BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nő a munkanélküliség Oroszországban

Növekszik a munkanélküliség Oroszországban - írta mai számában a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap.

Az orosz munkaügyi minisztérium május első hetében rögzített adatai szerint a regisztrált munkanélküliek száma Oroszországban meghaladta az 1 milliót.
   
A lap azonban rámutat arra, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) módszertanával készített kimutatás szerint februárban a gazdasági szempontból aktív orosz lakosság 5,8 százalékának nem volt munkája, és a munkanélküliek száma 4,4 milliót tett ki, március végére pedig 4,5 millióra nőtt a számuk.
   
A Nyezaviszimaja Gazeta hozzáteszi, hogy ez a hivatalos szám még mindig csak fele a 2009-es válság idején rögzítettnek, de szakemberek rámutatnak, hogy a rejtett munkanélküliség sokkal nagyobb arányú most, mint hat éve volt.
   
Rosztyiszlav Kapeljusnyikov, a moszkvai Közgazdasági Főiskola munkaügyi kutatóközpontjának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz kormány mellett működő elemző központ várakozásai szerint a GDP 35 százalékos csökkenése esetén sem haladja meg idén az oroszországi munkanélküliség a 2009-es gazdasági válság mutatóit. A központban azonban úgy látják, hogy a munkanélküliek száma idén elérheti a 6 milliót.
    
Alekszandr Szafonov, az orosz népgazdasági és államigazgatási akadémia rektor-helyettese ugyanakkor azt mondta, hogy megváltozott a helyzet, a munkanélküliség főként rejtett formában létezik. A munkáltatók gyakran fizetés nélküli szabadságra küldik a dolgozókat, vagy csökkentik a munkaidőt, leállítják a munkát, illetve ugyanazért a munkáért kevesebbet fizetnek. Az orosz szakember azt is elmondta, hogy míg 2009-ben számításaik szerint 1,1 millió rejtett munkanélküli volt Oroszországban, az idén márciusban 3 és 3,8 millió között volt azoknak a száma, akik ebbe a kategóriába tartoztak.    
   
A hivatalos statisztika szerint viszont csak 300 ezernél alig nagyobb azoknak a száma, akik leállás miatt nem, vagy csökkentett munkaidőben dolgoznak, illetve akiket kényszerszabadságra küldtek.
   
Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési miniszter a múlt héten azt javasolta, hogy a kormány állítsa le a régióknak a költségvetésből adott foglalkoztatási támogatást. Szerinte ugyanis Oroszországban közel sem tragikus a munkanélküliségi helyzet.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.