BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem túl kielégítőek a brit keresetek

A brit alkalmazotti átlagbér reálértéken még mindig nem érte el a tíz évvel ezelőtt kirobbant világgazdasági válság előtti szintet, és a brit gazdaság egészének teljesítménye is jóval kisebb annál, amelyet a válság utóhatásai nélkül jelenleg nyújthatna – áll a brit Költségvetési Tanulmányok Intézetének (Institute for Fiscal Studies, IFS) szerdán Londonban ismertetett felmérésében.

A független londoni gazdaságkutató műhely a Lehman Brothers bankóriás összeomlásának és az ezután elhatalmasodott globális pénzügyi válság kitörésének közelgő tízedik évfordulójára összeállított tanulmányában kimutatta, hogy jóllehet a brit gazdaság nyolc éve folyamatosan növekszik,

a brit hazai össztermék (GDP) értéke jelenleg 16 százalékkal, 300 milliárd fonttal (csaknem 110 ezer milliárd forinttal) alacsonyabb annál a szintnél, amelyet a válság előtti növekedési ütemekkel mára elérhetett volna.

Az IFS szerdai tanulmánya szerint ez azt is jelenti, hogy az egy főre jutó éves brit hazai össztermék jelenleg 5900 fonttal (2,15 millió forinttal) marad el attól az értéktől, amelyen a pénzügyi válság előtt mért növekedési dinamikák fennmaradása esetén jelenleg lenne.

Az IFS londoni elemzői szerint e „figyelemreméltóan rossz” teljesítmény elsődleges oka a brit gazdaság termelékenységének 2008 óta tapasztalható „borzasztó gyenge” növekedése. A ház szerint a válság óta eltelt évtizedben az egy órányi munkavégzésre vetített termelékenység mindössze 0,3 százalékkal emelkedett éves átlagban, jóllehet a hosszú időtávlatra visszaszámolt éves termelékenységnövekedési átlag 2 százalék.

Fotó: AFP

Mindez az alkalmazottak pénztárcájára gyakorolja a legközvetlenebb hatást. Az IFS számítási modellje szerint

a brit alkalmazotti reálbér mediánértéken mérve még mindig 3 százalékkal alacsonyabb, mint 2008-ban volt, és 13 százalékkal – éves szintre számolva 3500 fonttal (1,3 millió forinttal) – kevesebb annál az összegnél, amelynek elérését a válság előtti évek 1,4 százalék körüli éves átlagos növekedése alapján mára ésszerűen várni lehetett volna.

A brit háztartások reálértéken számolt éves mediánjövedelme 2008 óta 6 százalékkal, 24 300 fontról 25 700 fontra nőtt, de ha a háztartásokra vetített éves jövedelmek az elmúlt évtizedben is a válság előtti ütemben növekedtek volna, akkor ma egy-egy brit háztartás éves átlagjövedelme 29 900 font (10,9 millió forint) lenne, a jelenleginél 4200 fonttal (több mint 1,5 millió forinttal) magasabb – áll az IFS szerdán Londonban ismertetett tanulmányában.

Más elemzések szerint a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) körüli bizonytalanságok is komoly jövedelmi áldozattal járnak.

Bank of England kormányzója, Mark Carney a londoni alsóház költségvetési bizottságának nemrégiben tartott meghallgatásán kijelentette: a brit hazai össztermék értéke jelenleg 1,5-2 százalékkal alacsonyabb annál a szintnél, amelyet a jegybank által az EU-népszavazás előtt valószínűsített növekedési ütemmel mára elérhetett volna, és ez háztartásonként 900 font (csaknem 330 ezer forint) éves jövedelem-kiesésnek felel meg reálértéken.

A brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott referendumon a kilépést pártolók kerültek szűk, 51,9 százalékos többségbe.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.