BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégsem jött be a szlovákoknak az euró?

Az árak és a munkanélküliség is magasabbak, a bérek viszont alacsonyabbak Szlovákiában mint a Cseh Köztársaságban a két ország 25 évvel ezelőtti szétválása után – írja a cseh Reflex hetilap legfrissebb száma.

A szlovákok 25 évvel a szétválás után sem érték be a cseheket, amit Hana Lipovska közgazdász kutató elsősorban az euró szlovákiai bevezetésére vezet vissza. Nyolc évvel az euró bevezetése után a fogyasztói árak Szlovákiában Hana Lipovska szerint tíz százalékkal magasabbak, mint a Cseh Köztársaságban vagy Magyarországon, a lengyel árakat pedig egyharmaddal haladják meg.

A munkabérek hosszú időn keresztül emelkedtek ugyan Szlovákiában és kezdték megközelíteni a csehországi szintet – mutat rá a cseh közgazdász -, a folyamat azonban 2014-ben megtorpant és azóta már Csehországban emelkednek gyorsabb ütemben a bérek. A szlovák átlagkereset jelenleg 889 euró, míg a csehországi átszámítva 1074 euró. A szlovák lakosság vásárlóereje a magasabb árak és alacsonyabb bérek miatt elmarad a csehországitól.

Hana Lipovska „cseh-szlovák paradoxonnak” nevezi azt a jelenséget, hogy miközben Szlovákiát az uniós integráció és az euró bevezetése mintapéldájaként kezelik Csehországban, addig valójában a szlovákok ezrei távoznak tanulni vagy dolgozni külföldre, például Csehországba. Miközben a munkanélküliségi ráta Csehországban 2,9 százalék, Szlovákiában 7,4 százalék. A 25 év alattiak körében pedig a munkanélküliségi ráta Szlovákiában 18 százalék, a duplája a csehországinak.

A cikk megállapítja, hogy egyre több szlovák diák folytatja tanulmányait csehországi egyetemeken. A csehországi egyetemeknek jelenleg mintegy 20 ezer szlovák hallgatójuk van, többségük Brnóban tanul. A két ország történelmében az első alkalommal az elmúlt tanévben fordult elő, hogy a szlovák nemzetiségű hallgatók számban felülmúlták a cseheket a brnói Masaryk Egyetem informatikai tanszékén.

A szlovák statisztikai hivatal kimutatása szerint jelenleg 300 ezer szlovák állampolgár él külföldön és 150 ezren ingáznak határon át dolgozni. Ausztriában 52 ezer, a Cseh Köztársaságban 39 ezer, Németországban pedig 25 ezer szlovák állampolgár dolgozik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.