BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Spanyol kormányfő: az EU-nak jobb lenne, ha Ciprasz veszítene

A spanyol miniszterelnök szerint "jó lenne", ha az igenek győznének, és Alekszisz Cipasz veszítene a vasárnapi görögországi népszavazáson, mert egy új görög kormánnyal Európa tárgyalhatna - Mariano Rajoy ezt a Cadena Cope nevű rádióadónak adott interjújában ma mondta Madridban.

A kormányfő beszélt arról, hogy az előző görög kormány, a spanyolokhoz hasonlóan, reformokkal igyekezett javítani az ország helyzetét, amelynek már látszottak a jelei, amikor a választások után Ciprasz került hatalomra. A politikus a kialakult helyzetet "igazi drámaként" jellemezte.
   
"Ha a nemek lesznek többségben, Görögországnak nem lesz más alternatívája, minthogy kilépjen az eurózónából" - fogalmazott a spanyol kormányfő, aki ismét hangsúlyozta: továbbra is bízik abban, hogy a görög az euróövezet tagjai maradnak, mert a távozásuk negatív hatással lenne Görögországra és Európára egyaránt.
   
Mariano Rajoy szerint a görögök kilépése az eurózónából azt az üzenetet közvetítené, hogy a közös pénznem használata nem visszafordíthatatlan, és ez akár később más országok távozásához vezethet.
   
Hangsúlyozta, hogy Spanyolország nagyon eltérő helyzetben van Görögországhoz képest, de ennek az ára "kemény, nehéz és kellemetlen" reformok bevezetése volt.
   
Spanyolországban a Podemos nevű radikális baloldali párt, amely jelenleg a harmadik erő, kiállt a görög kormány mellett. Ők is élesen elítélik a nemzetközi hitelezők által előírt megszorításokat, és azok eltörlését ígérték a választóknak. A Podemost a spanyol Szirizaként is szokták emlegetni.
   
Mariano Rajoy ezzel kapcsolatban azt mondta: számára a Podemos elképzelése nem tűnik a legjobbnak abban a világban, amelyben élünk. Ugyanakkor bírálta a spanyol szocialista pártot (PSOE), amiért a helyhatósági választások után együttműködési megállapodásokat kötött a Podemosszal, hogy megszerezzék az irányítást olyan városokban, és régiókban, ahol a konzervatív Néppárt csak kis különbséggel végzett az élen.
   
A spanyol miniszterelnök szerint felelőtlenség a szocialisták részéről, hogy a szélsőbaloldal felé nyitnak, és egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy az év végi parlamenti választásokon ez megismétlődjön.
   
A Podemosról is beszélt Panosz Szkourletisz a görög munkaügyi miniszter abban az interjúban, amely az EL Mundo című spanyol konzervatív napilapban jelent meg kedden.
   
A görög miniszter szerint az európai vezetők a Sziriza párt "elsüllyedését" akarják azért, hogy ezzel megállítsák a többi, hasonló pártot is, mint amilyen például Spanyolországban a Podemos, mert tartanak attól, hogy megerősödnek Európában.
   
Provokációnak nevezete, hogy az Európai Bizottság elnöke nyilatkozatban buzdította a görögöket arra: mondjanak igent a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásra a július 5-én tartandó népszavazáson.
   
Véleménye szerint ez beavatkozás a görög belügyekbe, és arra figyelmeztetett, hogy ez megtörténhet Spanyolországgal, Olaszországgal és a többi országgal is.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.