BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kamatemelés politikai és inflációs kockázatokkal

Gyakorlatilag már beárazta a piac a Fed szerdai kamatemelését, a következő lépés időzítésével kapcsolatban ugyanakkor egyre több a kérdőjel.

Tényként kezelik elemzők és piaci szereplők, hogy az amerikai irányadó kamatsáv 1,00 és 1,25 százalék közé kúszik fel, azaz negyed százalékponttal megemelkedik a jegybank (Fed) kedden kezdődő kétnapos ülését követően.

A további pályát azonban mind súlyosabb kétségek övezik: a mérvadó inflációs számok lefelé ereszkedtek, az egyre jobb foglalkoztatási helyzetben nem ugrottak meg a bérek, s a gazdaság sem gyorsít érdemben. Egyre bizonytalanabb, mikor és milyen adóreform valósulhat meg, s a beígért nagyszabású infrastruktúra-fejlesztési terv egyre zsugorodik.

Ez a sajátos helyzet jól tükröződik a felmérésekben és az árazásokban. A Bloomberg negyvenhárom közgazdászt faggatott a kilátásokról, s a többség úgy véli, hogy a Fed nemcsak júniusban, hanem szeptemberben is szigorít. A határidős pénzpiacokon viszont mások a vélemények: a júniusi lépés valószínűsége kilencvenszázalékos, de a szeptemberié csak ötven. Az e heti ülés végén közzéteszik a nyíltpiaci bizottsági tagok és a regionális tartalékbanki elnökök előrejelzését, s ebben lehetnek módosulások az év második felére nézve. Épp annak következtében, hogy májusban 4,3 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta, ugyanakkor 2,5 százalékra mérséklődött – vagyis lényegében egy éve változatlan – a béremelkedések üteme, míg a személyes fogyasztási kiadások (PCE) árindexe a februári 1,8 százalékról áprilisra 1,5 százalékra apadt. A Fed vezetőinek megszólalásai is utaltak e dilemmára az utóbbi hetekben. Óvatosabb második félévi monetáris politikát javasolt például Lael Brainard, a kormányzótanács tagja. A minneapolisi Fed bank volt elnöke, a Rochesteri Egyetem professzora, Narayana Kocherlakota viszont azt mondja, már most sem kellene kamatot emelni, meg kellene várni, míg az infláció tartósan eléri a kétszázalékos célt.

A Bloomberg által kérdezett közgazdászok közül ugyanakkor senki sem javítja a gazdasági növekedésre adott prognózisát, mert mindegyikük úgy látja, hogy azon gazdasági élénkítő intézkedéseknek az elfogadása, melyeket Donald Trump elnök ígért a választási kampányában és megválasztása után, igencsak váratnak magukra. Vagyis a Fednek egyelőre attól sem kell tartania, hogy az állami kiadások növelésére esetleg nagyobb szigorral kell majd reagálnia.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.