Miért (és hogyan) versenyezzenek a bankok?

A piacgazdaságok működésének alapvető hajtóerejét a gazdasági szereplők közötti verseny jelenti. Amennyiben ez a verseny nem elégséges, úgy a kínált termékek és szolgáltatások a kívánatosnál magasabb áron, valamint esetenként alacsonyabb minőség mellett cserélnek gazdát. Ez aggregált szinten veszteséget jelent a gazdaság számára. A versenynek a bankszektorban az árversenyen túl is több aspektusa van: a bankok a szolgáltatások minőségében is versenyezhetnek, vagy – kevésbé jó esetben – a hitelsztenderdek enyhítésén keresztül (kockázat alapú verseny), esetleg a költségek túlzott emelésével (reklámhadjáratok, túlzott fiókosodás) is törekedhetnek új piacok meghódítására (költség alapú verseny).

A bankok közötti verseny speciális abból a szempontból, hogy az ágazatot relatíve nagy belépési költségek jellemzik, főleg a háztartási hitelezésben. Ennek oka, hogy ez esetben a működés alapfeltételét jelenti egy széleskörű fiókhálózat és ügyfélbázis, valamint az adósokról gyűjtött információk megléte, amit teljeskörű hitelregiszter hiányában a banknak magának kell összegyűjtenie. A bankokra vonatkozó szigorú szabályozás szintén növeli a piacon történő megjelenés költségét. A magas belépési korlátok pedig végső soron nehézzé teszik egy piac „megtámadhatóságát”, vagyis egy új szereplő nehezen tud versenyezni a már régebben a piacon lévő szereplőkkel.

A bankverseny témája nem pusztán elméleti szempontból érdekes, hanem mert mindenkit érint, akinek kapcsolata van a bankokkal. A bankok közötti elégtelen verseny magas árakhoz, lassú kiszolgáláshoz, alacsonyabb hatékonysághoz vezethet. Az azonban nem tisztázott, hogy pontosan milyen intenzitású verseny lehet a kívánatos: vannak arra utaló jelek, hogy hosszabb távon a túlzott verseny is okozhat gazdasági veszteséget, amennyiben pénzügyi instabilitást von maga után. Ezt Magyarország a saját példáján tanulhatta meg, hiszen a devizahitelezés időszakát is a túlzott, kockázat alapú verseny jellemezte.

A magyar bankpiacon jelenleg is felfedezhetők annak lehetséges tünetei, hogy a verseny intenzitása nem megfelelő, különösen a háztartási szegmensben. A magyar bankok eszközarányos nettó kamatjövedelme (ami megmutatja, hogy a bank egységnyi kihelyezésen átlagosan hány százalékos kamatjövedelmet ér el) évek óta tartósan meghaladja az európai országok – és ezen belül a KKE-országok – átlagát (1. ábra).

 1. ábra: Eszközarányos kamatjövedelem nemzetközi összehasonlításban

Ez a kiemelkedő kamatjövedelem elsősorban a lakossági szegmensből származott, különösen a válság kitörését követő években. A bankok kamatjövedelme az utóbbi években csak az egyoldalú kamatemelések ügyfeleknek történő visszafizetését (elszámolás), valamint a kamatlábak törvényi erővel történő csökkenését (forintosítás) követően mérséklődött. Az eszközarányos kamatjövedelem azonban továbbra is meghaladja a régiós országok értékét. A hazai bankok esetében is az látható, hogy elsősorban azon bankok érnek el magasabb eszközarányos kamatjövedelmet, melyek relatíve magasabb aktivitást mutatnak a háztartási szegmensben. A probléma tartós, strukturális jellegére utal, hogy nem csak a fennálló állományon elért kamatjövedelem magas, de az újonnan kibocsátott hitelek pénzpiaci kamat feletti felára a háztartási szegmensben jelenleg is jóval meghaladja a régiós átlagot (2. ábra), elsősorban a lakáshitelek esetében – bár ebben valamelyest összetétel-hatás is szerepet játszik.

Azonban nem pusztán csak a magas kamatok jelentenek problémát, de az is, ha az ügyfelek képtelenek bankot váltani (kiváltani a hitelüket) és „beleragadnak” egy-egy rossz konstrukcióba. Potenciálisan erre a jelenségre hívja fel a figyelmet, hogy az utóbbi években a kormányzat által biztosított ingyenes hitelkiváltások időszakai rendszerint csalódást okoztak, az ügyfelek az előzetesen vártnál csak jóval alacsonyabb arányban éltek a felkínált lehetőséggel. A forintosítást követően mindössze 45 milliárd forintnyi hitelfolyósítás történt a korábbi hitelek kiváltása céljából. Ez a potenciális állomány alig másfél százalékát jelenti.

A magas kamatok annak ellenére bizonyulnak tartósnak, hogy a gazdasági környezet mára egyértelműen kedvezőbb, mint a válság kitörését követő években. A gazdaság növekszik, az ország külső sérülékenysége lényegesen alacsonyabb, a banki különadó mértéke is érdemben csökkent 2016 eleje óta. A közelmúltban folyósított hitelek minősége sem említhető egy lapon a válság előtti érában kötött szerződésekkel; az „új” adósoknak mindössze töredéke esett/esik késedelembe.

2. ábra: A felár nemzetközi összehasonlítása a hazai pénznemben nyújtott lakáscélú hiteleknél

A magas kamatjövedelem, valamint a magas felárak tehát az alacsony intenzitású verseny tünetei is lehetnek. A korábbi tapasztalatok is megerősítik, hogy a magyar bankok közötti verseny nem minden szegmensben intenzív. A már megjelent kutatási eredmények alapján több állítást is meg tudunk fogalmazni a magyar bankversenyről:

    – A háztartási szegmensben hagyományosan gyengébb a verseny, mint a vállalati szegmensben. 

    – A piaci szereplők relatív piaci ereje szerepet játszik az árazásban, főleg a lakossági szegmensben.

    – A bankváltáshoz kapcsolódó közvetlen és közvetett költségek nagysága jelentős, ami csökkentheti a verseny intenzitását, a fogyasztókat „foglyul ejtheti” aktuális konstrukciójuk.

    – A lakáshitelek esetében egyes fogyasztók számára korlátozott lehet az elérhető – és így versenyeztetett – bankok száma földrajzi és hitelképességi okokból is.

    – A fogyasztók tulajdonságai (életkor, korábbi hiteltörténet) szubjektív okokból is szűkíthetik a tényleges választási halmazt, a leendő hitelfelvevők már előzetesen – és nem feltétlen racionális módon – „vonzódhatnak” bizonyos intézményekhez.

    – A fogyasztók pénzügyi kultúrája is befolyásolja a bankversenyt. Ha a hitelfelvevőnek nincs meg a kellő képzettsége, hogy össze tudja hasonlítani az egyes bankok ajánlatait, vagy nem fordít kellő energiát az ajánlatok összehasonlítására, akkor nem készteti a bankokat versenyre.bár utóbbit a bankok korábban is inkább az állományra és nem az új hitelekre hárították át.”

De akkor mégis milyen legyen a verseny? Az egészséges verseny legfontosabb jellemzője, hogy a fogyasztó minimális költséggel képes összehasonlítani a számára kínált termékeket, és választani azok közül. Hasonlóan fontos, hogy amennyiben nem elégedett a konstrukcióval, akkor ne kelljen túlzott – akár pénzbeli, akár adminisztratív – erőfeszítést tennie azért, hogy szolgáltatót váltson. Ha ezek a feltételek adottak, továbbá a szabályozás biztosítja azt, hogy a bankok és a fogyasztók ne vállalhassanak túlságosan nagy kockázatokat, akkor minden adott ahhoz, hogy a tudatos hitelfelvevők kikényszerítsék a verseny élénkülését.

A jelek azt mutatják, hogy ettől az állapottól még messze vagyunk. Hogy ennek mi a pontos oka, azt még korai lenne megválaszolni a kérdés komplexitása miatt. Szerepet játszhat egyes bankok piaci struktúrából fakadó erőfölénye, a termékek nehéz összehasonlíthatóságából fakadó torzítások, de a fogyasztók alacsony pénzügyi tudatossága és bizonyos adminisztratív akadályok is. Az elkövetkező hónapokban az MNB elemzői kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a hitelpiac jelenleg is megfigyelhető élénkülése egészséges szintű (se túl sok, se túl kevés) verseny mellett menjen végbe.