BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Háborús hangulat a piacokon

A pattanásig feszült geopolitikai hangulat a piacokra is lecsapódott. A befektetők a menedékeszközöket kezdik felülsúlyozni portfólióikban

A hidegháború időszakát felidéző hangnemben üzengetnek egymásnak és a világnak a nagyhatalmak, nem mellőzve az erőfitogtatást és saját felsőbbrendűségüket. Mindez komoly hullámokat vet a piacokon, és jól látszik, hogy a befektetők lassan kihátrálnak a kockázatosnak tartott eszközökből. Az arany unciánkénti ára például szerdán öthavi csúcsot döntött, meghaladva az 1270 dolláros szintet, de látványosan emelkedett a menedékdevizának számító japán jen árfolyama is. Miközben a részvénypiacok nyomás alá kerültek, az olaj piacára – ahogy ilyenkor mindig – áremelkedést hozott a feszültség. Ebben azonban szerepet játszik az is, hogy az OPEC-tagországok kitartanak a csökkentett kitermelési üzemmód mellett.

 [caption id="" align="aligncenter" width="600"]Kép: Reuters Kép: Reuters[/caption]

A geopolitikai helyzet azt követően feszült pattanásig, hogy Észak-Korea atomcsapással fenyegette meg az Egyesült Államokat egy esetleges támadás esetén. Donald Trump, az USA elnöke ugyanis minden eszközzel véget akar vetni a koreai atomfenyegetésnek, hangsúlyozva, hogy amennyiben Kína nem segít Phenjan nukleáris fegyverkezésének megfékezésében, Washington egyedül is kész katonai csapást mérni az országra. Erre a felvetésre már Amerika ázsiai szövetségesei is hűvösen reagáltak.

Sokat ront a piaci hangulaton, hogy kiéleződött az amerikai–orosz viszony is. Trump azzal vádolja Moszkvát, hogy eltussolni igyekezett az Aszad-rendszer által végrehajtott gáztámadást, s követeli, hogy Putyin elnök ne pártfogolja a szír elnököt. A Kreml ugyanakkor a Szíriában elkövetett amerikai légitámadásokat agressziónak nevezi, s azok beszüntetését sürgeti.

Tegnap Vlagyimir Putyin orosz elnök a Mir tévécsatornán kijelentette: munkaszinten, különösen katonai szinten nem lett jobb, hanem valószínűleg romlott az orosz–amerikai kapcsolat Donald Trump hivatalba lépése óta.
Szakértők szerint Trump már a rakétatámadásokkal is azt igyekezett üzenni Moszkvának, Phenjannak és az egész világnak, hogy véget ért elődje, Barack Obama óvatos külpolitikája, és az Egyesült Államok ismét nagyobb szerepet kíván vállalni a geopolitikában, akár fegyveres konfliktusok árán is. Oroszország azonban aligha mond le a térség irányításáról, ezt bizonyítja, hogy miközben tegnap az amerikai külügyminiszter, Rex Tillerson Moszkvában tárgyalt, Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő bejelentette: Szíria és Irán külügyminisztere a napokban egyeztet Moszkvában a szíriai helyzet rendezéséről.

A szóvivő szerint oroszellenes nyugati erők igyekeznek semmissé tenni a szíriai béketárgyalásokon orosz segítséggel elért haladást, ugyanakkor felelőtlen állítás az, amely szerint Oroszország előre tudott a vegyi fegyverek bevetéséről Szíriában.

Európában sincs nyugalom, hi­szen nagy figyelem irányul a francia elnökválasztási csatára. A piacok azért aggódnak, mert a közvélemény-kutatások szerint a második fordulóban Marine Le Pennel Jean-Luc Mélenchon ütközhet meg, azaz két szélsőséges politikus közül kell majd államfőt választani.

Kőolaj

Az OPEC tegnap közzétett adatai szerint a tagországok napi 31,9 millió hordónyi fekete aranyat hoztak a felszínre, miközben a becsült globális igény 32,2 millióra rúgott. Elsősorban az Egyesült Arab Emírségek, Irán, Nigéria,

Líbia fogta vissza magát, de Szaúd-Arábia is napi 110 ezer hordóval 9,9 millióra mérsékelte a kitermelést.

Líbia fogta vissza magát, de Szaúd-Arábia is napi 110 ezer hordóval 9,9 millióra mérsékelte a kitermelést. Kép: Reuters -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.