BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négymillióval többen dolgoznak az EU-ban

A jelentős gazdasági növekedésnek köszönhetően 2017 harmadik negyedévében tovább javult a foglalkoztatási és szociális helyzet az Európai Unióban, miközben a munkanélküliségi ráta csökkenése is folytatódott – írta hétfőn közzétett jelentésében az Európai Bizottság.

A friss negyedéves értékelés szerint a foglalkoztatottság 1,7 százalékkal nőtt az EU-ban az egy évvel korábbihoz képest, 4 millióval több embert alkalmaznak, akik közül 2,7 millióan az euróövezetben dolgoznak. A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók száma mintegy 3 millióval, 181 millióra emelkedett, miközben a részmunkaidős dolgozók száma 300 ezerrel nőtt és elérte a 42,7 milliót.

Munkavégzés a párizsi Eiffel-tornyon
Forrás: LIONEL BONAVENTURE/AFP

A 20-64 évesek körében a foglalkoztatási ráta az elmúlt három évben folyamatosan emelkedett, és 2017 harmadik negyedévében elérte a 72,3 százalékot, az eddigi legmagasabb szintet. A tagállamok között ugyanakkor jelentős különbségek vannak, az arány Görögországban 58 százalék, Svédországban 82 százalék.

A munkanélküliek száma 8,6 millióval csökkent a 2013-as csúcs óta, és tavaly decemberben 18 millió alatt maradt, amire 2008 novembere óta nem volt példa.

A munkatermelékenység az EU-ban 0,8 százalékkal javult 2016 harmadik negyedévéhez képest. A legnagyobb növekedést Lettországban, Litvániában, Lengyelországban és Romániában rögzítették. Emellett tovább nőtt a munkaerőpiaci kereslet és a munkaerőhiány is. A betöltetlen álláshelyek teljes aránya meghaladta a 2 százalékot, a szám a szolgáltatási szektorban magasabb, mint az iparban.

 

Visszatért a növekedés Európába , 236 millió foglalkoztatottal rekordszintű a foglalkoztatottság. Használjuk ki ezt a gazdasági fellendülést, és tegyük lehetővé, hogy a polgárok hatékonyabban érvényesíthessék a tisztességes munkakörülményekre, az egyenlő munkaerőpiaci hozzáférésre és a megfelelő szociális védelemre vonatkozó jogaikat. Ideje, hogy a munkaerőpiac pozitív fejleményei minden polgár és munkavállaló hasznára váljanak

- közölte Marianne Thyssen foglalkoztatásért felelős biztos.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.