BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy céljai vannak a román kormányfőnek

Románia idei államháztartási hiánya sem ebben az évben, sem jövőre nem haladja meg a bruttó hazai termék (GDP) három százalékát – jelentette ki Mihai Tudose kormányfő szerdán, miután az Eurostat előző napi kimutatásából kiderült, hogy 2017 második negyedévében a román deficit elérte a GDP 4,1 százalékát.

A miniszterelnök nem részletezte, hogy milyen eszközökkel akarja az idei 2,97 százalékos GDP-arányos hiánycélt tartani, amikor a deficit az első negyedévben is elérte a 3,6 százalékot. Az uniós országok közül mind az első, mind a második negyedévben Romániában regisztrálták a legmagasabb államháztartási hiányt.

A Digi 24 hírtelevízió által megszólaltatott Ioana Petrescu volt pénzügyminiszter úgy értékelte: nem sok választási lehetősége marad a bukaresti kormánynak arra, hogy az év hátralévő két hónapjában 3 százalék alá szorítsa a deficitet. Szerinte ez csak egy újabb költségvetési kiigazítással lehetséges, amely a közalkalmazotti béreken kívül gyakorlatilag minden más betervezett kiadást befagyaszt, vagy külön pénzügyminiszteri engedélyezéshez köt.

Mihai Tudose román miniszterelnök
Forrás: AFP

 

A szeptember közepén végrehajtott első költségvetési kiigazítás alkalmával a bukaresti kormány már 10 milliárd lejjel (675 milliárd forint) csökkentette a beruházásokra fordítandó pénzt, ugyanakkor 5 milliárd lejjel megtoldotta a megemelt bérek fedezésére és további 3 milliárd lejjel a nyugdíjak kifizetésére szánt éves keretet.

A bukaresti kormány optimizmusát arra alapozza, hogy Románia az Európai Unió leggyorsabban növekvő gazdasága. Az első félévben a román gazdaság 5,9 százalékkal bővült a tavalyi azonos időszakhoz mérten, elsősorban a fogyasztás növekedése miatt, amelyet a szociálliberális kormánytöbbség az áfa-csökkentésekkel és a közalkalmazotti béremelésekkel pörgetett fel.

https://www.vg.hu/gazdasag/fontos-adatok-derultek-ki-az-eu-gazdasagarol-657117/

A jobbközép ellenzék emiatt azzal vádolja a kormányoldalt, hogy a jövőt felelőtlenül feláldozva „vásárol” magának szavazatokat és nem a beruházások, hanem a gazdaságilag megalapozatlan béremelések miatt veri adósságba az országot.

A nemzetközi pénzintézetek azt kérték Romániától, hogy módosítson az adócsökkentések és közalkalmazotti béremeléseket egyszerre bevezető adópolitikáján, mert becsléseik szerint a román államháztartási hiány idén a hazai össztermék (GDP) 3,7 százalékára, öt éven belül pedig 6 százalékára is emelkedhet.

A román államadósság az Eurostat szerint a második negyedévben a GDP 37,2 százalékára rúgott, ami fél százalékponttal magasabb, mint az egy évvel korábbi.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.