyre a 2010 novemberétől mostanáig végig vezető USA került 33 százalékos részaránnyal.

Az eurózóna még soha állt az élen a felmérés kezdete, 2009 októbere óta, és a mostani első helyet különösen értékessé teszi az, hogy a görögök válsága, illetve az eurózónából való kivonulásuk veszélye ellenére is ennyire bíznak a befektetők a valutaövezetben. Az európai megkérdezettek csaknem fele vélte úgy, hogy a térség alacsony szintről induló gazdasága már jobban teljesít (az egyesült államokbeli és az ázsiai válaszolók kevésbé voltak optimisták e téren). Az európai részvénypiac erős, talán több erő is van benne, mint gondolnánk – emelte ki az egyik válaszadó.

Az április közepén elvégzett felmérésben a válaszolók több mint háromnegyede vélte úgy, hogy az internetben, illetve a közösségi médiában érdekelt cégek papírjainak globális piacán már létrejött vagy kialakulóban van a lufi, és hasonlóan vélekedett a többségük az USA államkötvényeiről is. Az olaj érdemi drágulására kevesen számítanak: a válaszadók 12 százaléka vár 75 dollár/hordó fölötti árat a következő 12 hónapban, 41 százalékuk azonban csak 2016 utánra várja ezt a szintet. A dollár viszont tovább erősödik - állítják a profi Bloomberg-ügyfelek, akiknek a negyede a dollárt jelölte meg a legjobb választásnak a jelzett időszakra. A nem is olyan régen még a legnagyobb kedvenc BRIC-csoportnak viszont bealkonyult, a jelek szerint csak India úszta meg. A válaszadók negyede úgy látja, hogy Kína a két legrosszabb lehetőségeket kínáló piac között lesz jövő áprilisig, 29 százalékuk állítja ugyanezt Brazíliáról és 32 százalékuk Oroszországról – utóbbi ezzel a sereghajtó a kívánatosnak tartott befektetési célpontok sorában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.