BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ünnepelnek a húsüzemek, még nem tartanak negatív árspiráltól

A karácsony és szilveszter után a hazai húsiparnak az új évben kezdődtek az ünnepnapok: általános a bizakodás a csökkentett sertésáfa hatásait illetően. A készítmények gyártóin és a vágóhidakon azonban nem sokat segít ez a lépés.

Nem kellett sokat várni a sertéshús árának csökkenésére, a kereskedelmi láncok január első napjaitól hirdetik, hogy a kisebb áfa alacsonyabb fogyasztói árakat is jelent a vevőknek. A hazai húsiparban pedig az ágazatra jellemző feketézés visszaszorulását várják a 27 helyett 5 százalékos áfától, esélyt látnak arra is, hogy a csökkenő árak nyomán növekszik a fogyasztás. Attól egyelőre nem kell tartani, hogy a bolti árak mérséklődése negatív árspirálba hajtja a kereskedőket a beszállítóikkal való tárgyalásokon.

"A húsipar tulajdonképpen technikailag nettó átadási áron értékesíti termékeit a kereskedelemnek, ezért az áfacsökkentés ezt a folyamatot elvileg nem befolyásolja. Mindeddig nem jutott el olyan hír a Hússzövetséghez, hogy az áfacsökkentést a kereskedelem a beszerzési ár még mélyebbre nyomására szeretné felhasználni” – mondta el a Világgazdaságnak Éder Tamás. A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint ez már csak azért sem lenne reális, mert az élősertés-felvásárlási árak és ennek nyomán a tőkehús átadási árak is meglehetősen alacsony szinteken mozognak.

Az áfacsökkentést a húsipari szereplők határozottan pozitív lépésként élik meg. „Ez a húságazat fehéredését eredményezheti, és így segítséget jelenthet azoknak a cégeknek, amelyek méreteik, tulajdonosuk vagy vállalati kultúrájuk miatt nem vettek részt az áfaelkerülési technikákban, és így versenyhátrányba kerültek” – fogalmazott az elnök. Ezzel tehát az eddig a feketekereskedelem nyomása alatt dolgozó tisztességes szereplők juthatnak előnyhöz.

Mindez azért is igaz lehet, mert bár a húskészítmények továbbra is 27 százaléknyi áfával terheltek, az egyelőre nem tűnik reálisnak, hogy a csalók tömegesen térnének át az ezekkel folytatott feketekereskedelemre. Az áfaelkerülésre játszó szereplőknek gyakran nincs meg a készítménygyártáshoz szükséges eszközállományuk, szaktudásuk, ráadásul a feldolgozott termékek nem olyan gyorsan forgó áruk, mint a tőkehús – tette hozzá Éder Tamás.

Üzembezárások jöhetnek

Bár a húsipar döntő része régóta követelte az áfacsökkentést, rosszul járhatnak azok a kizárólag vágással és darabolással foglalkozó üzemek, amelyek a hatékonysági deficitjüket mindeddig az áfacsalással próbálták ellensúlyozni. Elképzelhető, hogy egy részük jelentősen javít hatékonyságán, vagy valamilyen speciális vonalra, például bio- vagy mangalicatermékekre áll át, esetleg megpróbálkozik a készítménygyártással. Ezek azonban nem egyszerű lépések, ezért a következő években valószínűleg több olyan vágóhíd is megszűnik, amely eddig csupán az áfacsalással tudott talpon maradni.

A Kométa üdvözli az áfacsökkentést – mondta el a Világgazdaságnak Hollósy Tibor, a húsipari vállalat ügyvezető helyettese. „Eddigi tapasztalataink alapján azoknál a kiskereskedelmi láncoknál, melyekkel kapcsolatban állunk, a fogyasztói árakban megjelenik a csökkentés, tehát az eljut a fogyasztóhoz. Ennek nagy valószínűséggel fogyasztás- és forgalomélénkítő hatása lesz, és reméljük, hogy a feketepiac visszaszorulását is mielőbb megtapasztaljuk.”

Az élénkebb keresletet ugyan még korai lenne megjósolni, de már vannak erre utaló jelek. Hollósy Tibor ugyanis hozzátette: „Az első néhány napi eladásaink alapján emelkedő forgalomról tudunk beszámolni, ennek egyik tényezője az áfacsökkentés is lehet. Bízunk benne, hogy az alacsonyabb áfát a következő körben a feldolgozott húskészítményekre is kiterjesztik. A fogyasztókon túl a sertéshús teljes vertikumára, így a tenyésztők, feldolgozók, kereskedők számára is pozitív hatást gyakorolhat ez az intézkedés.”

A lépés segíthet a nehéz helyzetben lévő húsüzemeknek is, de nem csodafegyver – teszik hozzá szakértők –, mert az igazán nehéz helyzetben lévő húsipari cégek elsősorban az áfamérséklésből kimaradó húskészítményekben utaznak, és nem tőkehúsban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.