BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentős összegű forráshoz jutott Magyarország

A Magyar Állam és az Európai Beruházási Bank több mint 70 milliárd forint összértékű hitelszerződést kötött, amelyet az uniós fejlesztésekhez szükséges hazai önrészhez használhat fel Magyarország – tájékoztatott Varga Mihály. A pénzügyminiszter és Vazil Hudák EIB-alelnök által aláírt megegyezés egyebek mellett a közlekedési infrastruktúra, a települési vízellátás és az energiahatékonyság javítását célzó beruházások megvalósításához járul hozzá.

Magyarország 2015-ben kötött megállapodást az Európai Beruházási Bankkal, ennek értelmében az uniós fejlesztések önrészének előfinanszírozásához 2020-ig hazánk egymilliárd eurós hitelkeretet vehet igénybe – hangsúlyozta Varga Mihály. A bankkal kötött megállapodásoknak köszönhetően olyan beruházások szerepelnek a tervek között, mint például

  • a budapesti ivóvíz-szolgáltatás fejlesztése,
  • a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér vasúti személyszállításra alkalmas összeköttetésének megteremtése,
  • valamint több autópálya és autóút (M4, M6, M8 és M30) országhatárig tartó szakaszának kiépítése
  • – tette hozzá Varga Mihály kiemelve, hogy a jelenlegi hitelszerződés által biztosított összeg a következő három éven belül használható fel uniós projektek társfinanszírozására.

    Fotó: Shutterstock

    A nemzetközi fejlesztési intézmények közül az EIB fejti ki Magyarországon a legaktívabb projektfinanszírozási tevékenységet. A bank a legjobb „AAA” minősítéséből eredő előnyét érvényesíti a hazánknak nyújtott források számunkra igen kedvező árazásában – mutatott rá Varga Mihály. A tájékoztatón elhangzott,

    az EIB nem profitorientált intézmény, ezért elsődleges célja lehetővé tenni a tagállamok számára beruházásaik kedvező feltételű, alacsony kamatozású, hosszú lejáratú finanszírozását.

    A szerződéssel kapcsolatban Vazil Hudák kijelentette: „a ma aláírt hitel-megállapodások jelzik a Bank magyarországi kohéziós fejlesztések iránti elkötelezettségét. Olyan projektek társfinanszírozói vagyunk, melyek várakozásaink szerint pozitív hatással lesznek mind a társadalomra, mind pedig a gazdaságra.”

    Négyszázmillió euró érkezik az EIB-től

    Négy hitelmegállapodást írt ma alá összesen 400 millió euró értékben Magyarországon az Európai Beruházási Bank (EIB) elnök-helyettese, Vázil Hudák. Ebből két projekt az Európai Beruházási Terv támogatását élvezi, kettő az infrastuktúra fejlesztéseket és a diákhitel lehetőségeket segíti, de az EIB támogatni fogja azt is, hogy az MFB létrehozzon egy tanácsadó testületet.

     

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.